29
  • BiroAndras
    #29
    A win sebessége legkevésbbé a procin múlik. Kell hozzá egy jó vinyó, nem töredezett rendszer fájlok, sok üres hely a rendszer partíción, és minél több memória. Ezen kívül, ha az ember elég jól ért hozzá, a beálításokkal is lehet játszadozni. Fontos az is, hogy nem legyen agyon installálva minden szarral. És az sem árt, ha a hardver jó minőségű.
    Egyébként az indulást az is gyorsítja, ha csak hibernál a gép, és nem áll le teljesen.
  • Gabe Dearborne
    #28
    Hogyan magyarázzátok azt a jelenséget, hogy egy PIII-733 gyorsabb, mint egy PIV-2,6? Mert a jelenlegi gépem éppen ez. Pofára estem, amikor észleltem a különbséget. Ilyen gyors és sima működésű géppel még eddig nem volt alkalmam találkozni, és élvezet minden pillanat, amit előtte töltök. A felfutása - jelszó begépelésével együtt - kevesebb, mint 20 mp. És hozzá kell venni azt, hogy nem gyári gép, hanem házilag barkácsolt készség. Igaz, hogy az alapja egy DELL.
    Szóval még mindig paff vagyok.
  • pemga
    #27
    jav: hogy NE üvöltse le a mgm fejét
  • pemga
    #26
    Van egyébként átmenet. Igenis bemennek a "ketrecekbe" a programozók is, sok olyan embert kollégám van, aki (pl. hogy a családnak legyen mit enni) bejár dolgozni, végiglapátolja a napot, heggeszt-ragaszt ahogy kérik. Kis csendesnek látszó emberek, már elegendően idős ahhoz, hogy üvöltse le a mgm fejét, hogy ez mekkora ..sság. Aztán otthon pár óra alatt vagy hétvégén megírja az n+1. kis cuccát hogy valamit csináljon is... Igaz van olyan ismerősöm is, aki leüvölti. Na ő félévente vált melóhelyet, az élete állandó harc. Harcol a mgm felé, hogy megbízzanak benne és adjanak jogosultságokat. És harc a fejlesztők felé, hogy nem akarja ő elvenni a kis dobozaikat, csak engedjék már oda hogy megcsinálja rendesen. Viszont a problémákat megoldja, de ehhez már komoly lelkierő kell.
  • BCS CORPS
    #25
    jó példa a lassu és sokszor nem müködő programokra a synmatech norton prokig :D
  • BlackRose
    #24
    Alapjában elgondolkodhatnék arról amit irtál, de én nem kis cégekről beszéltem, hanem nagy cégekről. A másik probléma, meg, hogy egy kis cég amikor fejleszt akkor ha nincs neki szakembere az adott dologra (pl. SQL programozó) akkor a legjobban teszi ha kihelyezi ezt a fejlesztést pl. másik céget alkalmaz amely SQL specialista, vagy esetleg kölcsön veszi 1-2 napra a szakértőt. Pl. egyik haverom San Franciscóban azt mondja, hogy a start-up kiscégeknél az ilyen fajta dolog ott szinte mindennapi, sőt már vannak szabadúszók is akik kimondottan rövidtávra fogadnak melót. Ez jobb is és olcsobb is mint a szakszerűtlen megoldás. Persze nem gondolod, hogy egy valaki aki tényleg ért az OOP-hez (és megjegyezném éppen arról beszéltem, hogy nem csak ahhoz kell érteni), annyira rossz SELECT kódot termel, inkább a z öszetetebb dolgoknál lenne probléma.

    Na most a nagycégeknél sokszor alkalmaznak külső (Konzulens) fejlesztőt, céget, de általában csak akkor lesz az igazi zűrzavar. Ezt mind tapasztalatból mondom, mert dolgoztam nagycégeknél is (köszönöm szépen).

    Általában egyet értek azzal, hogy minden műfaj mesterszintű ismerése minimum 10 évet igényel, és a Teach Yourself C++ in 21 days, SQL in 24 hour, Mastering UML in a Week meg hasonló marhaságoktól égnek áll a hajam. Na most ha 10 éve hegedülsz, akkor valószínűleg gitározni, zongorázni stb. is tudsz egy picit, vagy ha nem is nagyon gyorsan megtanulsz, mindenesetre sokkal gyorsabban mint aki 24 óra, egy hétvége vagy akár 21 nap alatt is "tanult" volna meg valamit.

