SG.hu·

EU távközlési szabályok: vizsgálat kilenc tagország ellen

Hiába a közös szabályozás számos területen, nem minden tagállam szereti betartani a játékszabályokat. Az Európai Bizottság eljárást indított kilenc tagország ellen, akik nem tartották be a távközlési piacra vonatkozó uniós jogszabályokat.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint hivatalos felszólításban részesült Belgium, Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország és Luxemburg. A felszólítás értelmében a hét tagállam köteles belátható időn belül informálni az Európai Uniót és az Európai Bizottságot a távközlési piacának helyzetéről.

Ilyen piaci elemzéseket egyébként minden olyan tagországnak el kell végeznie, ahol az Európai Bizottság szerint nincs megfelelő piaci verseny a távközlési területen. A felszólítás a legalacsonyabb szintű dorgálásnak számít. Amennyiben ez hatástalannak bizonyul, ezt követi a hivatalos elmarasztaló állásfoglalás, és ha ez sem használna, az ügy az Európai Bíróság elé kerül.

Ciprust és Szlovéniát szigorúbb retorziókkal fenyegette meg az európai testület, ennek oka, hogy a két országban a helyi távközlési felügyelet és működésük továbbra sem felel meg az Európai Unió előírásainak. Szigorú döntés születhet Málta esetében is, mivel a szigetország gyakorlatilag egy átláthatatlan anyagot adott le az Európai Bizottságnak, amelyből nem derülnek ki tisztán a helyi távközlési piac viszonyai. Máltával szemben ezért adtak ki elmarasztaló állásfoglalást, és az ügy végül akár az Európai Bíróság elé is kerülhet, ha a máltai kormány nem tudja megnyugtató módon tisztázni az esetet.

A magyar távközlési piac esetében nem talált semmi kivetnivalót az Európai Bizottság. Ez nem kis eredmény, ha azt vesszük, hogy a 25 régi és új tagállam közül kilencet elmarasztaltak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© shabba2005. 10. 17.. 16:02||#25
Szóval amcsiban a baby Bellek is területi inkubensek aki szintén komplett szolgálatást nyújtanak mint a mi fatávunk és ehhez rendelkeznek a szükséges hálózatokkal is. Verzion, SBC,Bell South, Quest hogy csak a legnagyobbakat soroljam. Mindnek van wireless mobil üzletága, vezetékes telco, ADSL broad szolgáltatással. És ezek bizony az amcsi piacon ugyanúgy mamut cégek mint idehaza a fatáv. Egyes államoknak ott is megvannak a saját inkubensei hisz ott is feldarabolás volt államonként.

Ott ahol a szolgálatók áttelepültek a másik területére és saját infrastruktúrán nyújtanak szolgálatást nagyobb verseny van mint ott ahol csak elõhívós megoldás van. És bizony vannak cégek akik elég komolyan gondolják a saját hálózati infrastruktúrával való betolakodást. Legjobb példa Verizon FIOS projectje ahol teljesen új optikai infrastruktúra épül ki egészen az elõfizetõk otthonáig. Itt sem csekély a büdzsé, 21 milliárd dollárt terveznek 2012-ig és 15 millió elõfizetõ bekapcsolása a célértékek. És ezzel bizony a telco a triple play keretében új piacra is betör a média területére, hisz már nem csak telefon és netszolgálatást kínál hanem hozzá tv szolgálatást is. Sõt Verizon ugye egyben a legnagyobb mobil szolgálató is idõvel majd ezt is hozzáadják a rendszerhez.

És ez bizony versenyt szül, azon területeken ahol megjelenik a FIOS keményen esnek az árak. Az a TV szolgálató aki addig 68 dollárért kínált csak tv csomagot, az utána már 50 dolláros ajánlattal állt elõ úgy hogy még broadband net is jár hozzá 5mbps-es sebességgel. Az ADSL szolgálatás területén megindult az infrastruktúra fejlesztése és az optikát minél közelebb viszik az elõfizetõhöz hogy a réz last mile minél rövidebb legyen így a legmodernebb DSL technológiát felhasználva elérhetõ legyen a nagyobb sebesség. SBC FTTN(fiber to the node)-ben gondolkodik(1-1.5km-re hozzák az optikai végpontot) VDSL2/ADSL2+ last milelal. Ez is egy 4-5 év kifutási idejû project az elõfizetõk feléhez érne el elsõ szakaszban ami úgy 18 millió elõfizetõt jelent és szintén 5-6 milliárdos keretbõl gazdálkodik, a project neve pedig találóan LightSpeed. Bell South és Quest még közelebb hozná az optikát alig pár száz méterre, õk FTTC(curb)-ben gondolkodnak VDSL2 last milelal és 50-100mbps közötti elérhetõ sebességben. Ezek is dollármilliárdos fejlesztési projectek. De még kábelnet fronton is változásokat indított el FIOS, a kábelszolgáltatók azokon a területeken ahol megjelent elkezdtek egyre nagyobb sebességû csomagokkal megjelenni a korábbi 3-5Mbps felkúszott 15-20Mbps-re. Persze a kábeltv-s netszolgálatás nem rendelkezik olyan tartalékokkal mint az optikai megoldások így ezek csak elkeseredett kapálózások. Nem véletlenül verik a CableLabs asztalát a kábelnetes nagy szolgáltatók(pl. Comcast) az új DOCSIS 3.0 szabványért ami sokkal nagyobb kapacitásokat hozna. De szinte elkerülhetetlen hogy idõvel a nagy kábeltársaságok is elkezdjék a saját elõfizetõig elérõ optikai hálózataik kialakítását. Ha nem teszik elhullanak a versenyben, mert az optikával a hagyományos technológiák hosszútávon nem tudnak labdába rúgni.

