Berta Sándor

Európai szerzői jogvédő szervezetek összefogása

A franciaországi Cannesban megnyílt MIDEM zeneipari szakvásáron jelentette be jövőbeni együttműködését a francia Sacem és a spanyol SGAE szerzői jogi szervezet, amelyekhez később csatlakozni akar az olasz SIAE társaság is.

A közös vállalat célja egy olyan One-Stop-Shopnak nevezett rendszer létrehozása, amely tartalmazza az érintett szervezetekhez tartozó művészek európai digitális és mobillicenceit. Ezenkívül a Sacem, az SGAE és a SIAE együtt akarnak működni az informatikai termékekre kiszabott licencdíjakkal kapcsolatos kérdésekben is.

Az új cég már a második hasonló kezdeményezés. Korábban ugyanis a német GEMA és a brit MCPS/PRS szerzői jogvédő szervezetek együttműködéséből jött létre a CELAS nevű vállalat. A CELAS és a másik cég megszületése annak az Európai Bizottság által 2005 októberében elfogadott ajánlásnak köszönhető, amelyik lehetővé teszi, hogy az érintett társaságok összegyűjtsék az európai digitális licencdíjakat, mert így a tartalomszolgáltatók könnyebben vethetik meg a lábukat más, például az amerikai piacokon.

Eddig minden tartalomszolgáltató kénytelen volt külön megállapodni minden egyes szerzői jogvédő szervezettel, ami rendkívül hosszadalmas folyamatot jelentett és ráadásul a cégek komoly lépéshátrányba is kerültek a konkurenseikkel szemben. A Sacem 110 000, az SGAE és a SIAE pedig egyenként 80-80 000 művész licencjogaival rendelkeznek. A Sacem bevételei 2005-ben elérték a 757,4 millió eurót, míg az SGAE a zenészeknek és más előadóknak 318 millió eurót szedett össze.

Eric Baptiste, a CISAC nemzetközi szerzőket tömörítő szövetség képviselője szerint ugyan a szerzői jogi szervezetek készek megfelelni az új digitális piac kihívásainak, azonban mindenekelőtt tisztázni kell, hogy egy mű szerzőjének a mai világban még egyáltalán milyen valós jogai vannak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!