    Fejlesztő eszköz készítői??? Nem tudom, de a Visual Studio szinte kifogástalan, az Eclipse szintén, a fordítók optimizáltak az égig... a dokumentációba általában szerelmes lehetsz... a hardware már GFLOPS-okon jár minden asztalon, az OS-ek szintén OK, mert ha jól fut egy Maya vagy egy Oracle rajtuk akkor a Matyika irodai alkalmazásának repülni kellene...

    Fejlesztő = Programozó?

    Ezt komolyan megkérdőjelezem, számomra a fejlesztó az aki csupán hivogatja az API funkciókat, OOP-zik és OK ért egy picit mondjuk a szoftverfejlesztési folyamathoz (requirement, tervezés, implementálás, teszt stb.). A programozó pedig aki lehet, hogy a szoftverfejlesztés menedzmenthez nem ért annyit, de megtud írni egy fordítót, komolyan kibővit egy osztályt, és ami messze a legfontosabb meg tudja tervezni azt amit csinál, ha ez csak egy osztály akkor OK, ha egy egész alkalmazás akkor még jobb, mintenesetre amit csinál azt teljesen ellenörzése alatt tartja, és ha kell neki valahol sebesség akkor megírhat (nem kötelező, de ha mégis kellene) egy .dll-t asm-ben és megoldhatja azt amire a "fejlesztőnek" 3 órát kell üllni a telefonon a fejlesztői környezet/OS stb. support-al, hogy megoldjon olyan dolgokat amelyekre a programozó rá sem talál mert gondolkodásmódja, kódozási és tervezési stilussa annyival jobb, hogy soha nem vezeti olyan vékony jégre.

    Mégegy dolog, a rossz programozó a program kódra koncentrál, a jó programozó az adatstruktúrára. A program kód olyankor magától elegánsra sikerül de ha mégsem akkor könnyű átírni, de ha az adatstruktúrát elszúrják, az elegáns kód egyrészt elérhetetlen, másrészt meg ha csodával határos módon sikerül is, nincs semmi értelme. Na most mutatnál nekem egy könyvet (ha lehet a 24h/hétvége/21 nap sorozatból) amely akár 1 oldalon is az adatstruktúrákkal foglalkozna? Különben ha a generalista oldalom mellé egy specialzációt kell kitennem akkor az éppen az adatbázisok és az SQL, úgyhogy éppen ezen a területen mondhatom, hogy speciál nagy a zűrzavar, és a (Database) tanfolyamok és könyvek 90% szemét.

    És végül sok sok jó és kiválló programozó van a világon (ez egyáltalán nem kérdéses) a baj csak ott van, hogy ezek sokszor olyasmiket írkálnak amiből már 32 alkalmazás van és sokszor ezt ingyen irkálják szabadidőben, ahelyett, hogy a nagycégek alkalmaznák őket. Egyrészt a nagycégeknek nem kellenek (már mondtam, hogy miért) másrészt nem is akarnak bohóckodni félhülye menedzsereknek stb. Szóval nem az a gond, hogy valakinek el kell végezni a munkát, az a gond, hogy a programozókat elkényeztetett gépíróknak tekintik és ahelyett, hogy őket szolgálná a menedzsment, hogy minnél jobb munkát végezzenek (és ez esetben tolakodnának, hogy a nagycégeknél dolgozzanak), bezárják őket ablaktalan, zajos "ketrecekbe", öltözködési és "iroda" berendezési rendőrség köröz a fejök felett, és félhülye menedzserek sértegetik az inteligenciájukat... és ők kell, hogy kiszolgálják a menedzsmentet, mert mintha egy cég a menedzsment kakaskodásáért kellene, hogy létezzen, nem pedig a termékek és szolgáltatásokért. Na éppen ezért a "zseni" programozó inkább megír egy 78-adik editort vagy egy 34-edik picture viewert esetleg egy 12-edit grafikus környezetet vagy egy 125-ödik 3D modelert, mithogy fejlessze a hasznos alkalmazásokat. (ezeket mind nagyon is jó programozók írják). Na ezért kell az a sok harmadosztályú fejlesztő.