Persze ha abból a szempontból nézzük hogy minél kevesebb beruházással alakítsanak ki egy kiszolgáló infrastruktúrát akkor valóban pazarlás. E téren az egyszereplõs, monopól modell verhetetlen. Viszont annak megvannak a hátulütõi is. Drága az ár mert az egyedüli piaci szereplõ magasan tarthatja. Semmi nem ösztönzi fejlesztésre így kvázi megáll a fejlõdés. Ugye nincs versenytárs aki miatt bármit tennie kéne, tõle meg úgyis mindenki megveszi azt amit épp árul mert mástól úgysem tudja. A monopólt egyetlen dolog sarkallja fejlesztésre az ha még nagyobb bevételt és profitot várhat attól. Pl. nem fog 20mbps-es szolgáltatást adni a korábbi 2mbps helyett azonos áron, és csak a fejlõdés miatt beruházni egy ADSL2+os infrastruktúra fejlesztésbe. Neki csak akkor fogja megérni a plusz beruházás ha még nagyobb bevételt kap, mondjuk 2x annyit mint korábban. Sokszereplõs, versengõ piacon ez nincs így lásd a korábban leírt nemzetközi példákat.

Hogy miért nincs több csatorna rendszer? Azért mert roppant drága. A távközlési hálózatokra ez régen igaz is volt de azóta ott roppant nagy árcsökkenések voltak a technológia fejlõdés miatt. Ráadásul ott bõvült a szolgálatás potfólia a tiple playnek pont az a lényege egy adott infrastruktúrán lehet több szolgálatást nyújtani így növelve a bevételt. Csatornánál ez nem igazán kivitelezhetõ hogy egy csõ vigye az ívóvizet, melegvizet a fûtéshez meg a szennyvizet. Egyébként ha itt is lenne több hálózat a verseny is nagyobb lenne. Most minden évben egyre többet és többet fizetsz a szolgálatásért miközben annak színvonala nem épp a legmodernebb. Gondolj csak a hetente eltörõ több száz évek csövekre amik jól mutatják fejlesztésre itt bizony nem igen költenek helyette inkább futnak a hibás után és befoltozzák azokat. Pont mint az úthálózatok esetén, a kátyúzás nem váltja ki az új utak építését, lehet látni milyen siralmas a végeredmény.

Az elõhívó nem generál igazi versenyt, a Tele2 megjelenése nem ösztönzi a telcot hálózat fejlesztésre mondjuk az NGN irányába. Csak azt hozta hogy mindkét szolgálató különbözõ igényekhez csinált csomagokat és azzal tronfol a másikra, de ez igazán domináns változást nem hozott az árakban. Ha így lett volna fatáv vezetékes üzletága eredményein nagyon megmutatkozna, de ott inkább a folyamatosan vezetékes lemondás és migrálásnak van nyoma nem az elõhívóból fakadó veszteségnek. Fatáv viszont e téren több lábon áll, wireless fronton felveszi az átmigrálók egy részét így kevésbé sínyli meg a bevétel kiesést.

