Berta Sándor

Minden tizedik IT-termék hamisítvány

A hamis informatikai, elektronikai és számítástechnikai eszközök miatt okozott kár évente 80 milliárd euró. Ez derül ki a KMPG tanácsadócég legfrissebb felméréséből.

A számítástechnikai konszerneknek nemcsak azzal a problémával kell megbirkózniuk, hogy gyakran a nyakukon maradnak az eladatlan áruk, hanem még azzal a gonddal is szembe kell nézniük, amit a márkanevüket felhasználó hamis termékek jelentenek. Az imázsvesztéssel járó erkölcsi kár ezekben az esetekben megfizethetetlen és az anyagi kár is csak megbecsülhető.

A KMPG a felmérés során a 15 vezető számítástechnikai, hálózati, mobilkészülék-gyártó és szórakoztató elektronikai vállalat veszteségeit próbálta felmérni. "A legtöbb termékhamisító személy és műhely Kínában található. A világ egyetlen más állama sem termel annyi hamis készüléket, mint amennyit a világ legnépesebb országában állítanak elő" - nyilatkozta Gary Matuszak, a KMPG elektronikai, szoftver- és szolgáltatási részlegének a vezetője.



A hamisítók módszere szinte kivétel nélkül mindig ugyanaz. Általában az adott cég legnépszerűbb termékeit választják ki. Ezek az eszközök főként a memóriakártyák, a merevlemezek és a nyomtatóalkatrészek, mivel hozzávetőleg ezeket az árucikkeket lehet a legkönnyebben hamisítani. A de.internet.com hírportál információi szerint ezeket az eszközöket aztán vagy az interneten értékesítik, avagy elrejtik a valódi termékeket tartalmazó szállítmányok közé.

A befolyó bevétel hatalmas, hiszen a hamisítóknak csak a gyártási és az eladási költségeket kell finanszírozniuk, míg az eredeti árut gyártó cégeknek a fejlesztési és a marketingköltségeket is meg kell fizetniük. S akkor még a másolt termékek miatti bevételkiesést és erkölcsi kárt senki sem számolta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #21
    "Ezek az eszközök főként a memóriakártyák, a merevlemezek és a nyomtatóalkatrészek, mivel hozzávetőleg ezeket az árucikkeket lehet a legkönnyebben hamisítani."

    Hm, valóban? Minnyá hamisítok magamnak is a sufniban...
    Szal, én úgy tudtam, hogy ezek csúcstechnikát képviselnek (legalábbis első kettő)... Nem inkább arról van szó, hogy az eredeti gépsorokon gyártják ezeket, 4. műszakban?
  • dez #20
    Amíg ez kicsiben megy, addig még nincs túl nagy baj (az ember általában a saját kárán tanul, tehát tanul :p ), viszont ha már egy multi, sőt egy egész ipar több multija áll rá az emberi butaság, vagy akár egyszerűen csak alulinformáltság, kevéssé ismert dolgok, stb. kihasználására, akkor egy idő után már generálni fogják a "feltételeket" (mert ugye milliárdok múlnak rajta - adóbevétel szempontból is az államoknak)...
  • KDOG #19
    globalizácio ?

    Nem csak ügyes üzletek...
    hülyéken a madarakon kell meggazdagodni. Ezt kell használni. Madárnak mindent ellehet adni. ;)
  • TheZsenyka #18
    Mintha írná is a hozzászólásában :)
  • Laci73 #17
    A legfőbb két ok a szegénység és a globalizáció, helyesebben ezek kihasználása a profitszerzés céljából. Amíg nem lesz kiegyensúlyozva a multikapitalista világuralom és a tkp. félgyarmati sorba züllő fejlődő országok közötti szintkülönbség, ennél rosszabb is vár majd ránk.

    Szia Roli!

    Kicsit kötekedjek: satu,falu,saru,eskü - nem minden szabály aranyszabály :)
  • Roli #16
    A másik érdekesség: a szavak végén a ú, ű mindig hosszú és akkor tanuld meg a több, mint 40 kivételt :D
    Erősítik a szabályt :D
  • TheZsenyka #15
    format:
    állomány ofc.

    ---
    JeD

    Helyes a bőgés oroszlán, a "no" és a "nono" kivételt képeznek. Persze csak azért, hogy könnyebb legyen a nyelvtanulás.
  • JeD #14
    > "A szó végi ó betűvel nem kívánok vitatkozni"
    >
    > Nem is lenne értelme
    Hát elvileg van a "no" meg a "nono", mint eredeti magyar kivétel, bár ez tényleg nem sok :)

    > ...és a fájl helyett?
    Állomány, használják is...
  • Faterx #13
    ...és a fájl helyett?
  • TheZsenyka #12
    "A szó végi ó betűvel nem kívánok vitatkozni"

    Nem is lenne értelme