    A programozás nem tudomány, nem művészet és nem is mérnöki munka, hanem ezeknek a keveréke, a baj ott van, hogy jó programozó csak az lehet akiben mindhárom száll megtalálható (és ilyen van bőven) viszont programozókat csak programozók tudnak megérteni de mivel nagyon kevés programozó menedzser van... a többi meg a következmény, ami között a sok sok félretervezett, rosszul kivitelezett méregdrága és majdnem használhatatlan alkalmazás az ami legjobban szúrja a szemet.
  • fflx
    #23
    nagyon szep dolgokat irsz, de ugye azt te sem gondolod, hogy azokat a programozok, akik ugymod zsenialis szinten vegzik a munkajukat, azok el tudnak latni a feladatokat osszesegeben. igenis kellenek a "betanitott segedmunkas" programozok, akik meg a munka javat elvegzik.

    aztan ott van pl egy modnjuk zsenialis programozo egy kis cegnel es tegyuk fel a kisujjaban van az ojjektumorientalt programozas es mindent tud elorol-hatra, hatulrol-elore. deha mondjuk adatbazissal kapcsolatos dolgokat _is_ kell csinalnia, akkor ne mond nekem, hogy az hudefenyes dolog lesz. mert az egy masik mufaj, de mivel kicsi a ceg, szorosak a hataridok ra fog kenyszerulni, hogy egyszeru jozan paraszti esszel irja a selectetket, aztan amikor a tablak elernek egy kritikus meretet, az egesz -amugy gyonyoruen megirt- program elkezd belassulni.

    szoval szerintem a hiba nem (csak) a programozokban van. a lassu programokert szerintem felelosek, a fejleszto eszkoz keszitoi, a hardver, a megrendelo, a architect, es a programozo.

    (egyebkent ujraolvastam sokszor amit irtal, de nekem a fejleszto es a programozo ugyanazt jelenti)
  • strogg
    #22
    Egy dologról még nem volt szó. A Sw-ről.
    Néhány program esetében komolyan olyan érzésem van, mintha külön team lenne a kód lassítására. :))))))
    A legegyszerűbb programokat is tudják olyan vacakul megírni, hogy p4-es gép kell alá.
    Ehh a régi szép idők....
  • pemga
    #21
    Egyik kollégának van az a meglátása, hogy aki a kreatív feladatokat akar menjen a kicsikhez, aki meg inkább a stabil jövedelmet kedveli - a nagyokhoz.
  • BlackRose
    #20
    Tudom, hogy off-topic, de ha már a CV is szóba esett, erről annyit lehetne mondani, hogy amikor kitalálták ezt a CV alapú álláskeresést, akkor nem létezett Internet, a CV-ket gépelni kelett és postázni (régi Snail-mail, ha valaki még emlékszik rá), ezért nem létezett CV spam, vagyis amikor az ember valahová pályázott akkor azt elégé ismert dolog volt, elolvasta az újságban vagy halotta valakitől, hogy az XYZ cégnek kell egy pl. vegyészmérnök ABC tapasztalattal, és ha nem volt neki ABC tapasztalata akkor kihagyta, mert időbe és pénzbe került a felesleges CV küldés.

    Szóval a céghez nem jött be 700 CV, hanem csak 10-15 és nagyjából mind alapfokon megfelelt, mert aki nem felelt meg az nem is erőlködött. Ma ez nem így működik, ma semmi baj akár 1 nap alatt 1000 helyre elküldeni a CV-t amibe legtöbb esetben vagy nincs benne ami kell, vagy ami még roszabb, bele van írva minden amiről hallani lehet. Na most egy HR-es csupán 10 másodpercet fordíthat egy CV-re mert 700 CV az egy nagy rakás. És 10 másodperc alatt még a jó CV-ből sem lehet semmit sem kivenni.

