SG.hu·
Alapfogalmak a digitális fotózás tükrében 2.
Az előző cikkhez hasonlóan ismét bemutatunk néhány fontos tudnivalót a készülékek beállításairól, és magáról a fotózásról.
Mélységélesség (Depth Of Field, DOF)
Egyszerűen fogalmazva az a jelenség, amely által az élesre állított téma/tárgy előtt és mögött lévő dolgok életlenek, összemosódnak. Több paraméter határozza meg a mélységélesség nagyságát. Egyrészt a rekeszállás, amivel fordítottan arányos (tág rekesz, kis mélységélesség), másrészt az érzékelő-felület mérete (szintén fordított arányosság, nagyobb érzékelő, kisebb mélységélesség), az objektív aktuális fókusztávolsága (egyenes arányosság áll fenn), illetve a tárgytávolság (szintén egyenes arányosság, közeli tárgyra fókuszálva a háttér majdnem mindig kiesik az élességi tartományból). Speciális objektívekkel szélsőséges mértékig növelhetjük vagy csökkenthetjük, erről a későbbiekben részletesen fogunk írni.
A mélységélesség olyan eleme a fotónak, ami talán a legszembetűnőbb, és leginkább meghatározza a kép jellegét. Segítségével kiemelhetünk valamit a háttérből, a tömegből, vagy épp kiegyenlíthetjük a tőlünk különböző távolságra lévő tárgyak hangsúlyát. Ugyanaz a "fotó" két jócskán eltérő rekeszállással fotózva két teljesen különböző hatású képet szül, hiszen ezzel irányíthatjuk a néző tekintetét (a szem az éles, világos részeket pásztázza végig először, ezért ha a háttérben nincs éles részlet, a figyelem 100%-át a modellre terelhetjük). Portréknál általában a nagyon kis mélységélesség hatásos. Elég, ha csak a modell szeme éles, és a háttér teljesen életlen (ezért portrékhoz a nagy gyújtótávolságú, nagy fényerejű objektívek ideálisak).
Makrózásnál - a kis tárgytávolság miatt - alapvetően nagyon kicsi a mélységélesség, ilyenkor például nem árt, ha jócskán le tudjuk szűkíteni a blendét, ezzel megnyújtva az élességi tartományt (ehhez állványra és erős külső fényforrásra lehet szükség). Jellemzően a fókuszponttól ugyanolyan távolságra lévő tárgyak élessége valamivel nagyobb a fényképezőgép és a tárgy között, mint a tárgy mögött.
Balra: a mélységélesség hatása jól érzékelhető különböző rekeszállásoknál
Jobbra: az aránylag kis mélységélességnek köszönhetően az előtérben lévő vasrács teljesen "láthatatlanná" vált
A mélységélességgel játszva gyakran érdemes körüljárni egy témát, így biztosan megtaláljuk a megfelelő beállítást. Létezik egy fotóművészeti stílus (out-of-focus), melynek lényege a teljes téma életlenné tétele, ezáltal lágy, megnyugtató fotókat létrehozva. Minimalista, modern irányzat, de kétségtelenül hatásos megfelelő környezetben. Ezzel teljesen ellentétes az a megoldás, amikor a fotón minden éles, ilyenkor a néző információ-túladagolásban részesül - feltéve, hogy egy eleve zsúfolt témáról van szó, pl. városi utcakép vagy színes élőlényektől hemzsegő vízalatti fotó. Úgymond trükközni is lehet a kis mélységélességgel, pl. állatkertben gyakran előfordul, hogy kerítés, (vékonyabb) rács vagy drótháló van köztünk és a téma között. Ilyenkor menjünk minél közelebb a rácshoz, fotózzunk tág rekesszel, és ha a téma elég távol van, már el is tüntettük a drótot, vasrudakat a képről.
Fehéregyensúly
Az emberi agy, amennyiben tisztában van egy adott tárgy színével, szélsőséges fényviszonyok között is megfelelő színűnek érzékeli azt. Példa: ha a szobában egy erősen sárgás fényű lámpa világít, a kezünkben lévő papírlapot akkor is fehérnek fogjuk érzékelni - pedig valójában sárgának látjuk, mint minden mást is. Ez azért van, mert az agyunk beazonosítja a tárgyakat, és úgymond korrigálja a színskálát érzékeléskor. Erre viszont a fényképezőgép alapvetően nem képes, csak rögzíti, amit "lát". Így a sárga fénnyel világított szobában fotózva minden sárga, sárgás lesz (és mivel fotót nézünk, ezt már az agyunk sem korrigálja).
