Berta Sándor

A Telefonica megvásárolná a KPN-t?

Nem lehetetlen, hogy fúzióra lép egymással a spanyol és holland távközlési vállalat. A frigy a hispániai Telefonica cégnek kedvezne, hiszen így megszabadulna az egyik legfontosabb riválisától.

A Telekom Telefonica bővítésének következő áldozata a holland KPN telekommunikációs cég lehet, igaz a vállalat szóvivője cáfolta az erre vonatkozó sajtóértesüléseket. A Wall Street Journal bennfentes körökre hivatkozó jelentése szerint a spanyol Telefónica a KPN-hez fordult azzal a szándékkal, hogy megszerezze a holland távközlési szolgáltató konszernt 20 milliárd euróért. A KPN részvényei a híresztelésekre több mint 3 százalékot erősödtek.

A két konszern már tanácsadói csoportokat is felkért a tárgyalások kapcsán, hogy így segítsék a minél kedvezőbb döntés meghozatalát. A tervek szerint a Telefonica nem kevesebb, mint 20 milliárd eurót fizetne a KPN-ért. A két cég már 2000-ben megbeszéléseket folytatott egy esetleges tranzakcióról, ám akkor mégsem lett az üzletből semmi, ugyanis a Telefonica igazgatótanácsának húsz tagja közül kilenc a KPN megvásárlása ellen szavazott és a spanyol kormány sem nézte jó szemmel a cég terjeszkedési terveit.

Ad Scheepbouwer, a KPN első embere idén augusztusban úgy nyilatkozott, hogy a terveik között nem szerepel a cég eladása vagy fúziója más nagyvállalattal. Korábban egyébként a KPN és a Deutsche Telekom tárgyalásokat folytatott, amelyek célja az O2 nevű brit mobilszolgáltató cég megvétele volt. Érdekesség, hogy a KPN ezeket az információkat akkor nem cáfolta, azonban a Telefonica sajtószóvivője Madridban újságíróknak elmondta, hogy a spanyol vállalat még véletlenül sem akarja megvásárolni az O2-t. A tudósítók igen csak meglepődtek ezen a bejelentésen, mivel ez a dolog korábban fel sem merült...

A Telefonica szóvivője ezúttal szintén a mikrofonok elé állt és kijelentette: "Általában nem szoktuk kommentálni a pletykákat, de ebben az esetben kivételt teszünk és nyomatékosan visszautasítunk minden olyan hírt, amely szerint a Telefonica meg akarná vásárolni a KPN-t vagy hogy erre vonatkozóan tárgyalásokat folytatnánk a holland céggel." Kérdés, hogy a spanyol vállalat csupán időről-időre blöfföl, vagy valóban ennyire nincs belső egyetértés stratégiájuk terén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • faz #1
    Tehát mindenki tagad mindent, de azért hátha mégis igaz? Ez aztán a hír :-)