    Szerintem a CV model elavult, és jelenleg csak egy blog, fórum, esemény (amelyen az adott ember résztvesz) valamint akadémiai referenciák az egyetlen esély, hogy az adott pozíciót minőségessen betültsük. A fejvadász cégek itt nem tudnak érdemes segítséget nyújtani. Csak ugye most ki az aki a CV-ket a szemétbe dobná és ehelyett a blogoszférára és fórumokra koncentrálna? Van egynéhány ilyen fejvadász is, de ez kevés és ezek specialista fejvadászok akik csak szűk sávban keresnek a minőséges szakemberekre, úgy, hogy blogokat és fórumokat olvasnak és IT eseményekre látogatnak. De ezek a fejvadászok tudják, hogy az ilyen emberekre általában csak a technológiai cégek és a start-up cégek tartanak igényt és ezek a cégek sokszor nem támaszkodnak fejvadászokra mert ismerik a problematikát.

    Persze ha valaki kitalálna valami modern álláskeresési módszert amely működne a mai networked világban, az biztos meggazdagodna, mert a blog-fórum-IT esemény még ha működni is látszik, túl sok erőfeszítést követel amit a jelenlegi környezetben nehéz vagy lehetetlen megfizettetni.
  • BlackRose
    #19
    Ha jobban odafigyelsz akkor észreveszed, hogy én nem is a programozókat hibáztatom, hanem a menedzmentet, sajnos a nagycégi fejlesztő és a programozó között nagyon nagy a különbség és ezért a menedzserek a felelőssek. Az meg, hogy ma harmadosztályú fejlesztőket termel az oktatás mert a gazdaságnak kellenek a fejlesztők de akármilyen csak fejlesztő legyen, szintén annak a következménye, hogy a menedzserek nem tudják összhangolni a munkát az erőforrásokkal és nem inteligens megoldásokat alkalmaznak, hanem rádobnak a halomra még egy lapáttal, mert pl. soha nem is halottak Fred Brooks törvényéről vagy valami hasonló. A mai hardware olyan nagy teljesítménnyel rendelkezik, hogy az szinte WOW, úgyhogy ha szar lassú egy program akkor általában a programozók a hibássak de a probléma ott van, hogy ezeket a "programozókat" egyáltalán alkalmazzák valahol. Egyszerű dolog, pl. mit gondolsz hányan kapnának munkát a nagycéges fejlesztők közül pl. a Graphisoft-nál vagy hasonló helyen, majdnem fogadni merek, hogy még a titkárnőnél sem jutnának tovább, nehogy az interview első körén... ez mindent elmond.

    Szóval az a sok srác aki ingyen vagy aprópénzért dolgozik az Open Source közösségben az sokszor 10x annyit ér mint a túlfizetett nagycégi fejlesztők hada, csak, hogy azok nem akarnak Nine-to-Five környezetben bohóckodni egy nagycégnél semmi pénzért sem, viszont tudják azt is, hogy mi is az, hogy process scheduling vagy, memory management vagy, linked list, persze ők is szeretik, ha a környezet gondoskodik ezekről a dolgokról és ha egy abstrakciót tudnak igénybe venni, de ők azt is tudják, hogy az az arstrakció nem azért van, hogy tudás nélkül megoldjuk a dolgokat, hanem azért, hogy az adott pillanatban ne terheljük meg magunkat olyan dolgokkal amit maga a gép viszonylag kevés áron általában jobban megold mint mi magunk programozók. Persze nem a gyenge programozó a hibás, hogy a rendszer megengette neki, hogy egyáltalán programozó legyen.

    Igazi programozói tanfolyamot (pl. MIT 6.001) az emberek 90% még álmában sem tudja követni, nemhogy még sikeressen vizsgázni. De ugye melyik egyetemnek (a MIT.en kívül) érdeke, hogy 1000-ből 100-at vegyenek fel és a 100-ból csak 20-an diplomázzanak. És ha hiszitek ha nem azok a MIT srácok közül akik ezt megértik és vizsgáznak senki vagy majdnem senki nem dolgozik egy banknál vagy hasonló nagycégnél.
  • fflx
    #18
    szerintem azert most egy kicsit azert rosszul latja a dolgokat (vagyis nem rosszul csak nem gondol vegig mindent, mert azert ha szar lassu egy program az nem biztos, hogy a programozo hibaja)
  • Zsoldos
    #17
    Proci nem igazan kell szerintem office vitezeknek. Hiaba van megnyitva 20 excelsheet meg 15 doc es egyszerre, passziv uzemmodban 0hoz kozeli a processzorigenyuk. Ram kell bele jo sok es gyors lemezkezeles, a proci harmadlagos tenyezo.

