Gyurkity Péter

Blu-ray az Apple számító­gépeiben?

Egyelőre még csak pletykaszinten merült fel, hogy az Apple a Blu-ray szabványt támogatná, mégpedig a saját számítógépeiben megjelenő meghajtók révén. Februárban érkezhetnek az első példányok.

A ThinkSecret a vállalathoz közel álló forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy az első Blu-ray meghajtók már februárban megjelenhetnek egyes Macintosh rendszerekben. A részletekről eleddig semmilyen információ nem látott napvilágot, így mindenki találgatni kényszerül. Minthogy ez korántsem szokatlan az Apple esetében, többen máris várva-várják a beépített olvasókat és írókat, valamint az ezekhez megjelenő nagy felbontású tartalmakat.



Az Apple a DVD Forum aktív tagjaként a rivális HD DVD kifejlesztése és gyors elterjesztése mellett foglalt állást, igaz, a cég a Blu-ray Szövetségben is helyet foglal és mindkét táborban fontos szerepet játszik. Azt jól tudjuk, hogy a Windows Vista beépített támogatással segíti a formátum népszerűsítését, míg a Blu-ray tartalmak megtekintéséhez egyéb szoftverek szükségesek, a Microsoft tehát szintén a HD DVD mellett tett le a voksát. Hozzájuk csatlakozik több gyártó, így például az Asus, az Acer, a HP és a Toshiba, amelyek már piacra dobták laptopjaikat a megfelelő lejátszókkal, míg a Sony a saját fejlesztését támogatja mobil számítógépeivel, pontosabban azok beépített meghajtóival.

A Blu-ray meghajtók megjelenése a Mac OS vonatkozásában is kérdéseket vet fel. Nem tudni, hogy amennyiben igaz a hír, vajon a támogatás a Mac OS X 10.5-ös, Leopard kódnevű verziójára támaszkodik, vagy esetleg a korábbi 10.4 Tiger egy új kibővítésére. Az biztos, hogy az Apple-nek is lépnie kell, ha saját konfigurációit még vonzóbba szeretné tenni a vásárlók körében.

A két konkurens szabvány terjedéséről és eddigi eredményeiről az X-bit Labs készített összeállítást a napokban, amelyből kiderül, hogy a HD DVD még tartja előnyét. Ezt főleg a korai megjelenésnek és a kedvezőbb árnak köszönheti, hiszen a Blu-ray versenyzői jóval kevesebb helyen és igencsak borsos áron kaphatók. Utóbbi táborból eddig mindössze három asztali lejátszó debütált, a Panasonic, a Philips és a Samsung jóvoltából (az utolsó már Magyarországon is megjelent), míg a Sony, a Sharp, a Pioneer és mások tovább késlekednek. A tartalmak terén is jobban áll a HD DVD: a Toshiba és a Nec által vezetett csoportosulás 164 mozifilmet tudhat a háta mögött (az év végéig 214-et), a riválisok pedig eddig mindössze 70 alkotást sorakoztattak fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Penge4 #28
    "Az volt a kérdés, hogy ha veszel egy Mac-et, akkor hogy lesz hozzá OS-ed?"
    Lehet venni külön is csak a gépet. Linuxot még mindig tehetsz rá, ahogy PC-re is. Windows nem tudom fut-e rajta különálló rendszerkért (tehát nem Boot Camppal és Parallels Desktoppal).

    "Azért, mert a fos Apple nem engedi, meg a HW támogatás minimális benne."

    Azért, mert "a fos Apple" rájött, hogy egy oprendszer akkor tökéletes, ha a hardverek is együttműködnek és nem az egyik kínai, a másik taiwani...stb és jönnek a kékhalálok meg az összeomlások.

    "Vistán hogy sikerült?", úgy, hogy az Avast (akkor az volt az egyetlen, ami futott rajta) nem ismerte fel a Virus Burstert (a fake Vírus Buster) és a Defender sem tudott vele mit kezdeni. Úgy kellett kitörölnöm a registryből.

    "Csak annyi kell hozzá, hogy megfelelő minőségű legyen a HW, és a driverek. És persze az sem árt, ha nincs agyonhúzva a proci."

    Procit sosem húztam, de a "megfelelő minőségű" hardverek feltételezik, hogy árban is olyanok, hogy már megközelítik a Mac-et.

    "Miért, XP-n nem fut?"

    De igen, de nem is ezen volt a hangsúly.

    "így nem lehet egy 400MHz-es PC-hez hasonlítani."

    De egy 800MHz-es PC-n is lassabban fut, mint a G3-ason.
  • dez #27
    "Én láttam win98-at 2 sec alatt felállni (beleszámolva a POST-ot is). Az a trükk, hogy ki kell venni a hálókártyát."

