Berta Sándor

Digitális gazdasági ötéves tervet készített az EU

Az i2010 kezdeményezés a digitális gazdaság megvalósításához az európai társadalom minden politikai és gazdasági segítségét igénybe veheti, legyenek azok ipari együttműködések, kutatásfejlesztési projektek vagy jogi lehetőségek.

Az európai gazdasági és tudományos élet támogatása és fellendítése a célja az i2010 Kezdeményezés nevű programnak. Az Európai Bizottság által elfogadott projekt elsőrendű feladata az információs társadalomban és a médiában foglalkoztatottak létszámának az emelése. Az ötéves program az EU versenyképességi világelsőségét célzó lisszaboni stratégia részét képezi.

Mint azt Viviane Reding, az Európai Unió információs társadalomért és a médiumokért felelős biztosa elmondta, az Európai Bizottság elsősorban a szélessávú internethozzáférések további kiépítését támogatja. Rámutatott, hogy ma a különféle technológiák - kábeltévék, internet, mobiltelefon - egyre inkább keverednek, ezért jobb szabályozásra és közös fejlődésük bátorítására van szükség. Ahhoz, hogy megvalósulhasson a digitális európai gazdaság létrehozása minden plusz forrást fel kell kutatni és meg kell teremteni ennek a gazdaságnak a piacorientált, rugalmas és akár a jövőben is érvényes működési és jogi feltételeit. Kiemelt területnek számítanak majd az információs és kommunikációs technológiák, illetve az olyan területek, mint például a nanotechnológia.


Viviane Reding

Az i2010 Kezdeményezésnek három fő pontja van: az első egy nyílt és egységes versenyfeltételeket kínáló európai uniós információs társadalmi és médiapiac létrehozása. A második az információs és a telekommunikációs technológiák területén kutatás-fejlesztésre szánt európai uniós összegek megemelése 80 százalékkal. Az Európai Unió jelenleg lakosonként csak 80 eurót költ kutatásfejlesztésre, míg az EU legfőbb gazdasági ellenfeleinek számító Japán 350 eurót, az Egyesült Államok pedig 400 eurót. A harmadik pont egy minden európai uniós állampolgár számára nyitott információs társadalom megteremtése lehetővé téve, hogy a digitális technika és az internet előnyei rövid időn belül mindenki számára elérhető legyen.

Az Európai Bizottság egyúttal felszólította az EU tagországait, hogy idén október közepéig fektessék le a nemzeti reformprogramjaikban az információs társadalom területét érintő prioritásaikat. Az audiovizuális médiaszolgáltatásokat érintő előírásjavaslatokat idén év végéig, az elektronikus kommunikáció korszerűsített jogi szabályozástervezetét és egy közös európai uniós információtechnológiai biztonsági stratégiát 2006-ig, míg a digitális jogok közigazgatásáról szóló javaslatokat 2006-2007-ig kell elkészíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Improve #7
    Nekem is ez jutott elsőre az eszembe...
  • BlackRose #6
    "Az Európai Unió jelenleg lakosonként csak 80 eurót költ kutatásfejlesztésre, míg az EU legfőbb gazdasági ellenfeleinek számító Japán 350 eurót, az Egyesült Államok pedig 400 eurót."
    nem tudom ide számolták e azt a néhány milliárd EUR-ot is amit az EU polgárai ajándékba adtak az Airbus-nak az A380 kifejlesztéséhez... meg még ezen kívül is. Mert szerintem sincs rendben, hogy egy piacvezető céget a polgárok által fizetett adópénzből izmosítanak, a profit meg magánzsebekben köt ki...
  • BlackRose #5
    "Az Európai Unió jelenleg lakosonként csak 80 eurót költ kutatásfejlesztésre, míg az EU legfőbb gazdasági ellenfeleinek számító Japán 350 eurót, az Egyesült Államok pedig 400 eurót."
    egyszerübb X EUR-ot elkölteni felesleges baromságokra... mint pl. a népszavazásra amely bizonyította, hogy az EU országaiban a képviselők és a politikusok a nép akaratának az ellenkezőjét akarják, csak akkor nem tudom mi a fenének nevezik őket képviselőknek? Ja de ezt olyan mechanizmusokkal mint amilyen a titkos szavazás a parlamentben (pl. a Magyar Államelnök kiválasztásákor) és a listára azaz pártra való szavazás a választásokon (nem emberekre akik képviselnek bennünket körzetenként - megyénként, hanem listákra) ugye ezt nem is biztosíthatja. Szeretném tudni, hogyan tudom felelőségre vonni képviselőmet (a következő választások alkalmával) ha nem tudom mit szavazott a parlamentben, mert titkos volt a szavazás? Ja és még csak annyit, hogy ez mind hülye duma, az EU alkotmányára való Francia és Holland NEM fő problémája nem az, hogy megdöglött az EU alkotmány (mert ha ez a nép akarata akkor az sehogyan sem lehet baj), hanem az, hogy a politikusok a kormányok és a nép "képviselői" az ellenkezőt akarták, tehát amikor egy vezetőség amely állítolag demokratikus úton lett megválasztva egyenessen ellentétben van a néppel akkor az a legnagyobb baj, sajnos ezt kevesen veszik észre... de azért ez a 80 vs 400 EUR tényleg igéretes... kezdem elhinni, hogy az EU 10 év múlva amikor a háború utáni baby boom generáció nyugdíjba vonul harmadik világ lesz, ilyen R&D-vel még ez is nagy siker lenne.
    P.S. nem vagyok EU skeptikus sem EU ellenes, de nem türöm az önkiemelést ami jelenleg az EU-ban megy, minden szuper, minden perfekt, minden tökéletes... ideje lenne felébredni mert ennek nem lesz jó vége, és akkor az mindannyiunk kárára fog menni.
  • Axon #4
    Na akkor újra építjük a szocializmust...
  • Praetor #3
    "Dezsavü"
  • NEXUS6 #2
    Ne figymáld! Gagarint is az vitte az űrbe!;)))

    Jobban tetszene, ha csak az lenne, hogy a multik szépen eldönthetnék, hogy ki lesz az aktuális megasztár, te meg veheted a frencsájz termékeket.
  • Sub #1
    ötéves terv??? hm mintha már vhol hallottam volna :)