Gyurkity Péter

Ismét az írott CD lesz a főellenség?

A zenei kiadók a letöltések után érdekes módon most ismét az írt CD-lemezeket tartják a legfőbb problémának, mivel véleményük szerint ez sokkal inkább hozzájárul a kalózmásoaltok terjedéséhez.

A Washington Post beszámolója szerint az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetségének (RIAA) vezetője most a másolt CD-lemezek terjedését tartja a legégetőbb problémának, amely a fájlcserélők jelentőségét is meghaladja. Mitch Bainwol, a RIAA vezérigazgatója pénteken tartott ismertetőjében elmondta, hogy tavaly a a vásárlók által beszerzett zenei anyagok 29 százalékát tették ki a másolt CD-k, míg a letöltött dallamok részesedése 16 százalékos volt. Ezt az adatot az NPD Group tette közzé, amely nemrég felmérést készített a 2004-es év eredményeiről.


A zeneeladások alakulása 1994-2004 között

"A CD-másolás igencsak aláássa a zeneipar eredményeit. A megoldás a hatékonyabb másolásvédelmi eljárásokban rejlik" - vonta le következtetését Bainwol, a kiadók San Diegóban megtartott konferenciáján. Ezzel többnyire a kiadók is egyetértenek: Simon Wright, a Virgin Entertainment Group International vezérigazgatója szintén a másolásvédelmi technológiák fokozottabb felhasználása mellett foglalt állást, amely legfeljebb két-három másolat elkészítését engedélyezné. Véleménye szerint ez a megoldás a kiadók és a vásárlók szempontjából is elfogadható.


A szélessáv és a fájlcserélgetés terjedése

Úgy tűnik tehát, hogy a zenekiadók a fájlcserélgetők ellen zajló kampány kellős közepén régi-új ellenfelet találtak. A CD-lemezek másolása természetesen már régóta piszkálja a csőrüket, ám az utóbbi időben egyre inkább a letöltők elleni küzdelemre helyezték a hangsúlyt. Tették ezt annak ellenére, hogy egyes felmérések szerint éppen a zenekalózok a legjobb vásárlók, és sokan inkább a magas bolti árakban látják az igazi okot.

A Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) legutóbbi felmérése némileg egybecseng ezzel: szerintük a szélessáv nagyfokú terjedése a legális zeneipar javát szolgálja, miközben az illegális fájlcserélés szinte stagnál. A fájlcserélő hálózatokon és weboldalakon fellelhető jogsértő zenei fájlok száma minimálisan, 3 százalékkal emelkedett a januári 870 millióról 900 millióra, miközben a szélessávú hozzáférés négyszer ennyivel, 13%-kal emelkedett. A legális digitális zeneipar pedig világszerte gyorsan bővül: 2005-ben a négy legnagyobb online piacon az egyszámos letöltések több, mint megháromszorozódtak az előző évhez képest.


Az online zeneboltok forgalma

A MAHASZ szerint itthon különösen az illegális CD-másolás lendült be az elmúlt években: eszerint Magyarországon minden megvásárolt zenei CD-re három másolt jut. A statisztika szerint azonban a piac nem csökkent, sőt, 2003-2004 között kétmillió darabbal nőtt a forgalom. Igaz, az eladásokból befolyt összeg szintén kétmillióval csökkent, így az összkép nem mentes a negatívumoktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HerrKiss #61
    Nincs 2500. Nekem vannak zenész barátaim, igaz nem országos elismertséggel, de a "helyi szinten nagy sztár vagyok" feeling nekik elég, nem is akarnak többet (pedig a mai takony zenekarokat hallva nem lenne nehéz "kiugrani" a tömegből. Még csak el se fáradnának bele... :)
    Szóval azt akartam írni, hogy ők csináltak CD-t. Igaz, csak házi felvétel 1 számítógéppel + a zenekar saját cuccával, de egy DJ ismerős mondta, hogy a hangminősége leverne jópár gyárit is... Ez a CD kb. az alábbi árból tevődik össze:
    70 Ft egy üres lemez
    30 Ft egy tok
    35 Ft-ért szitázták meg (!) darabját
    100 Ft körül jön ki egy színes borító
    tehát egy lemeznek az anyagköltsége kb. 235 Ft. (Mindezt szigorúan kisker. árakon számolva. A szitanyomás és a színes borító nyomdában szerintem ennek töredékéből kijönne ha valaki tömegesen rendel, és a "gyári" CD sincs 70 Ft / db...)
    És ugye erre jönnek még a költségek: tegyünk fel egy 20.000-es példányszámot, asszem ez nem irreálisan nagy, de javítsatok ki, ha tévedek.
    Számoljunk rá
    - a hatfős zenekarnak 300.000 / fő gázsit, ez lemezenként 90 Ft-tal növeli a lemezek árát.
    - kapjon a designer és a stúdiós is 300-300E-et, elég jó zseton ez szerintem, még 90 Ft...
    - más hirtelen nem jut eszembe.
    A fentieket összeszámolva...
    az annyi mint... 415 Ft / lemez... Ennél csak olcsóbb lehet a cucc, ha többet gyártanak. Tegyünk rá egy - szerintem - tisztességtelenül magas hasznot, és mondjuk azt, hogy 1.000 Ft/db... ha olyan zene, ami neked tetszik, megvennéd? Szerintem igen...
    Ja, hogy nem annyi, hanem 4-5ezer...? Az más...
    Még annyit tennék hozzá, hogy zenész barátaim ezt - ugyan csak pár százas nagyságrendben - de _ingyen_ osztogatták a buliban. Tudjátok, milyen tuti reklám???
  • torjoz #60
    Cím: Ismét az írott CD lesz a főellenség?= Ha én a családi videómat bedigizem és megírom, akkor az kinek lesz az ellensége? Moat csak a címre buktam ki, a cikkből kiderül mia a gond, de a cím így lenne helyes: Ismét a kalózmásolat lesz a főellenség?, vagy vmi hasonló, de nem konkrétan az írt CD!!
  • worldwideweb #59
    Szerintem a RIAA már nem tudott hogy belekötni a fájlcserélőkbe ezért most az írható lemezekre állt rá.
  • dez #58
    A kéklézeres lemezeken is lesz valamilyen vízjel-féleség. És a DVD-Audionál is van valami ilyesmi (néhány lemezt kivéve), bár valószínű nem a hang-adatokba van rejtve, hanem a hibajavító kódokba - a lejátszók felismerik a másolt lemezt, és nem játszák le (csak az első pár percet).