    Biztos valami nagyon-nagyon jó nőt láthatott... :D
  • BiroAndras #26
    Na, megint kihagytam egyet...
    Szóval:

    "Szóval ezt objektíven írtam."

    Nem látom az összefüggést.
  • BiroAndras #25
    "Akkor azért ment gond nélkül a Pre RC1-en, utána meg még az RTM-en sem."

    Az RC1-en biztosan nem ment. Nem tudom, hogy miért.

    "És ha nem kell, akkor mi van? OS nélkül hogy használom a gépet?"

    "Mondom PC-re (!) ráteszed a kalózOSX-et és kipróbálod."

    Nem erről beszélek. Az volt a kérdés, hogy ha veszel egy Mac-et, akkor hogy lesz hozzá OS-ed? Benne van a gép árában, külön lehet venni, vagy hogy? De igazából ez is csak részletkérdés, a lényeg, hogy mindenképpen megfizeted az árát, hiszen az Apple nem jótékonysági egylet, hanem profitorientált cég.

    "nem úgy mint a fos PC-n, amire nem lehet OSX-et telepíteni."

    Azért, mert a fos Apple nem engedi, meg a HW támogatás minimális benne.

    "Nekem 1,5 éve van netem és csak 1 vírust, azt is Vistán."

    Vistán hogy sikerült?

    "Szóval ezt objektíven írtam."

    N

    "Nekem 90%-ban az instabilitással van bajom"

    Semmi baj nincs a win stabilitásával. Csak annyi kell hozzá, hogy megfelelő minőségű legyen a HW, és a driverek. És persze az sem árt, ha nincs agyonhúzva a proci.
    Elég sok tapasztalatom van az XP-vel, és eddig kékhalált kizárólag HW vagy driver hiba esetén láttam.

    "és az alapból az egésszel."

    Hát, ha alapból nem tetszik, az ellen nincs mit tenni.

    "Az OSX 5-10 másodperc alatt feláll a rendszer. Winfosnál ezt hol mondhatod el"

    Én láttam win98-at 2 sec alatt felállni (beleszámolva a POST-ot is). Az a trükk, hogy ki kell venni a hálókártyát.
    De az XP hálózatostól is feláll kb. 10 másodperc alatt, ha nincs agyontelepítve.
    Egyébként szerintem ma már nem igazán lényeges, hogy mennyi idő alatt áll fel a gép, mivel úgyis egész nap megy. Legfeljebb laptopoknál számít, de azok meg hibernációval simán 5 másodpercen belül felélednek. A Vistánál meg 1-2 másodperc StandBy módból (ilyenkor a memória tartalma megmarad).

    "még ha 3GHz-es Core Duo-d van 4 giga rammal?"

    Az indulás sebessége nem nagyon függ a procitól. Inkább a vinyó sebessége számít, és esetleg a memória, ha negyon kevés van. Én még 128 mega RAM-mal kezdtem használni az XP-t, és akkor se volt gond a teljesítményével.

    "Egy 400MHz-es G3-as Power Book-on ismerősömnek megy Tiger alatt (az XP-vel kb egyszerre kiadott OSX némileg a Vista tudásával) a PhotoShop és a többi erőforrászabáló progi is.
    Szóval ennyit a multitaskingról és a többiről."

    Miért, XP-n nem fut? Egyébként azt is vedd figyelembe, hogy a G3 jóval alacsonyabb frekvencián üzemelt, mint az akkori x86-ok, így nem lehet egy 400MHz-es PC-hez hasonlítani.
  • Penge4 #24
    "Egyébként az inkompatibilitás a Nero hibája"

    Akkor azért ment gond nélkül a Pre RC1-en, utána meg még az RTM-en sem.

    "És ha nem kell, akkor mi van? OS nélkül hogy használom a gépet?"

    Mondom PC-re (!) ráteszed a kalózOSX-et és kipróbálod. Némileg a kezlőfelülete ugyanaz. Ha tetszik, akkor váltasz. Amúgy Mac-en használhatsz Linuxot és Windowst is, nem úgy mint a fos PC-n, amire nem lehet OSX-et telepíteni.

    "win alatt összesen 2 db vírust szedtem össze."