Egyébként amcsiban sem véletlenül épít saját optikai hálózatot Verizon egészen az elõfizetõkig. Mivel azt nem kell megosztani a versenytársakkal, így a belefeccölt dollár milliárdos beruházásokba késõbb nem ülhet bele a konkurencia zéró befektetéssel és fölözheti le a hasznot. És ha reálisan gondolja végig az ember akkor bizony igazat is ad nekik, mert az ilyen cégek bizony inkább csak elõsködõek lennének hisz igazából valódi többletet nem adnak a beruházáshoz.
© shabba2005. 10. 17.. 15:22||#24
Olvasd el #17-et még1x, elég sok országot felsoroltam példákkal bemutatva ahol a nagy inkubens telcokra hatást tudtak gyakorolni a feltörekvõ kicsik. De mondok továbbit is nem csak EU-ból. Pl. Japán. Volt anno a nagy NTL ami feldaraboltak Eastre és Westre. Remekül elvoltak a saját területükön. 2001 elején amikor elindult az ADSL penetrációban, ADSL csomagokban, árak terén pont ott voltak mint fatáv nálunk. Addig amíg YahooBB-vel nem lépett színre SoftBank állóvíz volt a piac. Aztán jött YahooBB és õk sebesség limit nélküli 8mbps-es netet kedtek árulni sokkal olcsóbban, már az elsõ napon százezres megrendelés szakad a nyakukba és az elsõ hónapokban alig bírták az igényeket kielégíteni. A stratégia része volt az hogy IP telefon szolgáltatás alapban járt a DSL mellé, készülékkel együtt. Így ma már 4.5 millió IP telefonelõfizetõjük is van amivel a világ IP telefon elõfizetõiknek döntõ részét adják, japánban található az IP telelefon elõfizetõk több mint 80%-a. A SoftBank pedig keményen nyomta a tempót szinte félévente rukkolt elõ új fejlesztéssel, jött az ADSL2, majd fél év múlva az ADSL2+, késõbb az ADSL2++, ott már 2003-ban elérték az 50Mbps-et. Az hogy a YahooBB független csomagokat és technológia fejlõdést tudott produkálni azzal érte el hogy független hálózatot épített ki, saját DSLAM-modem eszközökkel, saját optikai gerinchálóval. Az unbundling keretében csak a last mile réz szakasz bérelte a telcotól.

De e mellett voltak cégek akik az állami elektromos cégek optikai gerinchálózataira építettek és ahhoz csatlakoztatták kiépítésû optikai hálózatukat amivel egész az elõfizetõkig elértek. Ilyen pl. a KDDI és beindultak a 100Mbps-es Ethernet alapú netszolgáltatások is. Idõvel erre SoftBanknak is válaszolnia kellett hisz az ADSL elég idejétmúlt technológia és õk is behozták a Hikari termékcsomagot ahol szintén optikai végponti csatlakozást építenek ki az elõfizetõkhöz és ezt csatlakoztatják a saját gerinchálójukra.

Szerinted ennyi változás mellett a két NTL továbbra is maradt a fenekén és kényelmesen élte tovább az életét mint a monopol helyzetben lévõ cégek akik semmilyen fejlesztésbe nincsenek belekényszerítve? Bizony, nem. Nekik is el kellett kezdeni fejleszteni, kapaszkodni és árat csökkenteni. Telefon piacon A YahooBB 4.5 milliós IPtelefon elõfizetõi bázisa már elég jelentõs piaci erõt képviselt hogy csak úgy figyelmen kívül hagyják. Sõt nemrég az egyik NTL közvetlen összekapcsolta a saját IP telefonos megoldását SoftBankkéval.

És bizony ehhez a változásokhoz nagyarányú befektetés kellett csak úgy maguktól nem teremtek ott a semmibõl. És bizony a nagy NTL is felismerte hogy lépni kell. A jõvõbe egy olyan 5-8 éves projekttel tekintenek aminek keretében a szigetország háztartásainak igen nagy százaléka ki akarnak építeni optikai végponti csatlakozást, áttérve ezzel a réz alapú infrastruktúráról otpikára és PSTN+ADSL combóról, IP alapú Ethernetre. És bizony ez is kétszámjegyû milliárd dolláros fejlesztési project lesz.

Amcsiról meg írok egyet pemga-nak.
© mrzed0012005. 10. 17.. 10:21||#23
A rendes négyeléssel/harmadolással pölö el lehetett volna érni azt, hogy egymáshoz átkötögessenek, és a 3-4 majd egyforma cég el kellett volna hogy kezdjen keményen fejleszteni (különben saját régiójában is egy másik kiszoríthatja)