    Vicc, hogy ma is egy csomo 2-3 gb-s configot arulnak 256mb rammal.
  • Caro
    #16
    XML alapú adatbázisnak valóban semmi értelme.
    Akkor már egyszerűbb a konverziós (big endian->little endian, minden karakter UTF-8-ba, vagy valami másba, stb...)
    Láttam XML-be mentett png képet.
    Azt hittem meghalok. A bináris png file hexadecimálisan! volt lementve.
  • BCS CORPS
    #15
    imádom BlackRose hpzászólásait :D
  • BlackRose
    #14
    Persze, de akkor szerinted itt nem a rendszerben van a hiba? A nagycégek nem azért sikeressek mert jól dolgoznak, hanem mert kevesebb hibát csinálnak mint a versenytársaik és ezeket a hibákat mindég meg lehet fizettetni a felhasználókkal. Egy ilyen környezetben már az is siker, ha a HR-es ki tudja válogatni a programozók CV-jét a közgazdászok és a jogászok közül.

    Ha a menedzerek valójában felelőssek lennének a munkájukért akkor az "alatvalóikat" maguk választanák ki HR-esek nálkül a HR-esek dolga meg kimondottan az lenne, hogy dokumentálják az emberi erőforrást a cégnél, hogy a menedzserek meg tudják találni, hogy a belső erőkből mivel számíthatnak, sokszor van, hogy felvesznek valakit egy munkahelyre és a cégnél van már ember aki oda 10x jobban megfelel a jelenlegi munkahelyén pedig komolyan alulvan alkalmazva és ezért hamarossan elmegy, mert nincs kihívás és fejlődési lehetősége, ugyanakkor a HR-esek meg keresik amerikát New York kellős közepén.

    Kis cégeknél ez könnyű dolog mert ott az emberek ismerik egymást, nagy cégeknél nem, de ez közelről sem elegendő dolog, hogy ne probáljanak javítani a helyzeten, különössen ha számolunk vele, hogy a mai technológia ezt könnyen elősegítheti. Cégen belüli social networking, pontos emberi erőforrás dokumentálás, stb. olyan dolgokat segíthetne elő amelyek révén a nagycégek is javíthatnának a HR-es problémákon. De ez először is nem felel meg azoknak akik pozíciója csupán ismeretség meg létrehozott munkahely alapján van biztosítva és elmozdítani őket nem lehet még ha 100x többre képes személyt is találnának az adott munkára, így persze ennek a lehetősége kimarad, mert valójában nem is tudjuk mire van szükségünk és még kevésbé mivel rendelkezünk. És ennek a helyzetnek a fennmaradására a legjobb megoldás az univerzális HR-es.
  • Bucser
    #13
    "Biztos láttatok már olyant, hogy valakit nem vettek fel, mert a HR-es nem találta a CV-jében, hogy 5 év Java, pedig az benne volt, hogy 10 év C/C++ és Python. Pedig a pofa kb. két nap múlva 5x annyit tudna Javából mint az aki 7 éve Java de semmi más soha se előtte se most... na most mit gondoltok, ez miért van így? Mert a ROSSZ menedzerek nem szeretik ha valaki gondolkodik, és aki pl. C melett Python-t vagy Ruby-t is tanult vagy LISP-et szeret az gondolkodik és az veszélyes mint a tűz a bad management status quo-ra, az aki csak benyelte a mainstream Javát amit a suliban kezdtek vele tanítani vagy VB-t és nem is nézett jobra, balra... "

    Vagy csak talán azért mert a HR-esnek kiadják hogy milyen szaktudással rendelkező embert kell felvennie (milyen programozási nyelvismeret legyen meg) és mivel megnéz többszáz CV-t ő nem érthet ahhoz, hogy mire van szükség valójában. Ha a HR-esnek mindenkiről tudnia kellene, hogy melyik szakmához milyen résztudás kell szakmán belül akkor csak HR-eseket kéne felvenni mert akkor már meg is tudják tanulni:) Szóval nem HR a probléma, hanem hogy a cégek nem tudják, hogy mit is keresnek. Mire van szükségük és ahhoz milyen háttér kell a jelentkezőnél.
  • BlackRose
    #12
    Ne haragudj, de hány olyan nagyvállalati fejlesztőt ismersz aki pl. tudna egy parszert írni, vagy nehogy egy interpretert vagy fordítót egy ultra egyszerű formális nyelvhez. Vagy akár egy rekurziót megértene a pointeraritmetikáról meg jobb ha nem is beszélek.

