Gyurkity Péter

A PC sebességére panaszkodnak az informatikusok

Az Intel felmérése szerint a szakmabeliek leginkább a kellő sebességet, teljesítményt hiányolják az üzleti PC-k esetében, és a megbízhatóság mellett egyre fontosabbnak tartják az energiatakarékosságot.

A processzorgyártó az üzleti szféra területén érdeklődött a vállalatoknál használt asztali számítógépekkel kapcsolatos legnagyobb kihívásokról, a leggyakoribb problémákról és az egyes területek fontosságáról. A felmérést még áprilisban bonyolították le, amikor is az új vPro üzleti platform bevezetésére készülődtek, főként emiatt érdeklődtek a legjelentősebb kérdésekről, illetve arról, hogy mily módon vélekednek ezekről a szakemberek és a döntéshozók.

A legalább 50 asztali PC-t alkalmazó cégnél dolgozó 400 válaszadó nagyrészt egyetértett abban, hogy a leggyakoribb panaszok a sebességet, a teljesítményt illetően merülnek fel - annak ellenére, hogy általában céges feladatokra éppen lassabb konfigurációkat javasolnak. "Az általános vélekedés szerint irodai munkára nem kell nagyobb teljesítmény, mégis ez mutatkozik a leggyakoribb problémának" - jelentette ki Mike Ferron-Jones, az Intel üzleti platform részlegének marketingigazgatója. Mivel ezek a panaszok az egyes gépek használatával kapcsolatban merülnek fel, kizárható, hogy hálózati problémák játszanak szerepet ebben.

A szakemberek a legnagyobb kihívásnak a karbantartást, a szoftverek frissítését, illetve a felhasználói hibák kezelését tartják, míg a döntéshozók a teljes géppark biztonsági frissítéseinek végrehajtását és a sebesség egy bizonyos szintjének megőrzése. Fontos elem a megbízhatóság is, ugyanakkor a válaszadók fele túlságosan nehézkesnek tartja a PC-k kezelését. Úgy vélik, hogy a beépített, hardverszintű biztonsági funkciók ezen nagyban könnyítenének.