Buta példa:
Ha játszottál már RTS-t akkor tudod, hogy ha már ott egy nagy ellenfél, akkor esélyed sincs feljönni mint a talajvíznek, mert egy karlandítéssel lenyom.
Csak akkor lehet igazi verseny, ha közel egyenlõ körülményekkel indulnak
© pemga2005. 10. 16.. 13:27||#22
Szerintem a Tele2-t élõsködésnek minõsíteni kicsit loller. A vezetéket nyilvánossá tenni igazából az amerikai model erõsítése miatt csinálják. Ott ugyanis van egy háló szolgáltató (barrier, aki a végfelhasználónál nem jelenik meg), övé a madzag és a berendezések. Õ úgymond bérbe adja (vagy nagy tételben) a hálózatát szolgáltatóknak, akiknek viszont nincs hálózata, van ellenben sok üzletkötõje, miegyebe. Az egésznek a célja, hogy mindenki csinálja azt, amihez ért: a szolgáltató szolgáltasson, a madzagos meg a hálózattal és a gerincekkel törõdjön. Ez a szeparálás nálunk nem történt meg a vezetékes telefonnál. Az internetnél egy fokkal jobb a helyzet, ott jóval nagyobb a harc, csak sajnos a T-nek vannak "egyéb" ütõkártyái (pl. amikor szabad végpontot kell keresni az elõfizetõnek a telközpontban). Párhuzamosan kiépíteni ugyanolyan célú hálózatból sokat egymás mellett: pazarlás, azt a sok pénzt másra is lehetne költeni. (Ezt így nyugati felfogással lehet, hogy kicsit bonyolult megérteni... Gondolkodtál már azon, hogy miért csak egy vízhálózat van egymás mellett, miért nem 6-7?) Ezért hoz az állam olyan törvényeket, ami a hálózat megosztására (pénzért) kötelezi a szolgáltatókat. (Még amerikában is, ahol az állam minimalizálja a szerepét!) Amit mondasz, hogy elõhívót pötyögni nem fognak az emberek... Nos amerikában még 6-pack-Joe is legalább 2 elõfizetéssel rendelkezik. Helyi hívásra egyik szolgáltató, nemzetközire a másikat, távhívásra meg a harmadikat pötyögi be. Náluk már maga a telefon és a vezeték is magáé az elõfizetõé! (Nálunk csak a falidugótól kezdve.) Az jön szervizelni akit õ hív... Tehát neki teljesen normális és hétköznapi ez az elõhívós dolog.
© shabba2005. 10. 15.. 14:58||#21
Én dettó ezt írtam le szóval most nemtom miért kezdezed. Leírtam fatáv azért nem fejleszt csak annyit ami épp szükséges mert nincs rákényszerítve. Az sokkal érdekesebb kérdés lenne a többi miért nem fejleszt. A kicsik pl. összeállhatnának egy nagyobbá de nem teszik, helyette inkább fújnak egymásra. Ha kicsik összeálltak volna egy naggyá akkor máris 22% vs. 78% lenne a piaci arány, utána már csak nagyarányú területfoglalási fejlesztéseket kellett volna indítaniuk fatáv területén(elsõdleges célgpont Bp, majd a nagyobb városok) és az máris versenyt hozott volna. Jah hogy ehhez pénz kell, jah hogy ehhez fejleszteni kell, jah hogy nem jön csak úgy magától a sült galamb a szájba.

A feldarabolás szerinted mit segített volna? Attól még a területek ugyanúgy független egészek lennének saját inkubenssel, sõt a méretgazdálkodásból eredendõen még rosszabb körülményekkel és magasabb árakkal. A cél nem a feldarabolás hanem az hogy a szolgálatók megjelenjenek a másik területén és ott felzavarják az állóvízet. Nem véletlen hogy a piaci felosztás után máris elindultak a fölvásárlások és egyesülések csak aztán a jelenlegi 5 cégnél megállt az egész. Nem olyan nagy a magyar piac hogy túl sok cégek elbírjon, ez is ok hogy nem vonz külföldi befektetõk mert õk csak nagyban gondolkodnak. Elég lenne 2 nagy telco akik megjelennek a másik területén. Vezetékes kábeltv fronton sem lenne szükség a több száz kis lokális szolgálatóra, elég lenne egy max kettõ. Wireless tv fronton meg az AH elég lenne országos digitális lefedettséggel. Aztán ez a 4 nagy versenyezhetne a fogyasztókért minden fronton.
© shabba2005. 10. 15.. 14:43||#20
A profit lenne az ami a cégeket versenyre készteti. Persze alapigazság pénzt csak pénzzel lehet csinálni. Befektetés nélkül nem lesz haszon sem, fõleg nem verseny. A tele2 féle modell ahol nulla a befektetés nem hoz igazi változást hosszútávon, az inkább csak amolyan élõsködés nem pedig verseny. A tele2 függõsége 100%-os a telcoktól, ahol pl. az ISP-k esetén is ez van.