    Legtöbb tudja megrajzolni az ócska UI-t egy vizuális környezetben, pl. VB vagy Oracle Developer, aztán megírni az adatbáziskotorászó kódot abszolút hozzáértés nélkül olyan optimálisra, hogy beszarni lehet tölle (elnézést a trágár kifejezésekért de most már ez nem elfogadhatatlan, nemde? :)), és ennyi az egész.

    Szóval nem lehet olyan emberekkel jó alkalmazást készíteni akik VB-ben vagy Javában tanultak meg járni, egyszerűen nem lehet. Persze ezekben a környezetekben fantasztikus alkalmazásokat lehet írni, de nem olyanoknak akik csak a rendszer keretein belül és ott is csak korlátozottan tudnak gondolkodni.

    Biztos láttatok már olyant, hogy valakit nem vettek fel, mert a HR-es nem találta a CV-jében, hogy 5 év Java, pedig az benne volt, hogy 10 év C/C++ és Python. Pedig a pofa kb. két nap múlva 5x annyit tudna Javából mint az aki 7 éve Java de semmi más soha se előtte se most... na most mit gondoltok, ez miért van így? Mert a ROSSZ menedzerek nem szeretik ha valaki gondolkodik, és aki pl. C melett Python-t vagy Ruby-t is tanult vagy LISP-et szeret az gondolkodik és az veszélyes mint a tűz a bad management status quo-ra, az aki csak benyelte a mainstream Javát amit a suliban kezdtek vele tanítani vagy VB-t és nem is nézett jobra, balra... hát az nem veszélyes, mert nem gondolkodik. Think Again!
  • BlackRose
    #11
    Na ez meg a probléma másik oldala (a userek), de ha hiszed ha nem a userek-et oktatni is lehet, akit meg nem az ne dolgozzon számítógépel PONT, mert aki nem elég inteligens, hogy mondjuk 2 hónap alatt megtanulja szakszerűen kezelni azokat az alkalmazásokat amelyekre szüksége van, az ne dolgozzon ilyen helyen, mert nincs neki hozzá való feje.

    Persze az is siralmas, hogy a userek a legtöbb esetben nem is a leghibásabbak e tekintetben, ha látott már valaki pl. Office tanfolyamot akkor tudja miről beszélek, olyan baromságokat oktatnak amelyre majdnem soha nincs szükség, csupán azért, hogy a tanfolyam árát meg lehessen fizettetni, mert ugye ha nem bonyolult akkor nem is lehet drága. A másik dolog, meg, hogy alapjában a usereket nem lehet magukra hagyni, kell egy szupervizor aki ért a dolgokhoz, és itt nem a rendszergazdása gondolok, mert annak nem az a dolga, hogy a userekkel foglalkozzon, hanem egy process-managere, vagy inkább felügyelőre aki a muznkafolyamatot és az adatkezelést ellenürzi user szempontból, és aki valójában a userek és a rtendszergazdák valamint a fejlesztők közötti kommunikáció is egyben. Na de persze ezt ne is említsd egy nagyvállalati menedzernek, mert ...

    Különben egy Office csomag (még a 2003-as is, nem pedig a cégeknél inkább alkalmazott XP sőt akár 2000) nagyon jól elfut akár egy 1.6 os régi Celkán is 256 RAM-al, hát nem egy mai modern Celkán. Ami pedig a fejlesztések bonyolultságát illeti, az a gond, hogy ezek a túlfizetett 3-osztályú fejlesztők akik a bankonkál dolgoznak, nem is tudják jobban, és általában szabadkezet kapnak a kisérletezésekre, sokszor akár ujraírják az egéssz alkalmazást, mert nem tudják bővíteni vagy mert a megjelent újabb technológiával most valami forradalmi alkalmazást hozhatnak ki.