Ennek kiküszöbölésére szolgál a fehéregyensúly (White Balance, WB) beállítás. A ma forgalomban lévő digitális gépeken legalább 5-6 gyári beállítás található, az automata mellett többnyire "napfény, árnyék, neon, sárga izzó, felhős". Ezek annyit módosítanak a képen, hogy valamennyire eltolják a rögzített színeket egy kék-sárga skálán. Délutánonként, naplemente előtt a napfény színe erősen megsárgul, majd bevörösödik, így ennek ellensúlyozására a sárga mennyiségét csökkenteni, a kék mennyiségét növelni kell a képen. Fordított eset a felhős környezet, ahol többnyire bekékül a táj, így némi sárgára van szükség a színhelyes fotóhoz.
Felül felhős, alul árnyékos fehéregyensúly-beállítás ugyanarról a témáról, ugyanabban az időben
Ha az automata és gyárilag programozott beállítások nem birkóznak meg a feladattal, többnyire rendelkezésünkre áll egy felhasználói beállítás. Ez úgy működik, hogy az adott fényviszonyok között mutatunk a gépnek egy fehér felületet (kompakt gépeknél általában elég rámutatni, digitális tükörreflexes gépeknél csinálnunk kell egy fotót, közepén a fehér felülettel), és a gép a felület fehértől való aktuális eltérését kirtékelve, megfelelő irányba és mértékben eltolja a színskálát, ezzel korrigálva a szokatlan fényviszonyok okozta színeket. Ezzel persze kreatív emberek érdekes hatásokat érhetnek el, hiszen fehér helyett mondjuk lilát mutatva a gépnek, a kész fotó színeit teljesen eltorzíthatjuk.
Fényérték (Fé)
A kép megvilágítottságát jelző szám. Az aktuális érték az expozíció két paraméterétől, a zársebességtől és a blendétől függ. A záridő felezésével -1 Fé lépést tehetünk, kétszerezésével +1 Fé (2 Fé-hez negyedelni vagy négyszerezni kell, és így tovább). Értelemszerűen negatív irányba sötétebb képet kapunk, pozitív irányba haladva világosabbat. A blendeértékek között lépkedve teljes Fé értékeket léphetünk. Ebből adódik, hogy egy blendét tágítva ugyanolyan expozícióhoz a záridőt feleznünk kell, és fordítva (értsd: f/5,6 1/1000 mp és f/4 1/2000 mp ugyanolyan megvilágítottságot eredményez, csak a mélységélesség lesz kisebb).
-1 Fé, helyes expozíció és +1 Fé
Van még egy paraméter, amelyik beleszól az eredménybe, ez a fényérzékenység. A záridővel fordított arányosságban áll az expozíció szempontjából, vagyis kétszer akkora ISO-értékhez fele akkora záridő tartozik (feltéve, hogy ugyanolyan megvilágítottság elérése a cél).
Mélységélesség (Depth Of Field, DOF)
Egyszerűen fogalmazva az a jelenség, amely által az élesre állított téma/tárgy előtt és mögött lévő dolgok életlenek, összemosódnak. Több paraméter határozza meg a mélységélesség nagyságát. Egyrészt a rekeszállás, amivel fordítottan arányos (tág rekesz, kis mélységélesség), másrészt az érzékelő-felület mérete (szintén fordított arányosság, nagyobb érzékelő, kisebb mélységélesség), az objektív aktuális fókusztávolsága (egyenes arányosság áll fenn), illetve a tárgytávolság (szintén egyenes arányosság, közeli tárgyra fókuszálva a háttér majdnem mindig kiesik az élességi tartományból). Speciális objektívekkel szélsőséges mértékig növelhetjük vagy csökkenthetjük, erről a későbbiekben részletesen fogunk írni.
A mélységélesség olyan eleme a fotónak, ami talán a legszembetűnőbb, és leginkább meghatározza a kép jellegét. Segítségével kiemelhetünk valamit a háttérből, a tömegből, vagy épp kiegyenlíthetjük a tőlünk különböző távolságra lévő tárgyak hangsúlyát. Ugyanaz a "fotó" két jócskán eltérő rekeszállással fotózva két teljesen különböző hatású képet szül, hiszen ezzel irányíthatjuk a néző tekintetét (a szem az éles, világos részeket pásztázza végig először, ezért ha a háttérben nincs éles részlet, a figyelem 100%-át a modellre terelhetjük). Portréknál általában a nagyon kis mélységélesség hatásos. Elég, ha csak a modell szeme éles, és a háttér teljesen életlen (ezért portrékhoz a nagy gyújtótávolságú, nagy fényerejű objektívek ideálisak).
Makrózásnál - a kis tárgytávolság miatt - alapvetően nagyon kicsi a mélységélesség, ilyenkor például nem árt, ha jócskán le tudjuk szűkíteni a blendét, ezzel megnyújtva az élességi tartományt (ehhez állványra és erős külső fényforrásra lehet szükség). Jellemzően a fókuszponttól ugyanolyan távolságra lévő tárgyak élessége valamivel nagyobb a fényképezőgép és a tárgy között, mint a tárgy mögött.