Jelenleg minden ISP egy adott telco területén ugyanolyan csomagokat kínál, közel azonos áron, ugyanolyan akciókat csinálnak ugyanakkor, mert ezek mind a nagykereskedõk akció amit dettó továbbértékesítenek mint magát az ADSL-t. Ha sebesség emelés van az egységes mert mindenki a nagyker csomagoktól függ. Ez a csaka továbbérétkesítésre épülõ modell kvázi csak klónokat gyárt.

Ha pl. mondjuk GTS-Datanet betelepülne a fõváros telefonközpontokba saját ADSL2+os DSLAM-okkal és saját gerinchálózatát felhasználva fogná ezeket össze és mondjuk 8/1 vagy 24/1mbps-es netet kínálna olcsóbban mint jelenlegi fatáv csomagok és ezt még reklámoznák is akkor arra a vásárlók hamar felfigyelnének. Hogy jó ez olcsóbb és is meg több is na akkor vegyük inkább azt. Ha ezt ügyesen csinálja az alternatív cég és beindul egy nagyobb arányú elvándorlás akkor bizony az addig lomha mammut telco is észbe kap és hasonló fejlesztésekbe kezd és õ is emelni fog mer árak csökkent.

Viszont van ennek azért negatív oldali is ahogy soha semmi vagy csak fehér vagy csak fekete. Az alternatívot elsõdlegesen a legnagyobb profitot termelõ területeken szemelik ki, ott ahol anno a nagy mammut is kezdetekkor elindult(ugye fatáv is bp-tel kezdte aztán jött a 7 legnagyobb magyar város). Márpedig ha több alternatív is csak ezeken a területeken jelen meg akkor ott igen nagy verseny alakul ki. A domináns telcok viszont jellemzõen országos árakkal dolgoznak de hosszú távon pont e miatt nem tudnak versenyképes alternatívát kínálni az csak húsus piaci területekre koncentráló kunkurenciával szemben. Angliában pl. BT is külön árazást akart Citykbe ott ahol sok a konkurense és külön vidékre, de FCC(ottani NHH) ezt nem igazán engedte.

Kezdeti fázisban ez a fajta verseny hatalmas különbségeket okoz a a gyors profitot termelõ sûrûn lakott területek és a vidék között. Ott ahol sok a versenyzõ és egymásra licitálnak az egyre fejlettebb technológiák felvonultatásával nyomottak lesznek az árak és magas sebességû csomagokkal virítanak. Vidéken viszont megragad a fejlõdés egy korábbi szinten, sõt az árak nõni fognak hisz az eddig profit keresztfinanszírozásra használt nyerségesebb területeken az alacsonyabb már már nem képes kompenzálni a vidéki területek magasabb költségeit így az ott lakókra hárítják a költségeket.

Ez pl. szintén megjelent németben is az 1un1 külön flat csomagot kínál a cityre és van külön deutchland flat csomag, a city ára pedig fele a másiknak. Az inkubens szolgálatók jellemzõen nem élhetnek ilyen diszkriminatív módszerekkel mert a helyi NHH-k máris a nyakukra szállnak. Ugye a hírközlési szervek nem üzleti szempontok alapján, költségszint szerint mérlegelnek nekik az a céljuk minden állapolgár egységes elbánást kapjon. Ilyen szabályozása pl. az NHH-nak is volt alig pár hete ahol az országban található eltérések megszüntetését célozták meg, bár kérdés ez hogy fog sikerülni. Mindenesetre pl. Hungarotel területen elég drasztikus árcsökkenés volt pár hete, nagyfokú sávszélemeléssel együtt. Szinte megfatávosodtak a csomagok, míg addig éveken át az a terület olyan volt mintha egy másik keleti országban lett volna, 2-3x nagyobb árakkal, fele olyan sebességekkel mint fatáv.
© mrzed0012005. 10. 15.. 14:34||#19
És szerinted mivel kellett volna növelni a versenyt?
Mert azzal, hogy levágták a veszteséges régiókat a Fasztávról, és apró kis boldoguljatokcsak cégeket csináltak belõlük, hát ez persze hogy nem növeli a versenyt.
Hogy csak a Fatáv fejleszt? Vajon miért? Hmmm ... vajon mibõl? Ja hogy az ország legnyereségesebb cégeinek egyike. Hát tudod, ahhoz képest szart se fejleszt, szépen stagnál és viszi ki a pízt.
Ha normálisabban feldarabolták volna, akkor a részek már tényleg versengenének, de így monopol helyzetben van, önmagával meg minek versengjen ?
Hogy nem jönnek be ide a nyugati nagyok, sõt menekülnek innen? Vajon miért? Talán mert úgy be lett ásva a T-ahonya, hogy dinamittal sem lehet kirobbantani (Vivendinek is beletört a bicskája, és feladta?)
És mit tudtak volna szerencsétlenek fejleszteni a telefónián? Videotelefónia? Annak még nincs itt az ideje, szóval mit?
Internet más tészta.
© shabba2005. 10. 15.. 14:04||#18
Semmi nem akadályozza meg a többi céget abban hogy hálózati infrastruktúrát építsen és máshol is szolgáltasson, mégsem tesznek semmit, azért ezt hibaként a fatávra kenni elég csõlátásnak tûnik. Mindig sírunk hogy bezzeg nyugaton ott nagysebességû internet, meg olcsó meg minden. Na de ott sem csak úgy termek ez a semmibõl hanem tettek érte az alternatív szolgálatók is. Építettek vagy béreltek saját optikai gerincet, betelepültek, saját eszközöket telepítettek és független szolgáltatásba kezdtek. Aztán ez azt szülte hogy mások is így tegyenek, egyre többen lettek végül a hely domináns telconak sem volt más választása mint utánuk menni. Na de nálunk minden várja a szájába sült galambot, így biztos nem lesz semmi változás.

