Berta Sándor

Újabb jogszabályokkal a termékhamisítások ellen

A jelenlegi jogszabályok és nemzetközi egyezmények nem alkalmasak a hamisítók elleni hatékony fellépéshez. Éppen ezért döntöttek úgy a G8-as országok és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) vezetői, hogy minél előbb új nemzetközi rendeleteket kell kidolgozni.

Az OECD ősszel akarja nyilvánosságra hozni konkrét elképzeléseit. "Jogászaink szerint még bőven van lehetőség új jogszabályok megalkotására és mi meg is fogunk vizsgálni minden lehetőséget" - mondta Wolfgang Hübner, a szervezet strukturális politikai részlegének vezetője. A múlt héten a G8-as államok vezetői közös állásfoglalást adtak ki a szentpétervári csúcstalálkozó után arról, hogy meg kell vizsgálni azokat a lehetőségeket, amelyekkel tovább lehet erősíteni a szellemi tulajdon védelmét.

A problémát csak az jelenti, hogy korábban mind a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), mind pedig a WIPO hasonló elképzeléseit nagy felzúdulás fogadta, így kérdéses, hogy melyik szervezet áll majd ki ezúttal az ötletek mellett. Jogi elképzelésekből már számos létezik, elég csak például az Európai Unió vagy az Egyesült Államok megfelelő jogszabályaira gondolni, azonban igazán a nemzetközi együttműködés hiányzik.

A G8-as államok mindenesetre arra utasították az OECD-t, hogy vizsgálja meg azokat a lehetőségeket, amelyekkel még hatékonyabbá lehetne tenni a hamisítók elleni védekezést és vissza lehetne szorítani a másolt árucikkek feketepiaci kereskedelmét. Első lépésként a másolt zenei albumok, a pólók és a gyógyszerek kérdését vizsgálják meg. Az illegális zenei letöltések kérdésével majd csak a második fordulóban - jövőre - foglalkoznak a szakemberek - állította Wolfgang Hübner. A vizsgálatok harmadik lépcsőjében térnek majd ki az egyéb hamisított árucikkekre és a különböző márka- és márkanév-viták kérdésére.

A tapasztalatokat és észrevételeket a harmadik Global Congress on Combatting Counterfeiting and Piracy nevű rendezvényen összegzi majd az OECD. Közben azonban folyamatosan tájékoztatja a G8-as államokat a vizsgálatok aktuális állásáról. A kérdés mindenesetre egyre sürgetőbb, hiszen ma már bármi hamisítható és ezt jól tudják az OECD-nél is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pemga #3
    Érdekes módon pl. a Tékozló Homár egy iszonyatosan durva fogyasztóvédelem. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mindenki ásson árkokat a kis hátsó kertjében, esetleg önbíráskodjon.
  • junior117 #2
    Még több hatalmat a hatalmasoknak.Nem kellene USA részévé válni mint gyarnmat.
  • irkab1rka #1
    Nem nagyon hiszek az állam szerepvállalásában, de van egy elméletem.
    Bizonyos termékeket és szolgáltatásokat hatékonyabb, ha az állam juttat el az emberekhez (azokhoz, akik erre előfizetnek, és nem mindenkihez, szociális alapon!!!). Lásd biztonság(rendőr, katona), tömegközlekedés(jelenleg támogatások formájában), fogyasztóvédelem(király!még több kéne), jogi szolgáltatások(bíráskodás).
    Ha az állam bizonyos termékeket megvásárolna (van már rá példa!, ott az APEH adóbevallást segítő szoftvere, állami tájékoztatást elősegítő szoftverek) akkor azt ingyen (illetve minimális plussz kiadás mellett) juthat hozzá az ember.

    1, miért nem lehet ezt kiterjeszteni zenére, filmre?
    2, miért nem lehet szétbontani az adórendszert kötelező és opcionális részekre?

    Mivel az valósul meg állami beruházás szintjén, amire valakinek a valakije (nem rokon, üzlettárs) ezért errefelé ez nem valószínű. Ha valakinek van kedve valahol államot alapítani, szóljon. ;)