Gyurkity Péter

P2P-fejlesztőt ítéltek el Japánban

A japán bíróság végül csak pénzbüntetést rótt ki egy népszerű fájlcserélő alkalmazás fejlesztőjére, akit viszont internetezők ezrei támogattak adományaikkal, fedezve ezzel az eljárás költségeit.

A japán források arról számoltak be, hogy a bíróság 13 ezer dollár, vagyis mintegy 2,5 millió forint megfizetésére kötelezte a 36 éves Isamu Kanekót, aki 2004-es letartóztatásáig a Tokiói Egyetemen dolgozott. A vád szerint az általa megalkotott fájlcserélő szoftvert a szerzői jogi rendszer szétzúzására fejlesztette ki, míg az ítéletben inkább csak az illegális szoftverek terjesztésének megkönnyítése miatt marasztalták el.

A döntés szerint ugyanis a férfi legfőbb bűne az volt, hogy az egyébként nagy népszerűségre szert tett Winny nevű program elősegítette az illegális másolatok terjesztését. A bíróság indoklása szerint a hálózaton megfordult tartalmak 90 százaléka illegális volt, vagyis a programot széleskörűen használták a szerzői jogi törvény megkerülésére. Figyelembe vették ugyanakkor, hogy Kaneko, mint programozó, tervezte egy új üzleti modell kialakítását, így végső célja semmiképpen nem lehetett a vádlók által hangoztatott utópia.

A programmal kapcsolatban egyébként korábban olyan vádak is felmerültek, miszerint információszivárgásért felelős és programozási hibáktól sem mentes. Ezek a vádak különösen azután erősödtek fel, miután világossá vált, hogy kormányzati tisztviselők körében is népszerű volt a megoldás, így előfordulhatott, hogy akarva-akaratlanul is bizalmas anyagokat osztottak meg.

A fejlesztő védelme mindvégig azt hangsúlyozta, hogy a felhasználók megosztásaiért és letöltéseiért nem lehet felelősségre vonni a szoftver megalkotóját. Ezt az érvelést a bíróság végül elvetette, és ezzel első alkalommal ítélt el p2p-fejlesztőt a szigetországban. Némi könnyebbséget jelentett azonban számára, hogy a eljárási költségeket nagyrészt fedezték az adományozóktól begyűjtött összegek, amelyekkel többnyire a felhasználók siettek a programozó segítségére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • echo #15
    Szerintem ez valami zseni, hogy az emberek összedobják neki a pénzt :)
  • arty #14
    kár hogy a japán jogrendszer központja nem hiroshimában volt a negyvenes években :(
  • Kensin #13
    Pereljük be Istent, mert olyan terméket gyártott, ami 90%-ban illegális tevékenységeket csinál...
  • irkab1rka #12
    Q: ha egy sorozatgyilkos excelben vezeti az eddigi és tervezett áldozatok listáját, akkor felakasztják billgécet?

    A: csak ha bent van az excelben. de ezért aligha a developer a hibás.

    comment: a developer soha sem hibás,max a QA: :)))))
  • totya4 #11
    Ez a demokráciának nevezett szar egy fos. :)
  • Midas #10
    Jah a másik menyi adat fordul meg msnen keresztül ami nem éppen legális ^^
  • Max Damage #9
    Ezek hülyék, huhh... Ezekszerint ha én japánban MSN-en keresztül akarva-akaratlanul véletlenül kiadom a bankszámlaszámomat másnak aki lelop róla mindent, akkor azért ellehet ítélni az MSN készítő gárdáját? :) Mert a készítő felelős érte, hogy ez bekövetkezhetett???? Csak én érzem itt az ellentmondást, vagy tényleg vannak ilyen hülyék az országban?
  • Charybdis #8
    És akkor most az összes P2P kliens fejlesztőjét el fogják ítélni? Vannak páran, és ugye azokat is 90%-ban illegális tartalmak cseréjére használják.

    Egyébként az internetet is be kéne tiltani, hiszen a forgalom 80%-át illegális tartalmak meg spamek áramlása adja...
  • totya4 #7
    Ha a kormányzati titsztviselők titkos kormányzati anyagokat osztottak meg ezzel a szoftverrel, akkor miért nem ezek a kormányzati titsztviselők állnak a bíróság előtt?

    A kés gyártója felel azért, mert K István belebassza a terméküket T Bélába?
  • Indigo #6
    "Elesik pár milliárdtól"

    Dehogy esik el. Azt is leírtad hogy miért nem. A letöltött cuccok nagy részét én sem venném meg.

    Másrészt a régi vagy itthon nem forgalmazott zenéket/filmeket honnan szerezzem be legálisan?