Érdekes, hogy egyre inkább előtérbe kerül az energiatakarékosság kérdése, amely eredetileg a szervereknél játszott nagy szerepet. A nagy többség már a vállalatoknál is számításba veszi ezt az asztali PC-stratégia kialakításánál, ám emellett a költségek csökkentése is számba jöhet, mint potenciális előny.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #29
    A win sebessége legkevésbbé a procin múlik. Kell hozzá egy jó vinyó, nem töredezett rendszer fájlok, sok üres hely a rendszer partíción, és minél több memória. Ezen kívül, ha az ember elég jól ért hozzá, a beálításokkal is lehet játszadozni. Fontos az is, hogy nem legyen agyon installálva minden szarral. És az sem árt, ha a hardver jó minőségű.
    Egyébként az indulást az is gyorsítja, ha csak hibernál a gép, és nem áll le teljesen.
  • Gabe Dearborne #28
    Hogyan magyarázzátok azt a jelenséget, hogy egy PIII-733 gyorsabb, mint egy PIV-2,6? Mert a jelenlegi gépem éppen ez. Pofára estem, amikor észleltem a különbséget. Ilyen gyors és sima működésű géppel még eddig nem volt alkalmam találkozni, és élvezet minden pillanat, amit előtte töltök. A felfutása - jelszó begépelésével együtt - kevesebb, mint 20 mp. És hozzá kell venni azt, hogy nem gyári gép, hanem házilag barkácsolt készség. Igaz, hogy az alapja egy DELL.
    Szóval még mindig paff vagyok.
  • pemga #27
    jav: hogy NE üvöltse le a mgm fejét
  • pemga #26
    Van egyébként átmenet. Igenis bemennek a "ketrecekbe" a programozók is, sok olyan embert kollégám van, aki (pl. hogy a családnak legyen mit enni) bejár dolgozni, végiglapátolja a napot, heggeszt-ragaszt ahogy kérik. Kis csendesnek látszó emberek, már elegendően idős ahhoz, hogy üvöltse le a mgm fejét, hogy ez mekkora ..sság. Aztán otthon pár óra alatt vagy hétvégén megírja az n+1. kis cuccát hogy valamit csináljon is... Igaz van olyan ismerősöm is, aki leüvölti. Na ő félévente vált melóhelyet, az élete állandó harc. Harcol a mgm felé, hogy megbízzanak benne és adjanak jogosultságokat. És harc a fejlesztők felé, hogy nem akarja ő elvenni a kis dobozaikat, csak engedjék már oda hogy megcsinálja rendesen. Viszont a problémákat megoldja, de ehhez már komoly lelkierő kell.
  • BCS CORPS #25
    jó példa a lassu és sokszor nem müködő programokra a synmatech norton prokig :D
  • BlackRose #24
    Alapjában elgondolkodhatnék arról amit irtál, de én nem kis cégekről beszéltem, hanem nagy cégekről. A másik probléma, meg, hogy egy kis cég amikor fejleszt akkor ha nincs neki szakembere az adott dologra (pl. SQL programozó) akkor a legjobban teszi ha kihelyezi ezt a fejlesztést pl. másik céget alkalmaz amely SQL specialista, vagy esetleg kölcsön veszi 1-2 napra a szakértőt. Pl. egyik haverom San Franciscóban azt mondja, hogy a start-up kiscégeknél az ilyen fajta dolog ott szinte mindennapi, sőt már vannak szabadúszók is akik kimondottan rövidtávra fogadnak melót. Ez jobb is és olcsobb is mint a szakszerűtlen megoldás. Persze nem gondolod, hogy egy valaki aki tényleg ért az OOP-hez (és megjegyezném éppen arról beszéltem, hogy nem csak ahhoz kell érteni), annyira rossz SELECT kódot termel, inkább a z öszetetebb dolgoknál lenne probléma.

    Na most a nagycégeknél sokszor alkalmaznak külső (Konzulens) fejlesztőt, céget, de általában csak akkor lesz az igazi zűrzavar. Ezt mind tapasztalatból mondom, mert dolgoztam nagycégeknél is (köszönöm szépen).

    Általában egyet értek azzal, hogy minden műfaj mesterszintű ismerése minimum 10 évet igényel, és a Teach Yourself C++ in 21 days, SQL in 24 hour, Mastering UML in a Week meg hasonló marhaságoktól égnek áll a hajam. Na most ha 10 éve hegedülsz, akkor valószínűleg gitározni, zongorázni stb. is tudsz egy picit, vagy ha nem is nagyon gyorsan megtanulsz, mindenesetre sokkal gyorsabban mint aki 24 óra, egy hétvége vagy akár 21 nap alatt is "tanult" volna meg valamit.

    Fejlesztő eszköz készítői??? Nem tudom, de a Visual Studio szinte kifogástalan, az Eclipse szintén, a fordítók optimizáltak az égig... a dokumentációba általában szerelmes lehetsz... a hardware már GFLOPS-okon jár minden asztalon, az OS-ek szintén OK, mert ha jól fut egy Maya vagy egy Oracle rajtuk akkor a Matyika irodai alkalmazásának repülni kellene...

    Fejlesztő = Programozó?

    Ezt komolyan megkérdőjelezem, számomra a fejlesztó az aki csupán hivogatja az API funkciókat, OOP-zik és OK ért egy picit mondjuk a szoftverfejlesztési folyamathoz (requirement, tervezés, implementálás, teszt stb.). A programozó pedig aki lehet, hogy a szoftverfejlesztés menedzmenthez nem ért annyit, de megtud írni egy fordítót, komolyan kibővit egy osztályt, és ami messze a legfontosabb meg tudja tervezni azt amit csinál, ha ez csak egy osztály akkor OK, ha egy egész alkalmazás akkor még jobb, mintenesetre amit csinál azt teljesen ellenörzése alatt tartja, és ha kell neki valahol sebesség akkor megírhat (nem kötelező, de ha mégis kellene) egy .dll-t asm-ben és megoldhatja azt amire a "fejlesztőnek" 3 órát kell üllni a telefonon a fejlesztői környezet/OS stb. support-al, hogy megoldjon olyan dolgokat amelyekre a programozó rá sem talál mert gondolkodásmódja, kódozási és tervezési stilussa annyival jobb, hogy soha nem vezeti olyan vékony jégre.

