SG.hu·

Diákokat csaptak ki blogok miatt Franciaországban

Egyre nő a feszültség a tanárok és a tanulók között Franciaországban. A diákok internetes naplóin (webblog) található, a tanárokat sértő megjegyzések miatt március eleje óta összesen kilenc tanulót rúgtak ki a francia iskolákból.

Az elmúlt hetekben nagy vihart kavart új divat néhány hónapja dívik Franciaországban. Egyes diákok ugyanis már nem csak az osztálykirándulásaikról és a privát élményeikről szóló bejegyzéseket írnak a webblogjaikba, hanem a tanáraiknak szóló sértéseket is. A sértések között a legfinomabbak a "betoji" és a "szerencsés idióta" voltak. Az egyik tanárnőről azt írta az egyik diákja, hogy "szívesen hagyja megtapogatni a fenekét", míg egy másik tanárról az a nem éppen hízelgő mondat látott napvilágot, hogy "ő egy két lábon járó szemeteskosár, aki ráadásul állandóan alkoholtól bűzlik".


Benoit Sillard
Az esetek rövid időn belül akkora port vertek fel, hogy a francia oktatási minisztérium is kénytelen volt foglalkozni velük. Mint azt a minisztérium internetes ügyekért felelős megbízottja, Benoit Sillard elmondta, nem áll szándékukban a blogokat betiltani, ám az iskolásoknak be kell tartaniuk az írott és íratlan társadalmi és viselkedési szabályokat. A hivatalnok szerint sajnálatos tény, hogy egyes esetekben a vita olyannyira elfajult, hogy az végül a nebulóknak az adott iskolákból való kicsapásához vezetett. Véleménye szerint az ügyek 99 százalékában a felmerülő problémákat a tanárok és a diákok egyszerűen megbeszélhetnék egymással.

A minisztérium felmérései szerint a diákok fele olvasott már internetes naplót, illetve maga is üzemeltet egyet. A hivatal internetes chartája azonban kimondja, hogy tilos személyeket érintő sértéseket vagy fotókat az érintettek beleegyezése nélkül a blogokban nyilvánosságra hozni. Sillard úgy véli, a francia oktatási intézmények és a minisztérium megpróbálnak haladni a korral, ám azt a diákoknak is tudomásul kell venniük, hogy az internetnek is meg kell, hogy legyenek a maga betartandó kulturális szabályai.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2005. 03. 31.. 15:20||#34
Megsértettelek? Bocs. 😄D
© zakika2005. 03. 29.. 10:51||#33
hat az internetnek es meg van a maga etikaja, sajnos ezt neha a sg forumozoi es moderatorai es elfelejtik. aki kap egy kis lehetoseget az ki is hasznalja, csak sokszor nem veszi eszere, mit (kit) sertett meg. es ez meg a kisseb baj...
© Tetsuo2005. 03. 28.. 11:20||#32
Hát ezt nem értettétek. Sebaj, szerintem jó poén volt. <#vigyor2>
© Cleawer2005. 03. 27.. 22:39||#31
jaja saját tapasztalat
A z iskolámban (egyházi,református) le se szarják mit gondolsz!!!! volt olyan osztálytársam aki 8 évet tanult németül,és néha németországban nyaralt,kente-vágta a nyelvet.
Mitörtént? berakták egy francia-angol osztályba ahogy szopta a faszt mert 1ik nyelvet se taulta.ma Németországba van...

HOgy mi az igazság?õket NEM érdekli... ez saját tapasztalat...
© [HUN]PAStheLoD2005. 03. 26.. 23:25||#30
de itt most sehol egy cyber gorilla , tehát nem muszáj lehurrogni azt, aki még talán hisz valami társadalomfélében és esetleg valami "magasztos eszmében" , amit persze mint ahogy írtad is mindenki magasról nagy ívben .. de jó lenne, ha nem ezt tenné(n)k sokan, a változás , ha volt/lesz sose egy pillanat mûve.. és a hozzáállással és személetmóddal kezdõdik..
© [HUN]PAStheLoD2005. 03. 26.. 23:23||#29
igen lehet hogy az vagy ;]
© Piscator2005. 03. 26.. 20:00||#28
Tudod a világ nem áll meg pestnél 😉
Én a vidéki tapasztalataimat is beleépítettem; csak kiröhögik az embert, ha még jön a jogaival.
© Piscator2005. 03. 26.. 19:58||#27
Jól van, szánalmas is vagyok, húhú. Menjél tüntetni a Parlament elé, hátha sikered lesz.

Azt próbáltam érzékeltetni, igazad van, de az életben ritkán jönnek be ezek a szabad kifejezés módok, anélkül, hogy megbosszúlnák magukat. Ezt be kell ismerni - bár nem szabad elfogadni - aki nem hiszi el, mi megy a legtöbb helyen, ahol nem õ a király, az szokott a (ál)liberalisták csapdájába esni, mikor olyasmi ellent ágál, ami nagyon erõs (társadalmi beidegzõdés), nehéz rajta változtatni, közismert.
© Piscator2005. 03. 26.. 19:54||#26
Átolvastam. Magyarázat a véleménynyílvánítás jogairól. Brühühü. (Sajnos) mondd ezt kétméteres gorilláknak, vagy egy erõsen egyházi iskola tanárainak.
© valamit2005. 03. 26.. 01:51||#25
Az meg különösen szánalmas, aki az ilyen libcsi emberi jogok idézgetésével jön? - Hát aki egy ilyen mondat végére kérdõjelet tesz? 😉