    Nekem 1,5 éve van netem és csak 1 vírust, azt is Vistán.
    Szóval ezt objektíven írtam. Nekem 90%-ban az instabilitással van bajom és az alapból az egésszel. Az OSX 5-10 másodperc alatt feláll a rendszer. Winfosnál ezt hol mondhatod el, még ha 3GHz-es Core Duo-d van 4 giga rammal? Egy 400MHz-es G3-as Power Book-on ismerősömnek megy Tiger alatt (az XP-vel kb egyszerre kiadott OSX némileg a Vista tudásával) a PhotoShop és a többi erőforrászabáló progi is.
    Szóval ennyit a multitaskingról és a többiről.
  • BiroAndras #23
    Változott perzse, mert kellett a stabilitás és a biztonság miatt. De a Nérónak milyen rendszerkomponens kell az íráshoz? Ha szabványos interfészt ahsználna, akkor menne Vistán is. Nem próbáltam a több CD író progit, de szerintem a többség működik.
    Ráadásul már nagyon rég óta van béta a Vistából, néróék is készülhettek volna időben.
    Most már van is Vista kompatibilis verziójuk, és úgy illene, hogy arra ingyen lehessen frissíteni a 7.x verziókról. Nem tudom, hogy így van-e.

    Egyébként a mi játékaink minden módosítás nélkül automatikusan mennek Vistán, pedig erre senki se figyelt, szóval ennyire nehéz a dolog.
  • dez #22
    Nem azért nem megy. Hanem azért, mert jópár dolog változott, pl. a driverek kezelése. Sok program nem megy (rendesen) Vistán.
  • BiroAndras #21
    Francba, lemaratt a nérós cuccos.
    Azt akartam írni hogy a szerintem kellene lennie ingyen Vista upgrade-nek. Egyébként az inkompatibilitás a Nero hibája, mivel belebirizgál valamit a rendszerbe. A jól viselkedő szoftvereknek gond nélkül menni kell Vistán is.
  • BiroAndras #20
    "Ilyen, oprendszernek nem nevezhető ótvar fos erőforrászabáló szoftverért még pénzt is adjak?"

    Egyszer próbáld meg objektíven vizsgálni a témát.

    "Aha. Főleg, hogy nem tudom, hogy mi mivel kompatibilis..."

    A lehetőségekhez képest kompatibilis. Jobban, mint más platformok.

    "Aki megvette a dobozos Nero 7-et és Vistára akar váltani az megszívta, mint a torkosborz."



    "Eldöntöd, hogy kell-e, de az OSX-et nem igazán lehet törni."

    És ha nem kell, akkor mi van? OS nélkül hogy használom a gépet? Vagy a régebbi gépemről átvihetem (az meg ugye egy régi verzió) ?

    "Én szeretném gondtalanul használni a gépet és nem mindenféle biztonsági "előírásoknak" megfelelően és a szabadidőmben vírusokat irtani és hibaüzeneteket Ok-zgatni."

    Semmi ilyesmit nem kell tenni. Sose használtál még win-t?
    Mindössze annyit kell tenni, hogy felraksz egy víruskeresőt, meg egy tűzfalat (ha nem bízol az MS megoldásában). Ezen kívül nem kell ész nélkül kattingatni mindenre, különös tekintettel az e-mail-ekre.
    Igazán nem bonyolult. A vírusokról meg annyit, hogy évek óta napi 24 órában a neten lógok, töltögetek mindenfélét, mégis win alatt összesen
    2 db vírust szedtem össze. Ebből is az egyiket könnyen elkerülhettem volna, ha van fönt víruskeresőm, de épp nem volt.

    Egyébként minden rendszer sebezhető, csak elterjedtség kell hozzá, hogy érdemes legyen támadni, és hogy lehessen számítani a képzetlen felhasználókra.

    "Google a barátod."

    1. Aki állít, annak illik bizonyítani.
    2. Azért rákerestem, de nem találtam semmit.
    3. Pontosítanod kéne, hogy mire gondolsz. Mit értessz pontosan multitasking alatt, és milyen teljesítmény 2x ?
    4. Ha arra gondolsz, amire gondolom, hogy gondolsz, akkor az a memória mennyiségén múlik elsősorban.
  • dez #19
    "Ott is megfizeted, ne aggódj. Az ára benne van a hardverben."

    Ha mindazt, amit itt a gép mellé adnak (mellesleg elég jó szoftverek), külön felszámolnák, sokkal többől jönne ki.
    Hasonló áron márkás PC-gyártótól beszerzett konfig árában jó, ha a Windows benne van, vagy még az sem.

    "Mert hülyeségeket írnak."

    Csak rontassz a helyzeten. :P

    "Talán valami forrást kéne idézni, vagy legalább valami bővebb magyarázatot írni, személyeskedés helyett."

    Ez nem személyeskedés, hanem tény. Amit nem ismersz, arról ne beszélj úgy, mintha jól ismernéd.
    OS-X-en nincs olyan, hogy akadozik a mouse-pointer, és vele együtt az egész rendszer, mert éppen leáll/elindul egy vinyó, swappol az OS, stb. Egyéb szempontból is jobb a multitask (is), pl. mivel BSD alapú.