    A szuperszaki menedzsereknek meg csak azt kell mondani, hogy XML meg AJAX és máris mindent lehet, mert ugye erről olvasnak most mindenütt, erről dumáltak nekik a tanfolyamon, és ez most a mainstream, tehát ha "elkúrják", akkor nem az ő hibájuk, mert ez az Industry Standard. Próbált már valaki XML-ben kotorászni, ha többezer record van benne, kb. 1000000x lasabb az hagyományos SQL alapú relacionális adatbázisoknál, de vannak akik erre esküsznek. Hogy félreértés ne legyen az XML egy fantasztikus technológia, de nem lehet mindenhová begyűrni, mégis láttam már ilyen megoldást és aztán csodálkoznak, hogy a 4 procis Opteron beledöglik.
  • Bucser
    #10
    A probléma ott van, hogy a karbantartást csak külön programokkal látják megoldhatónak... de ha valaki már informatikus akkor szerintem egyedül a winchester karbantartáshoz kell neki külön program a registry takarítást a memória menedzselést meg lehet oldani XP alól vírus védelmet meg tűzfalat pedig belső hálózatról az egész hálózatot védve...
  • Benoke
    #9
    Ez kölcség takarékoság lehet, vagy nem tudom. Valami szedett vedett cuccot használnak. A fejlesztők csak megcsinálják azt amit mondanak nekik, akik döntenek azok kasználnak, a banki ügyfelek meg szívnak :) Mondjuk tény és való, hogy sok gányoló ember dolgozik nagy cégeknél és veri a mellét hogy milyen állat jó, csak a munka amit csinál az szemétdombra sem való :) De a legrosszabb az egészben, hogy ez általában trehányságból, lustatságból születik.
  • Benoke
    #8
    Nem az infosokkal van a baj legtöbször. Irodai alkalmazásokra lassú gépet lehet venni, csak nem érdemes. Aki Alig pötyög valamit annak elég. De pl egy pénzügyes aki átlagban 20-30 különböző dokumentummal dolgozik egyszerre, igen egyszerre, annak nem ocsó cseleroncs kell, mert halál lesz a vége. Illetőleg az IT vezetők válogatják meg a stratégia részeit, általában pénzhiány miatt alulról közelítik. Ha kéne 6 ember akkor elkezdik 3 -al megnézik mennyire lesznek elhavazva, ha úgy ahogy viszik a céget akkor annyi 3 ember marad aztán csókolom. Vesznek mást a fennmaradó pénzen, pl új autót valamelyik vezetőnek :) Vissza a gép lassúsághoz, Win alatt az MS Office termékek nem éppen erőforrástakarékosak, hogy úgy mondjam zabálják a gépet. Kell processzor kapacitás és memória is bőven. A gépek és az SW -k karbantartása egyszerűnek tűnik, csak nem igazán van megfelelő eszköz a piacon amivel ezeket meg lehetne oldani. Persze minden cég nyomja a saját vackát, hogy ezt meg azt vegyék meg, de igazán egyik sem jó semmire. Szuper csilivili win alatt is csak korlátok vannak, eszközök meglehetősen szűkösan. Van egy halom cucc, de csak korlátozottan lehet őket használni. A felhasználó butaságról, meg kézikönyvet lehetne írni :) Mikor készítik a 2 oldalas 60-100mb os dokumentumokat aztán sírnak, hogy lassan nyitja meg :) Azt viszont nem értem miért lenne érdekes az energia takarékoság előtérbe kerülése. Régen nem foglalkoztak vele a gyártók, a piacon nem volt energiatakarékos megoldás, így aztán be lehet venni a stratégiába :) Vagy volt ilyen célgép horror áron, csak lassúak, azzal meg nem megy sokmindenre az ember.
  • dez
    #7
    Több program->több pénz a fejlesztőknek... (Főnök meg nem ért hozzá.)
  • Bucser
    #6
    Hát kb azon röhögtem körbe magam mikor megláttam a K&H bankinformatikai rendszerét:) (ismerősöm dolgozik bent és mutogatta az ablakokat)