    Mégegy dolog, a rossz programozó a program kódra koncentrál, a jó programozó az adatstruktúrára. A program kód olyankor magától elegánsra sikerül de ha mégsem akkor könnyű átírni, de ha az adatstruktúrát elszúrják, az elegáns kód egyrészt elérhetetlen, másrészt meg ha csodával határos módon sikerül is, nincs semmi értelme. Na most mutatnál nekem egy könyvet (ha lehet a 24h/hétvége/21 nap sorozatból) amely akár 1 oldalon is az adatstruktúrákkal foglalkozna? Különben ha a generalista oldalom mellé egy specialzációt kell kitennem akkor az éppen az adatbázisok és az SQL, úgyhogy éppen ezen a területen mondhatom, hogy speciál nagy a zűrzavar, és a (Database) tanfolyamok és könyvek 90% szemét.

    És végül sok sok jó és kiválló programozó van a világon (ez egyáltalán nem kérdéses) a baj csak ott van, hogy ezek sokszor olyasmiket írkálnak amiből már 32 alkalmazás van és sokszor ezt ingyen irkálják szabadidőben, ahelyett, hogy a nagycégek alkalmaznák őket. Egyrészt a nagycégeknek nem kellenek (már mondtam, hogy miért) másrészt nem is akarnak bohóckodni félhülye menedzsereknek stb. Szóval nem az a gond, hogy valakinek el kell végezni a munkát, az a gond, hogy a programozókat elkényeztetett gépíróknak tekintik és ahelyett, hogy őket szolgálná a menedzsment, hogy minnél jobb munkát végezzenek (és ez esetben tolakodnának, hogy a nagycégeknél dolgozzanak), bezárják őket ablaktalan, zajos "ketrecekbe", öltözködési és "iroda" berendezési rendőrség köröz a fejök felett, és félhülye menedzserek sértegetik az inteligenciájukat... és ők kell, hogy kiszolgálják a menedzsmentet, mert mintha egy cég a menedzsment kakaskodásáért kellene, hogy létezzen, nem pedig a termékek és szolgáltatásokért. Na éppen ezért a "zseni" programozó inkább megír egy 78-adik editort vagy egy 34-edik picture viewert esetleg egy 12-edit grafikus környezetet vagy egy 125-ödik 3D modelert, mithogy fejlessze a hasznos alkalmazásokat. (ezeket mind nagyon is jó programozók írják). Na ezért kell az a sok harmadosztályú fejlesztő.

    A programozás nem tudomány, nem művészet és nem is mérnöki munka, hanem ezeknek a keveréke, a baj ott van, hogy jó programozó csak az lehet akiben mindhárom száll megtalálható (és ilyen van bőven) viszont programozókat csak programozók tudnak megérteni de mivel nagyon kevés programozó menedzser van... a többi meg a következmény, ami között a sok sok félretervezett, rosszul kivitelezett méregdrága és majdnem használhatatlan alkalmazás az ami legjobban szúrja a szemet.
  • fflx #23
    nagyon szep dolgokat irsz, de ugye azt te sem gondolod, hogy azokat a programozok, akik ugymod zsenialis szinten vegzik a munkajukat, azok el tudnak latni a feladatokat osszesegeben. igenis kellenek a "betanitott segedmunkas" programozok, akik meg a munka javat elvegzik.