A Tele2 nem igazi alternatíva, mert csak megvárta míg egy cég saját beruházásból felépít valamit aztán törvényileg ennek megosztására kötelezik majd õ ettõl a cégtõl kész szolgáltatást vesz amihez minimális önrészt rak meg a hasznát és továbbértékesít. Ez a fajta modell nem hoz innovációt, fejlesztést, fejlõdést és igazi versenyt. Ahhoz az kell hogy a szolgáltatók minél nagyobb önrésszel rendelkezõ hálózatot birtokoljanak, ahol saját maguk határozhatják meg milyen eszközökkel, technológiával fejlesztenek így az árra és a kialakított csomagokra is hatást tudnak gyakorolni. Az UPC hálózata esetén ez teljesül, de egy fecske még nem csinál nyarat.

Az öt telco közül eddig egyedül fatáv kezdett el gerinchálót kiépíteni a másik területén és betelepülni egyes telefonközpontokba. Természetesen elõször azon területeket választotta amelyek a legjövedelmezõbbek, de ezt minden cég így csinálja. Õk megjelentek Invitel területén Szegeden és Veszprém megyében. De a többiek viszont nem csinálnak semmit. Sõt az ISP-k sem csinálnak más mint ADSL nagyker készterméket vesznek és azt továbbértékesítik.

Pedig lehet optikai gerinchálót kiépíteni, vagy dark fibert venni esetleg bérelni. Be lehet települni a telefonközpontokba. Ott saját hálózati eszközt üzembe helyezni. Itt természetesen a legújabb technológiát támogató eszközt választani és ebbõl elõnyt kovácsolni. A saját eszközön már saját szolgálatási csomagot lehet kialakítani nem kell függeni a fatáv ADSL nagyker áraitól és szolgáltatás csomagjaitól. Lehet sajátot csinálni már árakkal mivel a függõség sokkal kisebb ha a cég hajlandó félkész terméket venni és ahhoz minél nagyobb önrészt hozzátenni, így persze a kockázat is magasabb mint minden készen kapna de nagyobb a döntési szabadsága is. Szóval senki nem tiltja hogy unbundling szolgáltassanak a cégek, más országokban is ez hozta meg a versenyt a nagysebességû internetet és olcsóbb árakat. De ehhez tenni is kell, beruházni nem csak mindig fatávra mutogatni. Persze mutogatni 1xûbb és nem kerül semmibe, de változást tuti nem fog hozni és sajnos idehaza csak ez folyik évek óta.

Angliában is hasonló British Telecom dominancia van, németeknél DT az úr, franciáknál meg France Telecom. Mégis voltak olyan cégek akik hajlandóak voltak beruházni saját optikai hálózatra és betelepülni és eltérni a készterméket veszek típusú modelltõl.

Angliában EasyNet az a cég ami hasonló a mi Pantelünkhöz, üzleti szolgálatókra szakosodott és országos optikai gerinchálót épített. De aztán tovább lépett és betelepült BT nagyvárosi telefonközpontjaiba ahol jó megtérülést remélt. És õ is elõlépett mint ADSL nagyker a saját csomagjaival a saját áraival. Így az ISP-k választhatnak adott területen melyik nagykerrel szerzõdnek. Sõt EasyNet hamar rájött úgy lehet jobb ha fejleszt és ADSL2+ra tértek át. Ez sokáig a nagy BT sem nézte tétlenül és már õk is fejlesztenek és mennek utánuk. Sõt angliában egyre több kezd el unbundlig is szolgáltatni jellemzõen szintén a nagyvárosokban így ott elég kemény a verseny. 100ezer fölött van már az ilyen kapcsolódások száma és meredeken emelkedik, de angolok ennek még nagyon az elején járnak de legalább már elkezdték.

