Berta Sándor

Főként koreai termékeket hamisítanak Kínában

A hamisítványokat rendkívül nehéz kiszűrni, hiszen nemcsak a megszólalásig hasonlítanak eredeti társaikra, de a hamisítók még arra is ügyelnek, hogy az eredeti logók pontos mását is elhelyezzék a termékeken.

Kínában a hamisítás olyan mértékűvé vált, ami már a laikus turistáknak is azonnal szemet szúr. A hamisítók kínálatában a nagyobb dél-koreai elektronikai és számítástechnikai konszernek szinte minden sikeres készüléke megtalálható. Számos kínai nagyvárosban a kereskedők annyira szemtelenek, hogy az LG, a Samsung és a többi nagy dél-koreai cég termékeiként szerepeltetik a hamis árucikkeket, és az eredeti termékek már gyakorlatilag nem is kaphatók. Egy friss tanulmány szerint a helyzet olyannyira súlyos, hogy a négy legnagyobb kínai város boltjainak kétharmadában már szinte csak és kizárólag az LG és a Samsung termékeinek pontos hamisított másait lehet vásárolni.

Egy kínai cég Samsumgnak nevezi magát és az általa gyártott mobiltelefonokat Amycall-nak nevezte el; mint közismert, a Samsung Anycall néven gyárt mobiltelefonokat. Egy másik társaság pedig - amelynek a székhelye Shenzhen-ben van - Sammeng-nek hívja magát és a logója hasonlít a dél-koreai konszern logójára.


Sammeng monitor

A leggyakrabban másolt árucikkek közé tartoznak a mobiltelefonok, az mp3-lejátszók, a monitorok, a merevlemezek, valamint a számítógépes játékok. Egy kínai kereskedő például elismerte, hogy a próbavásárló kezében tartott fejhallgató hamisítvány, és a gyártó műhely a következő sarok mögött található. Ezután magától értetődő természetességgel tette hozzá, hogy amennyiben az árucikk a vevőnek tetszik, megrendelésre még többet is gyárthatnak belőle.

A kínai hamisítványok már felbukkantak Dél-Koreában és más ázsiai országokban, a Közel-Keleten, valamint Dél-Amerikában is. Így például a Kart Rider nevű számítógépes játék Dél-Koreában Kart Race néven kapható. Persze nem csak az IT-ipar szenvedi el a másolás hátrányait, Kínában már felbukkantak hamis alkatrészek a Hyundai típusú autókhoz is. A kínai kormány minden eddigi próbálkozása a hamisítómaffia felszámolására csődöt mondott, ami a diktatórikus berendezkedésű ország eddigi gyakorlatát nézve igencsak meglepő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • peti007 #42
    Hát erről az egészről csak annyit, hogy nekem is van 1 CASIO digit. fényképeőm.
    Az alján ott virít nagy betűkkel, h MADE IN CHINA.
    De ez csupán annyit jelent, hogy Kínában gyártották kínai emberek mert sokkal olcsóbb a munkaerő.
    DE
    -japán technológiával
    -japán tervek alapján
    -japán minőségnek megfelelően
    (És ez a gép össze is van rakva rendesen, nem úgy mint az eredetileg is kínai gépek)
    Szóval lehet h a Te PHILIPS fülesed kínában készült de ha vennél egy jóval olcsóbb erre hasonlító fülest a kínai piacon akkor abban a nem látszó alkatrészek (a lényeg!) nem ua-ok lennének és messze nem lennél vele megelégedve!
    Csak ennyit akartam
  • NEXUS6 #41
    Így van.
    Ezért nem lehet rásütni, hogy a buta kínaiak csak alacsonyrendű másolást végeznek.
    Azt hogy melyik utat választják szerintem nem az határrozza meg, hogy a kínaiak valóban buták vagy sem, hanem hogy anyagilag melyik éri meg jobban nekik.
  • BiroAndras #40
    "Amúgy egy már elkészített gépet szétszedni, megérteni és a gyártását megoldani sokkal nehezebb, mint újjat tervezni."

    Attól függ, hogy miről van szó. Ha a technológia és innováció lényege a tervezésben van, akkor a másolás könnyebb. Ha viszont a felhasznált anyagok és a gyártástechnológia a lényeg, akkor nyílván nem sokat nyernek a visszafejtéssel. Az első esetben a hamisítás akár tökéletes másolat is lehet, de a másodikban szinte biztos, hogy a az olcsóbb, de rosszabb minőségű kivitelezést takarja.
  • Inquisitor #39
    LG, Samsung, Pioneer, Toshiba, Plextor(!), MIRO/Pinnacle, stb.
    Mind, mind Made in China
  • NEXUS6 #38
    Viszont olcsó.
    ;)

    Amit minőséginek hiszel azt is ott gyártják, csak max ellenőrzik is őket, szebb a csomagolása, meg legálisan jut be az országba.

    Most vettem egy Philips fejhallgatót, qrva jól szól-designed in europe, but made in china-!;)
    Nem is volt drága, de a kínai piacon biztos fele lett volna.
  • NEXUS6 #37
    Amit írtál, az minden államra igaz, nem csak kínára.

    Tény, ott sokkal jobban meg vannak az emberek fogva, kevesebb a szabadság, viszont talán kevesebb a bűncselekmény is, (amik azoktól az emeberektől veszik el a lehetőséget akik betartják a törvényeket).

    Ott egy nagyobb sikkasztásért halál jár!
    Nálunk tisztelik az emberi szabadságjogokat.
    Tönkre teheted emberek ezreinek életét úgy, hogy megúszod egy ejnyebejnyével, de ugyan úgy kögazdag maradsz.

    Ez tényleg szabadság.
  • Yv@n #36
    "NE VEGYÜNK OLYAN TERMÉKET, AMIRE RÁ VAN ÍRVA, HOGY: ,,MADE IN CHINA''!!!"

    Szart sem számít, hogy mi van ráírva. Faterom szikrázta rá bizonyos Tyrolia síkötésekre a made in Austria feliratot, és a teljes munkafolyamat bő 90%a kis hazánkban zajlik. Nagyjából ennyit ér, hogy mit írnak rá.
  • Antifasiszta #35
    ezek ám a minőségi megbízható jó termékek!
  • HUNIgor #34
    "Amúgy egy már elkészített gépet szétszedni, megérteni és a gyártását megoldani sokkal nehezebb, mint újjat tervezni."

    Persze, hogy nem egyszerű, de szerintem nem nehezebb. Ha valóban az lenne akkor miért nem terveznek újjatKína olyan mint egy hangyaboly, televan sok-sok szorgos emberrel akik teszik a dolgukat, cserébe kielégítik az alapvető szükségleteiket (evés, ivás, szórakozás...), de sajnos az eszük is annyi mint egy hangyának. Nem vágynak többre. Pedig az ember (legalábbis én) nem éri be ennyivel. Én nem tudnám leélni úgy az életem, hogy állok egy gyártó sor mellett és nap mint nap ugyanazt csinálom.
  • NEXUS6 #33
    Szerintem túlzottan általánosítasz.

    Amúgy egy már elkészített gépet szétszedni, megérteni és a gyártását megoldani sokkal nehezebb, mint újjat tervezni.

    Amúgy szerintem az értelmiséget sehol nem engedik igazán a kormányrúd közelébe, de azt mondani, hogy Kínában nincs is ilyen az azért erős túlzás.