Gyurkity Péter

A Kingston gyártja a legtöbb memóriamodult

Továbbra is a Kingston vezet az asztali számítógépekbe szánt memóriamodulok eladásában. A lassuló növekedésben még mindig a hagyományos DDR, azon belül is az 512 MB-os modulok teszik ki a legnagyobb részt.

Az X-bit Labs a DRAMeXchange adataira hivatkozva számolt be a memóriamodulok piacának alakulásáról. Eszerint a gyártók között továbbra is magabiztosan vezet a Kingston, amely meglehetősen jó hírnevet vívott ki magának minőségi termékeivel, míg őt az A-Data, valamint az itthon kevésbé ismert Smart követi. Terjed a DDR2, valamint az 1 GB-os példányok, de a mezőny legnagyobb részét még nem ezek alkotják.



Az első húszban további öt-hat ismerős nevet találunk, úgy mint Corsair, PQI, Geil, Kingmax, TwinMOS és Apacer. Ami a területi eloszlást illeti, itt magasan az Egyesült Államok vezet, amely csaknem az összes forgalom feléért felelős, míg őt Tajvan követi csaknem egynegyedes részesedéssel. A gyártók között a Kingston első helye szintén megkérdőjelezhetetlen, hiszen 19,5 százalékos uralmával és csaknem 500 millió dolláros forgalmával messze maga mögött hagyja a második és harmadik helyezettet.

A generációváltás eközben szépen halad előre, bár még mindig a hagyományos DDR modulok vannak túlsúlyban. Ez utóbbi aránya 58,2 százalékot tett ki az első negyedévben, míg a második generáció képviselői eddig 29 százalékos arányt hódítottak el. A modulok kapacitását illetően sem rohantunk túlságosan előre, hiszen az értékesített termékek fele még mindig 512 MB-os, míg a második leggyakoribb a 256 MB-os méret. A Vista érkezésével egyre inkább szükségessé váló 1 GB-os modulok szépen terjednek, de egyelőre kénytelenek beérni a harmadik hellyel.

A DDR2 térhódítását kétségtelenül elősegíti, hogy végre az AMD is átállt a szabvány második sorozatára, annak ellenére, hogy korábban ennek mellőzéséről is szó esett. Az is biztosnak tűnik, hogy a harmadik generáció már jövőre elérkezik, mind Intel, mind AMD vonalon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Benoke #12
    3-5%
  • Lazarus #11
    Hány százalékos teljesítmény növekedést lehet elérni egy cl3ról 2,5-re váltás után? 0.1% ?
  • Alien_AM #10
    ez igy van, jelenleg also kategoriaba sorolnam a kingston de megint az van hogy a sok hulye megveszi mert kingston mikor ott a corsair egy felso kategorias 10x olyan draga profi ram.
  • acdc #9
    minek nézzek utánna? kingstone value ddr 400 ram cl 3-persze van cl 2,5 be is csak drágább és eddig csak cl 3 asokkal találkoztam (ami nem jelenti azt,hogy ne lenne csak jó a parsztnak az tipikus kisker hozzáállás).
    A kingmax superram ami olcsobb eleve cl 2-2,5 ami nálam 2.
    Sőt olcsóbb lett volna a kingmax 433 mint a kingstone 400 persze direkt nem a 433 árulták.
  • irkab1rka #8
    http://www.hwsw.hu/oldal.php3?cikkid=965&oldal=1

    ott az alján van egy táblázat... 2004-es de meg sem emliti a Kinston-t. Nem mondom, hogy a táblázat helyes.. vagy hogy új...

    torjoz: ez van, fórumozni nem ér rá délután csak az aki ;)
  • torjoz #7
    Elírtam, a corsair-t -a kingstonnál zárójelben- a konklózióhoz szántam. Hiába, késő van :).
  • torjoz #6
    acdc:
    A kingmax-al csak az az egy gondom volt, hogy csak tiny-bga-s verzióban volt 2,5 ös cl, a superram seriesben meg miért is ne pont az 1gb-os modulok voltak 3-as cl-el, egyébként a legjobb cl csak 2,5, nem pedig 2 a kingston valueram árkategóriájában.

    BCSCORPS:
    A corsairnál ugyan ez a helyzet a value szériánál: 1 gb-os modulban csak és kizárólag 3 cl-est találtam(a gyártó honlapján), ráadásul "csak" 10 év garival, míg a kingmax és a kingston is élettartam garit ad a value kategóriára!

    acdc+BCSCORPS:
    Kingston:
    Ugyan ez a helyzet az 1 gb-os modul kivételével az összes 2,5 -es cl -el rendelkezik(kivéve a corsair mert ott biza van 3 as cl el 256 és 512 mb -os memóriamodul is)!

    Konklúzió:
    legközelebb nézzetek egy kicsit utánna a dolgoknak, és csak utánna ócsároljatok vmit!

    (Egyébként a gépemben 2db 1gb-os kingston memcsi dobog kifogástalanul, gondolom amásik 2 gyártó memóriamoduljai se lettek volna se gyorsabbak se lassabbak, se olcsóbbak)
  • acdc #5
    Ja, üljenek bele a gagyi cl 3 -as ValueRAM ramjaikba kingmax olcsóbb és cl 2-2,5
  • Athlon64 #4
    Szerintem az összes memória gyártó xar!
  • BCS CORPS #3
    fuck a kingston sehol sincs a corsair meg kingmaxhoz képest sok terméke a közép kategóriát sem éri el