    Minden egyes művelethez (legyen az számlanyitás és számlainformációlekérdezést) Attól függően, hogy mire van éppen szüksége új programot indít. Újra keres ugyanabban az adatbázisban ahol szimultán 12-14 program számára majdnem ugyanazok az adatok megvannak. ÉS volt hogy egész egyszerűen a drága banki alkalmazott eltéved a saját rendszerükben és mikor mondjuk a lakáshitelegyenlegemet keresve rábukkan a havi kimutatásomra zavartan nevetni kezd és elindít egy újabb programot.... Szóval ha a drága "informatikusok és vállalati rendszergarázdák" a funkciók külön programba ültetése helyett leülnének megszerkeszteni és megírni egy normálisan átgondolt adattáblákkal és háttéradatbázissal rendelkező egyetlen programot a banki és vállalati ügyintézés sokkal normálisabb is lehetne..


    A hátamon feláll a szőr azon mikor a logisztikai részlegen van amit adatbáziskezelőben keresnek ki van amit meg excelben van amit meg egy third party software-ben... Attól függően, hogy kinek mihez van kedve és a poén hogy kb mindben ugyanazokat az adatokat használják...

    Szóval nem a teljesítménnyel van itt kérem a gond hanem az optimalizációval meg az átgondolt rendszertervezéssel.. (pl hogy egy 300 gépből álló hálózatot amin sűrű a központi server adatforgalma nem egy 4 winchesterrel bíró meg mondjuk 2 giga rammal rendelkező Win2000 serverrel managgelnek 10 mbit-es lanon....)
  • Axon
    #5
    Teljesen egyetértek.
    Ettől függetlenül ez a cikk tipikus példája annak, hogy csináljunk valami hírecskét a semmiből.
    A legközelebbi témában részletesen lehetne taglalni, hogyan csökken egyre inkább a fehér színű számítógép házak aránya, és hogyan nyernek tért egyre inkább a színes házak. Egy remek és érdekes körcik diagrammal pedig ábrázolni is lehetne a különféle színű számítógép házak arányát százalékosan is, majd erről kifejtené a véleményét egy remek informatikus is, mondjuk Kovács Kálmán
  • wanek
    #4
    Hallottam egy jó szöveget:

    Egyesek nagy hangon hangoztatják és bizonygatják, hogy számítógép használatával milyen gyorsan meg tudnak oldani olyan problémát, ami mellesleg számítógépek nélkül nem is léteznének... :)
  • BlackRose
    #3
    :)
    Mert, de komolyan, ki a fene látott már szakszerűen konfigurált gépet céges környezetben. Tapasztalataim szerint ha most bevezetnéd a Core 2 Quad Extremet, 8GB RAM-mal egy céghez a szakértő informatikusoknak (egyébként soha nem értettem, hogy mi az, hogy "informatikus"), kb. 1-2 nap kellene, hogy csúszó-mászó ultralassú gépé "varászolják". Ha még véletlenül rendelkeznek MCSE-vel vagy valami hasonló minősítéssel akkor erre akár néhány óra is elég nekik. Na de tényleg, ha egy átlaggép ma jól működik a fejlesztőknél sőt akár a média (pl. 3D) embereknél akkor mi a fene baj lenne a cégi környezet baromi irodai alkalmazásnál. A cégeknek az a bajuk, hogy okos ember nem akar nálluk dolgozni (bár ami az IT-t illeti) ezért nagyon megfizetnek, hogy gyere dolgozz nekik, de mivel okos ember nem azt csinál ami csak fizet, hanem azt is amit szeret és amitől továbbfejlődik, a sok szuperszaki elmegy nagy pénzért piszokul értéktelen munkát csinálni a nagy cégeknél (főleg bankoknál stb.) tisztelet a kivételeknek akik pl. családi okokból kénytelenek nyomni a szar munkát a szar környezetben és tűrni a szar menedzerek marhaságait a pénz miatt és akik igazi szakértők, de ilyen nagyon kevés van.
  • fflx
    #2
    vigyazz a linuxos kijelentesekkel, mert megdobalnak utcakovel :)
  • ffxi
    #1
    Nem értem hogy mért nem használnak linuxot az irodai gépek, mert így nem kapnak be semmilyen férget vagy vírust. Mert pl: egy 512RAM+1,5ghz+64mb VGA szűzen feltelepített XP melett csodákra képes. Kipróbáltam fater gépén, hát akkor linux??