Franciák viszont évek alatt bõdületesen fejlõdtek ott az unbundlig kapcsolódások aránya már 60% körüli ami 8 millió ADSL kapcsolódás esetén igen komoly arány. Pl. a Cegetel is <10% piaci részesedésû cég volt, mint a mi Invitelünk de szövetkezett a Neuf-fal ami kvázi az ottani Pantel és folyik a két cég egyesülése. De a Neuf optikai hálózata adta a teljesen francia Iliad(ismertebb nevükön Free) alapjait. Õk is a semmibõl törtek elõ hasonlóan 1 millió fölötti ADSL elõfizetõi bázist kiépítve. És a Cegetel+Neuf és Free páros már elég komoly ellenfél volt ahhoz hogy a nagy France Telecom is megrázza magát és lépni kényszerüljön. Most már õk is ADSL2+t szolgáltatnak és fejlesztenek ezerrel mert csak úgy tudják a piaci elõnyüket megtartani. Persze a francia piac elég kívánatos így más befektetõk is jönnek kintrõl, méghozzá nehézsúlyú versenytársak. A Tiscali/Alice révén a Telecom Italia, a Club részén a DT. Mindkét cég milliárd euros hálózati beruházásokba kezdett és próbál teret nyerni a francia piacon. Hogy ez az egész folyamat mit eredményezett az már ismert.

Persze mi nem vagyunk ilyen kívánatos piac, mindket nem akar megostromolni sem a spanyol Telefonia, se a Telecom Italia, se a Telia, se a France Telecom. Azért mert nem vagyunk elég jó fizetõképes piac. Ma már nem az az üzlet hogy szélessávú netet adnak hisz annak ára egyre kisebb miközben a egyre nagyobb használat költség oldalon egyre nagyobb így a nyereség igen csekély. A lényeg jó ideje a fizetõs tartalomszolgáltatáson van. A magyar piac erre viszont nem érett és nem is elég fizetõképes. A magyar netezõnek az a célja minél olcsóbban kapjon minél nagyobb sebességû korlátlan netet, aztán majd a tartalmat leszedi ingyen warezban és tõle több pénz nem lehet látni. Ez a model viszont egyetlen befektetõnek sem vonzó, neki az olyan vásárlótömeg kell akinek van pénze és hajlandó is elkölteni, megveszi a zenét, a filmet, tölt a fizetõs tékából, nézi a pay per view adást és nagy bevételt termel az adatkapcsolat árán felül.

De német piacon ott van pl. a Versatel. Ami alapjaiban egy holland cég ami jelen van hollandiában, belgiumban és Németországban. Ezt a céget nemrég vette meg a Tele2. Ott pl. infrastruktúrát és piacit vett ezzel Tele2 és önállógásot, míg idehaza semmilyen infrastruktúrájuk nincs csak a ráagaszkodós modellben szolgáltatnak. A Versatelnek a fent sorolt országokban van optikai gerinchálózata, hasonló cég mint a mi Pantelünk. Elõször üzleti ügyfeleknek szolgáltattak de azóta nyitottak a lakossági piac felé is. Betelepültek a nagyvárosi telefonközpontokba és saját hálózaton komplett sokkal jobb minõségi paraméterekkel rendelkezõ, olcsóbb szolgáltatás nyújtanak mint DT. És más német cégek is csináltak hasonlókat. Viszont németeknél az unbundling is elég gyerekcipóben jár de egyre jobban ki fog bontakozni. Fõleg hogy a német piacot is megrohamozták a nagy európai telcok amiket korábban felsoroltam és milliárdos beruházásokat eszközölnek. Ennek hatására a hosszú évek óta Európa legdrágábbjának tartott DT-nek is meg kellett hátrálnia mivel folyamatosan esett a piaci részesedése. És lám idén júliusban drasztikusan estek Tíonlány árai, 40-60%-os áresések voltak. És ezt mind a kicsik feltörekvése kényszerítette ki a nagy DT-nél.