    aztan ott van pl egy modnjuk zsenialis programozo egy kis cegnel es tegyuk fel a kisujjaban van az ojjektumorientalt programozas es mindent tud elorol-hatra, hatulrol-elore. deha mondjuk adatbazissal kapcsolatos dolgokat _is_ kell csinalnia, akkor ne mond nekem, hogy az hudefenyes dolog lesz. mert az egy masik mufaj, de mivel kicsi a ceg, szorosak a hataridok ra fog kenyszerulni, hogy egyszeru jozan paraszti esszel irja a selectetket, aztan amikor a tablak elernek egy kritikus meretet, az egesz -amugy gyonyoruen megirt- program elkezd belassulni.

    szoval szerintem a hiba nem (csak) a programozokban van. a lassu programokert szerintem felelosek, a fejleszto eszkoz keszitoi, a hardver, a megrendelo, a architect, es a programozo.

    (egyebkent ujraolvastam sokszor amit irtal, de nekem a fejleszto es a programozo ugyanazt jelenti)
  • strogg #22
    Egy dologról még nem volt szó. A Sw-ről.
    Néhány program esetében komolyan olyan érzésem van, mintha külön team lenne a kód lassítására. :))))))
    A legegyszerűbb programokat is tudják olyan vacakul megírni, hogy p4-es gép kell alá.
    Ehh a régi szép idők....
  • pemga #21
    Egyik kollégának van az a meglátása, hogy aki a kreatív feladatokat akar menjen a kicsikhez, aki meg inkább a stabil jövedelmet kedveli - a nagyokhoz.
  • BlackRose #20
    Tudom, hogy off-topic, de ha már a CV is szóba esett, erről annyit lehetne mondani, hogy amikor kitalálták ezt a CV alapú álláskeresést, akkor nem létezett Internet, a CV-ket gépelni kelett és postázni (régi Snail-mail, ha valaki még emlékszik rá), ezért nem létezett CV spam, vagyis amikor az ember valahová pályázott akkor azt elégé ismert dolog volt, elolvasta az újságban vagy halotta valakitől, hogy az XYZ cégnek kell egy pl. vegyészmérnök ABC tapasztalattal, és ha nem volt neki ABC tapasztalata akkor kihagyta, mert időbe és pénzbe került a felesleges CV küldés.

    Szóval a céghez nem jött be 700 CV, hanem csak 10-15 és nagyjából mind alapfokon megfelelt, mert aki nem felelt meg az nem is erőlködött. Ma ez nem így működik, ma semmi baj akár 1 nap alatt 1000 helyre elküldeni a CV-t amibe legtöbb esetben vagy nincs benne ami kell, vagy ami még roszabb, bele van írva minden amiről hallani lehet. Na most egy HR-es csupán 10 másodpercet fordíthat egy CV-re mert 700 CV az egy nagy rakás. És 10 másodperc alatt még a jó CV-ből sem lehet semmit sem kivenni.

    Szerintem a CV model elavult, és jelenleg csak egy blog, fórum, esemény (amelyen az adott ember résztvesz) valamint akadémiai referenciák az egyetlen esély, hogy az adott pozíciót minőségessen betültsük. A fejvadász cégek itt nem tudnak érdemes segítséget nyújtani. Csak ugye most ki az aki a CV-ket a szemétbe dobná és ehelyett a blogoszférára és fórumokra koncentrálna? Van egynéhány ilyen fejvadász is, de ez kevés és ezek specialista fejvadászok akik csak szűk sávban keresnek a minőséges szakemberekre, úgy, hogy blogokat és fórumokat olvasnak és IT eseményekre látogatnak. De ezek a fejvadászok tudják, hogy az ilyen emberekre általában csak a technológiai cégek és a start-up cégek tartanak igényt és ezek a cégek sokszor nem támaszkodnak fejvadászokra mert ismerik a problematikát.

    Persze ha valaki kitalálna valami modern álláskeresési módszert amely működne a mai networked világban, az biztos meggazdagodna, mert a blog-fórum-IT esemény még ha működni is látszik, túl sok erőfeszítést követel amit a jelenlegi környezetben nehéz vagy lehetetlen megfizettetni.