Berta Sándor

Jobb tanulók a számítógépet használó gyerekek?

Egy amerikai iskolásgyerekek körében végzett felmérés eredménye szerint azok a diákok, akiknek van számítógépük, jobban teljesítettek, mint azok, akiknek csak televíziójuk van, de PC-jük nincs.

A programban résztvevő szakemberek hétfőn tették közzé az eredményeiket az Archives of Pediatric and Adolescent Medicine nevű neves amerikai szaklapban. A kutatók megállapították, hogy azok a gyerekek, akiknek van saját televíziójuk, sokkal rosszabb jegyeket kapnak az iskolában, mint azok, akiknek nincs. Ezzel párhuzamosan a szakemberek kiderítették azt is, hogy a számítógéppel rendelkező diákok sokkal jobb jegyeket kapnak, mint a televízióval rendelkező társaik.

A teszteket észak-kaliforniai iskolákban végezték el, mintegy 400 harmadik osztályos tanuló bevonásával. Világosan kimutatható volt, hogy a PC-vel rendelkező diákok lényegesen jobb eredményeket értek el, mint azok, akiknek "csak" egy televízió volt a szobájukban. A baltimore-i John Hopkins Egyetem munkatársa, Dina Borzekowski által vezetett csoport a televízió káros következményeit ki tudta mutatni a legkülönbözőbb tantárgyakban is, legyen szó matematikáról, olvasásról vagy az angol nyelvről. Az eredmények akkor sem változtak, ha a teszt végeredményébe belevették a diákok szüleinek iskolai végzettségét és a gyerekek nemét is.

Az Egyesült Államokban minden évben átfogó teszteket végeznek a matematika, a nyelvtan és angol nyelv tantárgyaban. Azok a tanulók "csak" televíziójuk van, átlagosan nyolc ponttal maradtak el a számítógéppel rendelkező társaik eredményei mögött, míg a különbség az olvasásban hét pont volt a számítógépesek javára. A harmadik osztályosok között matematikában és angol nyelvben átlagosan hat, míg az olvasásban négy pont volt a különbség a PC-s diákok javára. Azoknak a diákoknak a pontszáma szinte mindig meghaladta a százat, akiknek van számítógépe.

A kutatók egyelőre nem tudnak magyarázattal szolgálni az eltérő eredményekre. A legelfogadottabb vélemény szerint a számítógépes játékok fejlesztik a gyerekek tudását és a reakcióidejét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SoDI--- #48
    ezt is lehet kreatív dolgokra használni

    Ezt IS?
    És még mit?
    én csak ezt ismerem
  • Caro #47
    Nem ez lehet az indok.
    A felmérést harmadikosok körében végezték.
    Én anno nagy komputermániás voltam, de harmadik osztályban csak batch fileokat írogattam a 286-osomon(régi szép idők :)).
    Ma ez már nem divat. Főleg nem az amik körében.

    A lényeg valami más. A számítógép megtanít az interaktivitásra, mindegy, hogy hogyan.
    A lényeg az, hogy mikor simán tanulsz, vagy TV-t nézel az információáramlás egyirányú, míg a számítógépnél, akármit csinálsz is vele(kivéve, ha filmet nézel), mindenképpen kétirányú.
    Ezért akik használják nem csak befogadni tudják a tudást, hanem használni is.
    Mert a gép is erre kényszerít.
  • skydrake #46
    nekem sincs TV mert utálom a reklámokat. Filmet is netről töltök le. www.visualchat.hu
  • cSuwwi #45
    a tv valóban hülyít (főleg az iq műsorok: mónikasó, a médiacigány, stb.)

    a pc is hülyít, ha mindennap leülök elé 3-6 órán keresztül játszani (vagy mint az elektrosokkos cikkben, a gyerek 4 napon keresztül netcafézik)
    nem (csak) játszni meg filmet nézni kell, hanem akit érdekel igenis okosít (pl. megtanul vmilyen nyelven programozni, stb.)

    nem csak szapulni kell a gépet, okosan használva nem hülyít szvsz...
  • HUmanEmber41st #44
    Szóvakl akkor akinek van otthon toll és papír a TV mellett, az okosab, mint aki nem tart ilyesmit a TV mellett???
    Bocsi csak rossz poen volt....

    De így tényleg félrevezető ez a statisztika, mert azt is tudni kellett volna, mire használják a kiscsávók a gépet.
    Doom, Postal2, GTA ???
    Vagy a Manó Matekot tolják egész este ???
  • Caro #43
    Egyetértek veled.
    Csak sajna sokan ezt ma még nem így fogják fel :(
  • ati88 #42
    és ha ez a terroristák kezébe kerül? lol ez nem is ide vonatkozik...na mind1
  • Mike #41
    a gép csak egy eszköz
    ugyanolyan mint a toll meg a pair
    nem kell túlfetisizálni
    ezt is lehet kreatív dolgokra használni
  • Pet-R #40
    Persze, hogy jobb tanulónak tűnnek, ha a géppel letölthetik az érettségitételeket :).
  • sz4bolcs #39
    Vagy például: Szimuláljunk Songokut a 10.-ről...