Berta Sándor

Egy iPod miatt gyilkoltak meg egy amerikai tinédzsert

Az Apple népszerű hordozható zenelejátszó készüléke vált egy New York-i bűncselekmény áldozatának végzetévé. Christopher Rose és három barátja éppen egy New York-i buszpályaudvarra igyekeztek, de oda már nem érkeztek meg.

Brooklynban tegnap két fiatalt őrizetbe vett a rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy 15 éves fiút. A két gyanúsított a rendőrség tájékoztatása szerint szemet vetett az áldozat barátjánál, Christopher Rose-nál lévő iPod készülékre, majd amikor el akarták rabolni tőle az eszközt és ő ezt nem hagyta, megölték. A bűncselekmény áldozatává vált fiú szombat este három barátjával mászkált a városban, amikor körülvette őket egy nagyobb csoport, akik az iPod átadására szólították fel őket. Amikor ezt a készülék tulajdonosa megtagadta, a csoport tagjai egyre ellenségesebben és fenyegetőbben kezdtek el viselkedni. A vita végül elmérgesedett és odáig fajult, hogy a tettesek végül kétszer is megszúrták a felsőtestén Christopher Rose-t .

A New York-i hatóságok éppen a rablótámadás előtt hívták fel az emberek figyelmét arra, hogy egyre nő az iPod készülékekkel kapcsolatos bűncselekmények száma. A rendőrség szerint különösképpen a New York-i metró területén kell számolni az ilyen rablótámadásokkal, amelyeknek a leggyakrabban a fiatalok esnek az áldozatául. Idén januártól májusig ötven iPod-ot loptak el csak New Yorkban. Az elkövetők egyre erőszakosabbak, ha valaki nem adja szép szóval, attól elveszik erővel.

A New York-i hatóságok az őrizetbe vett 16 éves Darran Samuelt és a 17 éves Daryl Stephent gyilkossággal, rablással és illegális fegyverbirtoklással vádolják. A két fiatal büntetlen előéletű. Sajnos úgy tűnik, hogy a hatóságok figyelmeztetése nem használt és ennek most egy fiatalember látta kárát, aki az életével fizetett barátja iPod készülékéért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • onimusha #35
    lazsinak van igaza :)
  • Apokrif #34
    ezért nem szeretem az ipodot. meg különben is qrva drága! Ráadásul a menürendszere sem a legjobb...
  • Macc #33
    Megis mit kene tennie az Apple-nek?
    Mellesleg a szeriaszam alapjan konnyu beazonositani...
  • irkab1rka #32
    Már régi téma, tavaly is nyomták. Kicsi, könnyű, nagy értékű, könnyű eladni, mert nincs benne semmi egyedi. Még egy ékszert is nehéz elpasszolni, mert annak zártabb a kereskedelme, és könnyű azonosítani.

    Ha az Apple akarna tenni valamit ez ellen, már tett volna.
  • Jamie #31
    Vegyétek észre, hogy ez reklámfogás az ellenfelektől! nem az a fontos a hirben hogy Ipod volt hanem hogy kinyirtak, de megis azon lovagolnak!
    Rettegjetek az Ipod öl!!
  • entreri #30
    Nem kell messzire menni.

    Itt MO.-n iskolásokat vernek meg a mobilért, vagy nyugdíjasokat rugdosnak meg 1 kiló kenyérért. És mivel az elkövetők C kategóriások, a média nem veri nagy dobra az ügyet, mert azt ugye csak fordított esetben szabad, hogy sajnáljuk szegény dögöket.

    Vannak emberek, akik kevés értékért is képesek ölni. Legyen az egy IPOD v. egy kazettás walkman.
  • toyotakacsa01 #29
    Lehet hogy RIAA aktivisták voltak a tettesek, akik illegális zeneszámokat találtak a készüléken, ezért likvidálták a gonosz terroristát.
  • pemga #28
    együk meg az utolsó kannibált is? :).
  • mrzed001 #27
    Az amcsi mintájú "humán" kivégzéseknek nincs ekkora visszatartó ereje
  • lazsi #26
    A MEGOLDÁS A PROBLÉMÁRA: MINDEN GYILKOST NYILVÁNOSAN AGYONLŐNI! A bűnözők meg mehetnek a bányába meg szibériába, a régi jó kis táborokat ki kéne nekik nyitni újra. AZ EU meg az emberi jogok meg bekaphatja! Nehogymá a gyilkos megöl valakit akkor az emberi jogaira hivatkozzon! És az áldozatának nem voltak emberi jogai?! EZ AZ EGÉSZ IMPERIALISTA RENDSZER EGY SZAR! RÉGEN A GYILKOST FÖLLÓGATTÁK VAGY AGYONLŐTTÉK! Nem is volt ennyi bűncselekmény...