Gyurkity Péter

Újabb átszervezés és vezetőváltás a HP-nál

Némi kapkodás tapasztalható mostanság a Hewlett-Packard háza táján: a vállalat öt hónap után ismét kettéválasztotta nyomtató- és PC-részlegét, és ez utóbbi élére újból külön igazgatót nevezett ki.

A HP közleményben jelentette be, hogy a PC-üzletág - Personal Systems Group (PSG) - élére R. Todd Bradley kerül, aki ebben a minőségében az asztali PC-k, laptopok kéziszámítógépek, monitorok és munkaállomások forgalmazását, valamint az ezzel kapcsolatos támogatási szolgáltatások felügyeletét végzi majd. A 46 éves Bradley 25 éve van a pályán, korábban három éven keresztül - különböző vezetői beosztásokban - a Gatewaynél, majd négy évig a PalmOne alkalmazásában dolgozott, amelynek három évig elnöke is volt.

A dolog érdekessége, hogy az új igazgató az ismét különváló PC-üzletág élére kerül, amely mindössze öt hónappal ezelőtt egyesült a vállalat nyomtatókra szakosodott csoportjával, létrehozva ezzel az Imaging and Personal Systems Group (IPSG) üzletágat. Az akkor elhangzott bejelentésben éppen azzal indokolták az egyesülést, hogy ily módon felgyorsíthatják a bevétel növekedését és megerősíthetik a vállalat helyzetét.

Igaz, akkor még Carly Fiorina állt a vállalat élén, és az azóta távozott igazgatónő több kérdésben is máshogy vélekedett, mint utóda, Mark Hud, aki márciusban váltotta őt a vezérigazgatói poszton. Nem hivatalos információk szerint Fiorina legfőbb bűne a HP-Compaq egyesülés létrehozása volt, de a volt vezérigazgatónő egyéb kérdésekben sem értett egyet az igazgatótanáccsal, így végül mennie kellett.

A súlyos konfrontációt jelzi, hogy az igazgatótanácsnak a két üzletág egyesítéséből fakadó potenciális előnyöket sem volt türelme kivárni, pedig Vyomesh Joshi, a nyomtatói részleg korábbi vezetője, majd a két egyesült csoport közös igazgatója éppen azt kapta feladatául, hogy stabilizálja PC-részleget, amely az utóbbi időben nem tudott előrelépni. A két divízió közül ugyanis a nyomtatói részleg bizonyult sikeresebbnek, míg a személyi számítógépek forgalma nem alakult túl biztatóan.

Kérdés, persze, hogy a folytonos átszervezések mennyiben tesznek jót a forgalomnak és a vállalat hírnevének, bár az is lehet, hogy mindez csak a Fiorina távozását követő tisztogató akciók egyike volt, és egyetlen célja, hogy minél gyorsabban végbemenjen a visszarendeződés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!