Balra: a mélységélesség hatása jól érzékelhető különböző rekeszállásoknál
Jobbra: az aránylag kis mélységélességnek köszönhetően az előtérben lévő vasrács teljesen "láthatatlanná" vált
A mélységélességgel játszva gyakran érdemes körüljárni egy témát, így biztosan megtaláljuk a megfelelő beállítást. Létezik egy fotóművészeti stílus (out-of-focus), melynek lényege a teljes téma életlenné tétele, ezáltal lágy, megnyugtató fotókat létrehozva. Minimalista, modern irányzat, de kétségtelenül hatásos megfelelő környezetben. Ezzel teljesen ellentétes az a megoldás, amikor a fotón minden éles, ilyenkor a néző információ-túladagolásban részesül - feltéve, hogy egy eleve zsúfolt témáról van szó, pl. városi utcakép vagy színes élőlényektől hemzsegő vízalatti fotó. Úgymond trükközni is lehet a kis mélységélességgel, pl. állatkertben gyakran előfordul, hogy kerítés, (vékonyabb) rács vagy drótháló van köztünk és a téma között. Ilyenkor menjünk minél közelebb a rácshoz, fotózzunk tág rekesszel, és ha a téma elég távol van, már el is tüntettük a drótot, vasrudakat a képről.
Fehéregyensúly
Az emberi agy, amennyiben tisztában van egy adott tárgy színével, szélsőséges fényviszonyok között is megfelelő színűnek érzékeli azt. Példa: ha a szobában egy erősen sárgás fényű lámpa világít, a kezünkben lévő papírlapot akkor is fehérnek fogjuk érzékelni - pedig valójában sárgának látjuk, mint minden mást is. Ez azért van, mert az agyunk beazonosítja a tárgyakat, és úgymond korrigálja a színskálát érzékeléskor. Erre viszont a fényképezőgép alapvetően nem képes, csak rögzíti, amit "lát". Így a sárga fénnyel világított szobában fotózva minden sárga, sárgás lesz (és mivel fotót nézünk, ezt már az agyunk sem korrigálja).
Ennek kiküszöbölésére szolgál a fehéregyensúly (White Balance, WB) beállítás. A ma forgalomban lévő digitális gépeken legalább 5-6 gyári beállítás található, az automata mellett többnyire "napfény, árnyék, neon, sárga izzó, felhős". Ezek annyit módosítanak a képen, hogy valamennyire eltolják a rögzített színeket egy kék-sárga skálán. Délutánonként, naplemente előtt a napfény színe erősen megsárgul, majd bevörösödik, így ennek ellensúlyozására a sárga mennyiségét csökkenteni, a kék mennyiségét növelni kell a képen. Fordított eset a felhős környezet, ahol többnyire bekékül a táj, így némi sárgára van szükség a színhelyes fotóhoz.
Felül felhős, alul árnyékos fehéregyensúly-beállítás ugyanarról a témáról, ugyanabban az időben
Ha az automata és gyárilag programozott beállítások nem birkóznak meg a feladattal, többnyire rendelkezésünkre áll egy felhasználói beállítás. Ez úgy működik, hogy az adott fényviszonyok között mutatunk a gépnek egy fehér felületet (kompakt gépeknél általában elég rámutatni, digitális tükörreflexes gépeknél csinálnunk kell egy fotót, közepén a fehér felülettel), és a gép a felület fehértől való aktuális eltérését kirtékelve, megfelelő irányba és mértékben eltolja a színskálát, ezzel korrigálva a szokatlan fényviszonyok okozta színeket. Ezzel persze kreatív emberek érdekes hatásokat érhetnek el, hiszen fehér helyett mondjuk lilát mutatva a gépnek, a kész fotó színeit teljesen eltorzíthatjuk.
Fényérték (Fé)
A kép megvilágítottságát jelző szám. Az aktuális érték az expozíció két paraméterétől, a zársebességtől és a blendétől függ. A záridő felezésével -1 Fé lépést tehetünk, kétszerezésével +1 Fé (2 Fé-hez negyedelni vagy négyszerezni kell, és így tovább). Értelemszerűen negatív irányba sötétebb képet kapunk, pozitív irányba haladva világosabbat. A blendeértékek között lépkedve teljes Fé értékeket léphetünk. Ebből adódik, hogy egy blendét tágítva ugyanolyan expozícióhoz a záridőt feleznünk kell, és fordítva (értsd: f/5,6 1/1000 mp és f/4 1/2000 mp ugyanolyan megvilágítottságot eredményez, csak a mélységélesség lesz kisebb).
-1 Fé, helyes expozíció és +1 Fé
Van még egy paraméter, amelyik beleszól az eredménybe, ez a fényérzékenység. A záridővel fordított arányosságban áll az expozíció szempontjából, vagyis kétszer akkora ISO-értékhez fele akkora záridő tartozik (feltéve, hogy ugyanolyan megvilágítottság elérése a cél).