Gyurkity Péter

Az Allofmp3.com a kiadók következő célpontja

Az IFPI szemét most leginkább az orosz letöltő oldal szúrja, amely állításuk szerint egyértelműen törvényellenes tevékenységet folytat. A helyzet azonban ennél bonyolultabb, az Allof továbbra is a határmezsgyén operál.

Lauri Rechardt, a Nemzetközi Zeneipari Szövetség jogi részlegének első embere az Out-Law.com oldalnak adott nyilatkozatában értekezett az orosz oldal jelenlegi helyzetéről és megítéléséről a kiadók körében. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a - főleg tengerentúli - cégek és a szövetség maga is mélységesen elítéli az Allof tevékenységét, és jobb megoldás híján arra igyekszik rávenni a felhasználókat, hogy hagyjanak fel a letöltésekkel. Az oldal helyett a teljesen legális nyugati szolgáltatásokat ajánlják, mint az egyetlen biztonságos alternatívát.

A csaknem másfél ezer tagot tömörítő szövetség egyértelműn törvénytelennek ítéli meg az oldalt. Szerintük sem Oroszországban, sem másutt a világban nem minősülhet legálisnak a szolgáltatás, mivel nem fizetnek licencdíjat az értekesített tartalmak után. Igaz, az Allof jelenleg is kapcsolatban áll a szintén orosz ROMS és FAIR társaságokkal, amelyek szerintük megadják a legitimitást a MediaServices által működtetett oldalnak, a jogvédő szervezet ezen társaságok tevékenységét és jogkörét is kétségbe vonja. "A ROMS-nak nem áll jogában licencelni ezen tartalmakat, és ezzel mind a ROMS, mind az Allofmp3 tisztában van" - jelentette ki Rechardt.

Nem kétséges, hogy a kiadókat elsősorban a pofátlanul alacsony ár zavarja, ami jóval vonzóbb, mint az egyedül legálisnak tartott fizetős szolgáltatások ajánlata. Példaként említik a teljes albumokat, amelyek az iTunes esetében 9,79 fontot kóstálnak, míg az Allofnál ugyanezért 0,75 fontot kell fizetnie a brit letöltőknek. A kínálat ráadásul olykor még szélesebb is, így sokan inkább az orosz megoldás választják. A szolgáltatás helyzete aránylag stabilnak mondható, hiszen tevékenységük legális voltáról még a szakértők véleménye is megoszlik. Legtöbbjük szerint az oldal szürke területen helyezkedik el, kihasználva azon orosz jogszabályt, miszerint a rögzített művek nyilvános előadása nem igényli a szerzői jogtulajdonosok beleegyezését.

A növekvő népszerűség ellenére azonban az iTunes fölénye továbbra is lenyűgöző: az XTN Data kutatócég legújabb felmérése szerint a szigetországban 44 százalékkal vezet az Apple szolgáltatása, míg az Allof a felhasználók 14 százalékának szívét hódította meg. Trónkövetelésről tehát nincs szó, igaz, az orosz oldal Nagy-Britanniában ezzel maga mögé utasítja a Napstert, és az MSN-t is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • LaPalma #15
    ez nem igaz, 3-4 dolcsi a cd minőségű album
  • galedki #14
    azér az oroszok se hülyék, cd-minőségért (eredeti wav) a mérete miatt már 10 dolcsi körül fizetsz. na persze, a 128-as mp3 formátummal már kijön az összehasonlítás a full AAC albummal szemben (vagyis, a rosszabb minőséget veszed meg olcsóbban az oroszoknál). Náluk meg törvényes, egyszer probálkoztak náluk (cca fél éve) vissza is pattantak. A moszkvai ügyészség megszüntette az eljárást :).
  • oszi1113 #13
    Hát meg van emberek! Hogy ez eddig nem jutott eszembe!!! A kiadók legnagyobb porblémája, hogy eddig kvázi verseny mentes közegben dolgoztak!!! Nem volt semmi és senki, aki beindította volna az árversenyt! Monopóliumot élveztek/nek a kiadók a saját előadójuk felett!
    Ez bámulatos! Miért csökkentették volna az árakat, hiszen ők az egyedüli jogos kiadványszerkesztők! Nincs semmi, aminek köszönhetően beindulna a verseny! Hát ez a gond! Nem tudják, hogy mi az, nem is tudnak vele mit kezdeni, hát démonizálnak minden alternatívát!!!!
  • BCS CORPS #12
    sok amerika köcsög kiadónak nem tetszik , hogy jó páran ott töltenek pedíg legális
  • LaPalma #11
    én törvénytisztelő állampolgár vagyok és fizetek a zenéért. nézetek hülyének, de még mostanság is elég sok cd-t veszek üzletben.
    viszont ha lenne itunes music store itthon, akkor valszeg azt használnám a cd-d nem kapható zenék beszerzésére. de sajna nincs, mert a kiadó (az origo "music store" nyomására) nem engedélyezik itthon az itms-t.
    az origo az egész hóbelevancával bekap6ja
    addig marad az allofmp3, cd minőségben 2-4 dolcsiért/album
  • ubuntu #10
    Hehehe Úgylátszik egy atomhatalom politikusait nem lehet csak úgy megzsarolni lefizetni rutinból, mint a világ más tájain.
    Persze mondhatják, hogy a ROMS nem jogdijat kap az Allofmp3.com-tól védelmipénz gyanánt, amiért cserébe megvédi a külső támadásoktól. Meg, hogy a ROMS az ex-KGB most FSZB szatellitszervezete, és mint ilyen ellen esélyük sincs az IFPI_RIAA-soknak hazai pályán.
    De hát az ASVA-RIAA gestapomaffia nem ugyanúgy védelmi pénzt zsarol ki klienseiből? Csak ők sokkal telhetetlenebbek, és csak nagyságrendekkel nagyobb zsarólópénzzel érik be.
  • NEXUS6 #9
    Arra leszek kíváncsi, hogy a slágerrádióért, a rahedli kommerciális tv csatornáért győzikéstől stólbucistól, meg azért hogy teleszemetelik a postaládámat reklámújságokkal, azért mikor fognak lenyúlni mindenkit?
  • NEXUS6 #8
    Nemtom ki hogy van vele, de amíg 12 misit fizetek havonta egy normális sebességű netért, addig én semmiért nem fogok egy vasat se kiadni extrába, se 10$-t se 10 centet.

    De azért szívesebben nem fizetek 10 centet mint 10 $-t, szal hajrá ruszkik!;)
  • Sliders #7
    Szerintem a magyar artisjusosokat is pofán kéne csapni egy szartortával. Így legalább megizlelhetnék azt, hogy amit csinálnak az a szar!
  • tbi111 #6
    Tavaj birósági ügy volt belőle, az orosz biróság nem tartotta törvénytelennek az Allof müködését.Ott nem sért törvényt.