Gyurkity Péter

Bemutatkoztak az AMD ikermagos szerver­processzorai

Jóllehet riválisuk néhány nappal korábban rántotta le a leplet ikermagos processzorairól, az AMD szerint a késést kompenzálja az a tény, hogy az új Opteronok egy olyan piacon debütálnak, ahol valóban szükség van a megújulásra.

Az ikermagos Opteronok családjának első három tagja - az Opteron 865, 870 és 875, amely 1,8, 2 és 2,2 GHz-en fut - már elérhető a kereskedelmi forgalomban, bár csak igen korlátozott mennyiségben, és főleg Japánban, illetve az Egyesült Államokban. Ben Williams, az AMD vállalati ügyfelekkel foglalkozó részlegének alelnöke nyilatkozatában elmondta, hogy az új ikermagos Opteronok ugyanazon az órajelen 40-70 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújtanak hagyományos felépítésű társaikhoz képest, tehát a vállalatnak sikerült elérnie az ikermagos felépítés alkalmazásától remélt többletet. Az alelnök hozzátette, hogy az új termékeket kedvező áron hozzák forgalomba, hogy megkönnyítsék elterjedésüket, és hogy felgyorsítsák az átállás folyamatát.


Ennek némileg ellentmond, hogy a vállalattól kiszivárgott információk szerint a legolcsóbb ikermagos chip - az Opteron 265 - éppen annyiba kerül majd, mint a jelenleg kapható legdrágább egymagos szerverprocesszorok - természetesen az idő múlásával várható az árak jelentős mértékű csökkenése és a 851 dolláros kezdeti ár minden bizonnyal nem lesz tartós. A következő hónapban a vállalat ismét új processzorokkal kedveskedik majd a vállalati ügyfeleknek: ekkor kerül majd a boltokba az Opteron 265, 270 és 275, amelyek a most megjelent processzorokhoz hasonló órajelen futnak, de nem a négyprocesszoros, hanem az egy- és kétprocesszoros szerverekbe kerülnek majd.


Az AMD emellett folytatja az egymagos chipek gyártását is, és a következő évben ezen a vonalon új processzorok megjelenésére számíthatunk. Az ikermagos asztali processzor - az Athlon 64 X2 - a tervek szerint júniusban mutatkozik be, míg az FX vonalon egyelőre nem vezetik be az új technológiát. "Az FX processzorok továbbra is jobban teljesítenek majd a játékok terén, míg az X2 chipek a kifejezetten multitaszkos feladatokban lesznek verhetetlenek" - indokolta a vállalat döntését Williams.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #25
    Erm, pont arra a cikkre gondoltam. Szal nem AI-kártya lesz (bár lehet, hogy majd az is lesz, itt is vannak olyan feladatok, amit szépen lehet - sokszorosan - párhuzamosítani, stb.), hanem fizikai gyorsító. (A grafikai és a fizikai motor eleve külön egységként volt kezelve.)
  • [HUN]PAStheLoD #24
    Na , öröm hogy lehet kapni, majd lemegy az áracskája és beruházok egy ilyen rendszerre..
  • Cat #23
    a grafikát külön lehet bontani, majd egy külön fizikai gyorsítókártya segít ott be
  • dez #22
    Egyes újabb játékokbvan már a CPU a szűk keresztmetszet (már akár 1024x768-as felbontáson is), csúcs grafkártya esetén (főleg ha kettő is van belőle [SLI, stb.]).

    Viszont kérdés, a grafikai motoron kívüli részek mennyit fognak. (Az audio pár százalékot, ha van egy rendes hangkártya, az AI viszont már számottevő lehet, már ha van egyátalán normális AI az adott játékban - viszont nemsokára ehhez is külön kártyát lehet majd kapni, illetve vélhetően később integrálva lesz valahova.) A legjobb a graf. motor párhuzamosítása lenne, csak akkor meg a zzebi által említett korlátokba ütközünk. Bár szerintem idővel csak kitalálnak valamit erre. (Pl. talán ha eleve erre alapozzák a fejlesztést.)
  • Zsoldos #21
    Hat igen, parhuzamos algoritmust irni irto nagy macera. Meg amit megerne parhuzamositani sem biztos hogy kifizetodo a sok pluszmunka, es a nem garantalt eredmeny. "a grafikai motort, a fizikai motort, az audio motort és az AI-t rakták külön-külön szálra..Ez elvileg azt is jelenti, hogy még több magot (4) is hatékonyan tudnak majd használni." a graf motor feladataival foleg a vga izzad, az audio motor sem eszik tul sok proci idot. Szoval ha 4 magot is akarnak hasznalni, a hatekonysagtol messze lesz.
  • zzebi #20
    Reméljük az új game engine-ek már többszálúak lesznek.
    Asszem az UnrealEngine 3-asról mondták, hogy támogatja a többszálúságot, de az elemzéseik azt mutatták ki, hogy nem érdemes mindent párhuzamosítani. Ők konkrétan úgy oldották meg a dolgot, hogy a grafikai motort, a fizikai motort, az audio motort és az AI-t rakták külön-külön szálra. Állítólag nem vezetett jóra tovább bontani a részeket, mert a modulon belüli szálak szinkronizációja túl sok overhead-del járt.
    Ez elvileg azt is jelenti, hogy még több magot (4) is hatékonyan tudnak majd használni.

    Az én véleményem az, hogy az általános célú procik kora néhány alkalmazási területen lassan lejár. Ezek a területek általában nagy számítási igényűek, mint pl a játékok. Itt valóban a párhuzamosítás lenne a legjobb gyorsítási lehetőség, de a CPU-k nem túl alkalmasak erre. A gond a CPU magok sokszorosításával az, hogy nagyon bonyolult összeszinkronizálni a sok processzort egy feladat végrehajtásához.
    Sokkal jobb az az architektúra, ahol a magok csak dedikált feladatok ellátására vannak felkészítve (alacsony tranzisztorszám) és egy közös pipeline-ba, futószalagba vannak rendezve, ahol egymásnak adogatják az részeredményeiket. Lásd a Cell processzort. Ez gyakorlatilag olyan, mint egy modern videokártya, csak a futószalagok sokkal általánosabb feladatokat is el tudnak végezni.

    Persze az általános célú procik megmaradnak általános célokra: HOST processzorok lesznek, tehát általános vezérlésre és irodai alkalmazások kiszolgálására teljesen alkalmasak. Sőt, ilyen feladatokra sokkal jobb egy processzor mag, mint a több, mivel egyszerűbb programozni, így gyorsabb a fejlesztés.
  • asysoft #19
    E szerint támogatja.
  • dez #18
    Persze tegyük hozzá, a játékok nagy többsége - most, és még egy darabig - sima egy-szálú.
  • asysoft #17
    Én régen (mikor kijött) úgy hallottam, hogy a Q3:A támogatja a multi-CPU-t.
  • dez #16
    (Mármint a pár százalék a HT-ra vonatkozik, a kétprocis alaplapon jóval nagyobb a gyorsulás ilyenkor, bár nem egészen 2x-es.)