Én már hosszú évek óta várom hogy pl. Pantel lépjen valamit de a nagy semmi van. Pedig nekik van kiterjedt optikai gerinhálózatuk ami még fatáv hálózatával is szûrûn kapcsolódik. Nekik kellett volna betelepülni a telcok telefonközpontjaiba, modern DSLAM eszközöket telepíteni és unbundling szolgáltatva elõlépni második ADSL nagykerként. Az eltérõ csomagkínálat és a fejlett eszközök használata erõsítette volna a versenyt mint techológia mind árak szintjén. De akár a nagyobb ISP-k is hasonlót léphettek volna ott ahol van saját hálózatuk, vagy még többet kellett volna építeniük, pl.: Invitel,GTS-Datanet, vagy a nagyobb EuroWeb-Elender páros. De pl. az Magyar Villamos Mûvek optikai gerinchálózati fejlesztéseit is nagyobb szintre lehetett volna emelni mint amit csináltak és bérelt vonali gerincszolgáltatóként állami hátszéllel alternatívát kínálni. De akár harmadik ADSL nagyker is lehettek volna a Pantel mellett, de minimum a bérelt vonali szakaszon jelenthettek volna +1 alternatívát államilag rásegített nyomottabb áron.

Ezzel szemben mi történt? Semmi. Azon kívül hogy ment a szokásos magyar virtus és mindenki a másikat hibáztatta és mutogatott a másikra(tisztára mint a parlamentbe). De befektetés, beruházás, fejlesztés az valahogy mindenkinek büdös, mert az pénzbe kerül, mert az kockázatvállalás. Marad a várjuk a sültgalambot effektuk és mutogatás a legnagyobbra hogy mindennek õ az oka, mert ez sokkal 1xûbb mint tenni valamit. Persze a fatáv kihasználja az elõnyös helyzetét fõleg ha nem tesz enne senki, ezen nem is szabad csodálkozni.

Sosem volt szimpatikus cég a fatáv, de azt azért látni kell õk azok akik legalább csinálnak is valamit. Pesze közel sem eleget és közel sem elég jó de nincsenek rákényszerítve hogy úgy tegyenek. Ha kemény versenybe kerülnének biztos hogy sokkal többet költenének fejlesztésre. De nekik egyelõre jó a nyugdíjas tempó is mert senki nem lohol a nyakukba. Viszont arról sokan mindig elfeledkeznek hogy a többi cég semmit tevése ugyanolyan negatív hatású mint a fatáv nyugodt trónolása.

Ha már felhoztak a hsz.-ed végén AMD-t. Õk is a fejlesztésbe menekültek és az hozta meg a sikert. Csináltak egy jó terméket az Athlon/Opteron párost amire felfigyelt a piac és vásárolják. Képesek voltak innovatív dolgokkal az Intel elé menni, beépített memo vezérlõ, dual core, 64bit. Erre már a nagy óráisnak is meg kellett ráznia magát, mert észrevette hogy neki is lépni kell mert ha nem teszi az hosszútávon komoly fenyegetettséget jelent majd. Ennek hatására Intel is fejlesztett, bevezette az innovációk egy részét õ is. Ha Pentium M nem sikerült volna olyan jó még nagyobb szarban lettek volna. De most már az õ fejlesztéseik is futnak P M alapokon újragondolják és jõvõre egy teljesen új architektúrával akarnak villantani. Remélhetõleg sikeresen.
© mrzed0012005. 10. 15.. 09:01||#17
Lényegében dez-bek igaza van, ha te kakutyinban laksz, akkor ott van egy szolgáltató és neked KUSS. Elméletileg össze vannak kötve a szolgáltatók, tehát elõszám tárcsázásával te pl vivendi területrõl T-öketlenes elõfizetésed terhére telefonálhatsz, de ez extra pötyögés, 2 elõfizetés ... ezzel is csak a T-issztességtelen tudott magának területet szerezni az ellenfeleitõl.
Két nornális alternatíva a UPC és a Tele2. Nos, gondolom észrevetted T-ökös milyen durva lealázó kampányba kezdett a pici Tele2 ellen, na vajon miért ??
Hát, hogy az egyetlen tényelges konkurenciáját tönkretegye és továbbra is monopolhelyzetbe maradjon.
UPC-vel egyenlõre nem törõdik, mivel úgy van vele, hogy IP telefónia, erre mindenkinek a szar minõség ugrik be (ami ma már persze nem igaz)
Szóval tényelges versenyhelyzet NINCS mo-on. A T-etemes továbbra is >90%-os monopolhelyzetben van, és ezt tovább erõsíti (bizony, volt amikor az Intel egy kicsit segített az AMD-nek, mert tudta, hogy ha az kihull, akkor a trösztellenesek szétszedik, hogy monopol helyzetbe hozta magát. Itt persze ilyen soha elõ nem fordulhat :p)
© dez2005. 10. 15.. 02:07||#16
Akkor mi késztetné õket versenyre? Csak azért nem fog senki átköltözni egy másik körzetbe, mert ott 2Ft-tal olcsóbb a vonal. (Ez persze most csak egy laikus kérdés.)