Gyurkity Péter

Összeolvadhat az Asustek és a Gigabyte

Divatba jött a vállalati fúzió: tajvani értesülések szerint az Asus a Gigabyte felvásárlásával szeretné megóvni előkelő pozícióját az alaplapok terén a konkurenciával, mégpedig elsősorban a Foxconnal szemben.

A DigiTimes jó szokása szerint ezúttal is az alaplapgyártóktól kiszivárgott információra alapozza hírét, amelyben a két vállalat összeolvadását valószínűsítik. A jól értesültek szerint erre azért kerülne sor, mert az Asustek egyre jobban tart a riválisoktól, és helyzetét egy ilyen akvizícióval erősíteni meg. Az így létrejövő páros az alaplapok piacának jelentős hányadát tartaná saját kézben.

Az összeolvadásról szóló hír egyelőre merő spekulációnak minősíthető, annál is inkább, mert a tajvani tőzsdén mindkét fél tagadta, hogy a közeljövőben sor kerülne egy ilyen lépésre. Az ATI felvásárlása óta azonban nagyon is jól tudjuk, hogy nem szabad félvállról venni a korai értesüléseket, bármilyen hihetetlennek is tűnnek eleinte. Igaz, az Asusban a piac vezető cégét tisztelhetjük, ám ez az első hely egyre kevésbé tűnik biztosnak, ahogy növekszik - az elsősorban ázsiai - konkurencia ereje.

Az első számú veszélyforrást a Foxconnban vélik megtalálni, amely idehaza még csak 1-2 éve tett szert nagyobb ismeretségre. A cég az elmúlt évben összesen 40 millió alaplapot szállított le (ebből 32 millió OEM), míg az Asus 52 millióval büszkélkedhetett. A vetélytárs azonban idén is jelentős növekedésre számít, és ez egyre nagyobb nyugtalanságot kelt az Asus háza táján. Számítások szerint a Gigabyte beszállásával utóbbi produktuma azonnal 78 millió darabra ugrana, amivel a globális piac 45 százalékát, tehát csaknem felét kaparintanák meg.

Mivel az érintettek határozottan tagadták a hírt, csak a sötétben tapogatózunk. Korábban már felmerült, hogy a Gigabyte az MSI-vel egyesülne, ám ez később mégsem történt meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #20
    Asus & Gigabyte to create a joint-venture - HKEPC
    The world motherboard leaders Asustek and Gigabyte have held a joint board meeting on Aug 8, and announced a great decision at 3:30 (GMT +8) on the same day. When Gigabyte has completed certain of legal procedures, Asus would invest Gigabyte to create a joint-venture. It’s claimed the investment could improve the working efficiency, strengthen the quality, where the most important is to raise the stocks value.

    The initial investment to the new firm is US$244 million, and targets on motherboards and graphics cards under the Gigabyte brand. Gigabyte will own 51 per cent of the new firm, the rest by Asus. The new firm is scheduled to in operation on 1 January 2007. Gigabyte would get to pick the 5 of the chairs of the board and 2 of the board's other members. Whereas Asustek would pick 2 of the chairs of the board and 1 of the board's other members.
  • Inquisitor #19
    http://dailytech.com/article.aspx?newsid=3706
  • Inquisitor #18
    Ha jól értem, mert nem értem jól, akkor ez egy leányvállat, potom 800 milliós alaptőkével. (USD?)
  • Chriss745 #17
    Gigabyte-é lesz az 51%?

    Ez kicsit hihetetlen számomra...

    Én meg fúzionálok a Microsoftal, szerintem ők is belemnnének a 49-51-be.
  • Inquisitor #16
    Gigabyte and ASUS to form new subsidary company, Gigabyte will hold 51% stake
    Today, Gigabyte and ASUStek announce that they will form a new company with Gigabyte holding 51% stake and ASUStek holding the rest.

    This strategic alliance will enhance the support, operations and enhance the current channel sales market for both companies.

    This new investment amounts to 0.8 billion NT. ASUS will have a 49% stake and Gigabyte will own 51% of it. It is planned to operate from Jan 2007. The subsidiary company will have 5 directors and 2 auditors. Gigabyte will appoint 3 directors and 1 auditor while ASUStek will assign 2 directors and 1 auditor.
  • Inquisitor #15
    HKEPC-en megint új cikk, pillanatnyilag nincs kint angolul, de a két mosolygós ember kezetfog kép alapján arra következtetek, hogy volt valami :)
    http://www.hkepc.com/bbs/news.php?tid=647449
    Várhatóan egy órán belül angolul is kint lesz.
  • Inquisitor #14
    Amúgy nem tudom a Digitimes honnan vetet az infókat, de pár taiwani, meg singapouri oldalon foglalkoztak vele elmúlt egy héten.
    Most van egy cikk a HKEPC-en, ebben az van, hogy délután 3-kor (helyi idő, Taiwan?, GMT+8) összeül az Asus és a GigaByte tárgyalni.
  • gakoska #13
    De a vállalati fúziók akkor sem "divatból" jönnek létre, hanem ésszerű, megalapozott döntésekből. (A divat tudomásom szerint nem ilyen :)

    Képzeljétek el: AMD meghallotta, hogy
    - a Symantec felvásárolta a Sunbelt-et,
    - az Adobe a Macromediat
    - Seagate a Maxtort
    erre ő is megvette gyorsan az ATI-t, mer nehogymár ne kövesse a trendet... :)))))))

    na jó leszállok erről a témáról, mert lehet h én sem tudnék jobb bevezetést írni egy ilyen cikkhez, szóval csak viccelek, nem megharagudni ám ;)
    Egyébként tényleg nem mai dolog ez, mióta vállalatok vannak a világon, azóta megy, csak ugye most nagy vállalatok fúziója, nagy esemény, nagy hír...
  • Inquisitor #12
    Érdekes, a sokak által sznobizmusból lenézett ECS (Elitegroup) cég egyesülését az Uniwill-el nem követte ekkora médiacirkusz, mint az AsusTek+GigaByte egyesülést, pedig az ECS alapból se kis cég ...
    Lehet ez a másik nyomós ok a Foxconn mellett?
  • pedrohsi #11
    nincs ebben semmi kivetnivaló, olcsó termékeket gyártanak belépő szintre, más név alatt - asszem lehetne példákat sorolni