    A képeknél (is) az az értelme, hogy némi változtatást elvisel, benne marad.
  • IoIa #57
    Képekkel senki sem foglalkozik, így nincs is értelme erről beszélni.
    Egy képet más is megváltoztathat, így mi értelme lenne?
  • benczurzs #56
    OK, A CD-vel kapcsolatban beigazolódott, csak paranoja
    De a képekkel kapcsolatban, amit írtam, az tény.
    Nem vízjel van benne, hanem magát a képet változtatják meg egy kicsit, ami a szemnek nem tűnik fel, de a gépek kiszűrik.
    Nyomtatás, és szkennelés után is.
    Nem vízjel, nem lesz belőle paca, mert magában a képben van a kód.
    Ilyen van a Zenében, bár ahogy néztem, hazánkban szerencsére még nem divat.
  • Tbone #55
    Szeritem megneztek, mekkora novekedes volt az elozo evben, es ugyan akkora novekedest prognosztizaltak erre az evre is. Mivel nem nott a piac, hanem csokkentek az eladasok, ezt egyertelmuen vesztesegnek konyvelik el.

    Lehet, azert csokkentek az eladasok, mert sokat esett az eso es senkinem nem volt kedve elmenni otthonrol CD-t venni.

    Az irhatok CDk eladasai azert nottek, mert nagyon sok embernek van digitalis fenykepezogepe es a kepeket irjak ki rajuk. Ez pedig egyaltalan nem csokkenti a lemezkiadok beveteleit.

    Mindent meg lehet magyarazni igy vagy ugy.
  • hopp #54
    amúgy a hazai CD-eladás 2002 és 2004 között majdnem a duplájára emelkedett (2002-ben 3millió, 2004-ben 5millió) mit akarnak még? legyen ennek a triplája? :D
  • hopp #53
    Azért egy picit paranojás vagy, nem? :D
    A CD-gyártás technológiájából adódóan kicsit nehezen hiszem el azt, hogy minden korongon a zenében elkódolva külön-külön azonosító van.. akkor már jobban megérné írható CD-re pörkölni mint nyomkodni. Csak a külön azonosító miatt MINDEGYIK példányhoz külön master korongot csinálni nem éppen költséghatékony dolog.

    Arról nem is beszélve, hogy kis hazánkban saját használatra teljesen legálisan töltesz le audio/video fájlokat, csak megosztani illegális..
  • aaaaa #52
    Akkoriban a magyar lemezeladások a mainál jóval kisebbek voltak, a külföldi előadóktól szinte semmit nem lehetett megkapni, csak magánimportból, meg az import lemez drága is volt, és senkinek nem volt érdeke, hogy hanglemezre költsék az emberek az ország kevés nyugati valutáját.
    Bár az is igaz , hogy 90Ft-ért meg tudtál venni egy magyar nagylemezt egy kicsit meg 20-ért.
    Az hogy legális vagy nem, csak azért lett érdekes, mert alakultak bizonyos cégek akik most ebből szeretnék halálra keresni magukat, és rettegnek az üzletük bealkonyulásától.
    Mivel akkoriban nem volt igazából külföldi elődók hanglemezeinek itthon piaca , a kutyát nem érdekelte , hogy neked megvan-e "másolt-ban", mert ettől nem függött semmilyen kiadónak a bevétele idehaza. A gaz imperialisták meg kit érdekeltek...