Berta Sándor

5 éves az iPod

Az Apple terméke egy átlagos MP3-lejátszónak indult, ám valami egészen más lett. Az elmúlt öt esztendőben egy olyan készülékcsalád alakult ki, amelyet a legtöbb konkurens cég irigyel és amelynek sikereit eddig mindenki utánozni próbálta.

Amikor Steve Jobs 2001. október 23-án elővarázsolta a nadrágja zsebéből az első iPodot, látszólag nem történt semmi különös. Miért is történt volna, hiszen az Apple új terméke drága volt és kisebb tudású, mint a többi társa. Ugyanakkor sokak szerint szexis volt és a könnyű kezelhetősége mindenkit lenyűgözött. Az iPod az évek alatt egy olyan slágertermékké vált, amit sokan gyűlöltek, de még többen meg akartak kaparintani, hogy büszkén mondhassák: Nekem is van egy.

Ez volt az a készülék, ami miatt igazán felerősödött az MP3-lejátszó őrület és ami miatt például akadt, aki gyilkolni is képes volt. Az iPod miatt ismerkedhettünk meg új fogalmakkal (például a podcast) és ma már senki sem csodálkozik, ha egy újság az iPod-tulajdonosok számára is elérhető tartalmakat kínál, vagy hogy időközben megjelent az iPodos igehirdetés.



Senkit nem lepett meg, hogy az Apple újabb három autógyártóval állapodott meg a zenelejátszók felhasználásáról. De persze a sok jó hír mellett számtalan támadással is szembe kellett néznie az amerikai vállalatnak. Elég csak a Microsoft konkurens termékére, a Zune-ra gondolni, vagy arra, hogy a népszerű készülékek akár halláskárosodást is okozhatnak. Mindettől függetlenül azonban Steve Jobs bizakodó maradt és kijelentette: nem tart az újonnan felbukkanó vetélytársaktól, és úgy érzi, hogy az iPoddal - amely visszacsempészte a zene jelentőségét - elfogadható szerződést kötöttek a kalózkodás felé hajló vásárlókkal.

Csak az elmúlt három hónapban 8,7 millió darab iPodot adott el az Apple. Az Egyesült Államokban 80 százalékos a készülék piaci részesedése az MP3-lejátszók piacán. Az iPod tehát történelmet írt, ő lett a XXI. század walkmanje, azonban a jövőt mindenki kíváncsian fürkészi - a szakértőkről és az egyszerű felhasználók azt találgatják: van-e ennél még feljebb vagy hamarosan megjelenik az új trónkövetelő?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gegeethestyle #82
    Hi!
    Nagyon érdekel a téma, mostanában csak erről olvasok. Én tegnap rendeltem egy 2nd gen. shuffle-t, nemsokára meglesz! Azzal álmodok! Szderintem nincs jobb a világon mint az apple iPod. Nem véletlenül a tesztek is a legjobbnak mondják. Az meg a másik, hogy volt kínai is... Erről nem fogok sokat beszélni. Támadnak az Archossal, támadnak az iRiverrel de engem nem hat meg. EZ FANATIZMUS! Olyan mint a stuntriding vagy a foci egyeseknek. Nagybátyámnak Mitac Mio a701 PDA-ja van, hülyének néz, hogy egy kijeltző nélküli playert veszek, mert az övén lehet videózni... Na meg az ára. Azt elismerem, hogy drága. USA-ban 16KHUF egy shuffle, Mo.-on 25 ért rendeltem plusz a szállítás. Na viszont ez tényleg durva. Egyelőre ennyi! Ha meglesz még írok róla, hogy milyen :)
  • mrgenya #81
    ja igen, én a sima ipodról írtam, nem a nanoról, v miniről, v egyebekről.

    az import meg sztem nem nagyon éri meg. ha van egy haverod, aki mondjuk az usában van, és zsebben be tudja hozni az országba, akkor végülis csak az amcsi árat kell fizetni, ami egy 30gigás videós ipodnál olyan 60e ft körül van. de ha úgy rendeled, akkor nemhiszem, h sokat nyersz rajta.
  • abzu #80
    ez egy fórum tehát meg lehet vitatni a dolgokat!
    És nem tudja valaki hogy menyibe kerül egy import?
  • Rudicsek #79
    Ha nanonal nezzük az 1.2 szoftverfrissítés óta van hangerő maximálási lehetőség az ipodokban. Azaz be lehet állítani hogy mekkora legyen a max hangerő a lejátszáskor(azaz hogy te meddig tudd feltekerni). Így véletlenül sem tudod halláskárosodásig feltekerni (márha beállítod)
  • mrgenya #78
    ezzel a hangerővel az a helyzet, hogy az eu-s szabályozások miatt itt nálunk és az európai unióban csak csökkentett hangerővel lehet venni ipodot. szoval aki nem az usa-ból, v japánból, v az eu-n kívüli helyről hozatta, annak nem annyira káros hangerőügyileg a szerkenytű.
  • pero #77
    Hát nem tudom,ez igaz hogy minden mp3-om hangos,de az tény hogy az a hülye aki úgy maxon hallgatja minddig!
    Tudom azt a hülye szabályozást,de én azt hülyeségnek tartom,mert vessen magára az aki olyan hangosan hallgatja...!Ja és persze hogy mennyi megy el naponta belőle ez egy tény:D!

    Amúgy meg mostmár nem drága egy 512kb kb olyan 20.000körül van,és 1G olyan 30.000kapsz már!
  • zzebi #76
    Hmmm, ez a hangossagi dolog csak egy jo urugy volt arra, hogy egy nepszeru termek gyartojat jol be lehessen perelni. Minden mp3 lejatszo hangos. Legalabbis a hangeroszabalyzoval lehet hangosra is allitani. Ugyanigy az iPod-ot is lehet jo hangosan bomboltetni.
    Nehany ugyved kitalalta, hogy emiatt jo sok penzt le lehet huzni az Apple-rol. Igy kerestek nehany iPod tulajt es a segitsegukkel jol bepereltek a ceget. Az ilyen pereket hivjak "class action lawsuit"-nak, es ezek elsosorban arrol szolnak, hogy az ugyvedek hogyan tudjak degeszre tomni a zsebuket gyorsan es konnyen.
    A "problema" megoldasa az lett, hogy az Apple letolthetove tett egy patch-et a gephez, ami nem engedi max hangerore allitani.
  • Ryuuzaki #75
    Az iPod jelenséggel legutóbb a fénymásolószalonban találkoztam. Nyomtattatni akartam egy képet, rádugtam a cég hub-jára az mp3-mam. Jött is a kérdés. Mi ez, iPod? (egy Sony NWA-1000-rem van, virít rajta a nagy Sony logo). Mondom nem, ez egy másik fajta. A kettő készülék még hírből sem hasonlít egymásra, de mindegy... marketing is POWER!
  • Rudicsek #74
    Egy régebbi hozzászólásomat javítanám: megjelenése óta átlag 25000et adnak el naponta.(mielött valaki leszedné a fejemet a rossz statisztikai adatok miatt :))
  • wbtist #73
    Ha nem lenne ilyen baromi drága, én is vennék egyet...