Berta Sándor

Megszületett a virtuális asztalitenisz

A különleges sportot a chemnitzi Műszaki Egyetem kutatói hozták létre. A játék során a felhasználók egy teljesen hagyományos asztaliteniszütőt tartanak a kezükben és így játszanak a számítógéppel.

Magára a játékra számítógép által animált környezetben kerül sor. Így például modellezve van a labda is, de a hálót és az asztalt is egy nagy kivetítőn jelenítik meg. A játékos az asztaliteniszütőn kívül csak egy 3D-s szemüveget visel. Amint azt Stephan Rusdorf, az egyetem grafikus adatfeldolgozó és megjelenítési részlegének munkatársa elmondta, két teljesen átlagos számítógép segítségével jelenítik meg a virtuális játékteret, méghozzá olyan tökéletesen, hogy azt az emberi szem valódi környezetként fogadja el. Az ily módon kapott felvételeket végül két készülék és egy tükör segítségével rávetítik egy négyszer három méteres akrilüveglapra.

Rusdorf elmondása szerint eddig már sok profi és amatőr asztaliteniszező tesztelte a virtuális játékot és a többségük nagyon elégedett volt a játékélménnyel és a megjelenítéssel. Sőt már például a Német Asztalitenisz Szövetség is jelezte, hogy érdekelné több ilyen rendszer.


Dr. Guido Brunnett és Stephan Rusdorf bemutató közben

A mérkőzés során fényvisszaverő golyókat használnak, amelyekről összesen négy infrakamera készít képeket. Ezeket a golyókat az ütőn, illetve a 3D-s szemüvegen helyezik el. Az így kapott felvételek segítségével pontosan megállapítható a játékos és az asztaliteniszütő pontos pozíciója. A rendszert egy Dolby Surround hangszórószett egészíti ki, biztosítva a tökéletes akusztikai élményt. A tapasztalatok szerint könnyen nyomon követhető a labda pattogása vagy az ütések hangja.

Az informatikus azt is elmondta, hogy a virtuális játék során ugyanazok a fizikai törvényszerűségek érvényesek, mint a valóságban, így például a labdát ugyanúgy el lehet ütni vagy nyesni a háló fölött, mint ahogy teszik azt egy valódi meccsen a játékosok.

A jövőben a chemnitzi kutatók különböző játékállásokat akarnak majd lemodellezni a 3D-s játéktérben. Például lehetővé válna, hogy a játékosok a különböző technikákat gyorsabban sajátítsák el, vagy kipróbálhassanak speciális helyzeteket, ütéstipusokat. Ezen kívül tervezik azt is, hogy szimulálni fogják a virtuális labda nekiütődését a valódi ütőnek, tehát a felhasználók ugyanúgy érzik majd a rezgéseket, mint amikor egy igazi asztaliteniszütőnek ütődik egy igazi labda.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #15
    ez jó:))) ha meg elcs. a meccset és ideges vagy lecsaphatod a gépet, de a haverod még egyben lesz:)
  • SuspiciousC #14
    Szerintem ennek az egésznek NEM a játék része a lényeg.
  • SuspiciousC #13
    Szerintem ennek az egésznek a játék része a lényeg. Nem egy új játékot akartak csinálni. Hanem a technológiát kifejleszteni, ami majd esetleg jó lesz valamire később. Akár játékra is, de csak egyszer. Viszont akkor csinálhattak volna valami értelmesebbet. Mindegy, ez sem rossz.
  • Diocles #12
    Meg kell próbálni.
  • droland #11
    "Csinálják meg ilyenbe az UT-t vagy a DOOM 3-at..."

    Mutass egy nagy terepet, ahol fel lehet építeni, de ha leesel egy ház tetőről is belehalsz, a kutyát nem fogja érdekelni, te vállaltad :)

    Mondok mást: csináld meg ugyanezt, amit ők megcsináltad...utána követelhetsz...
  • dduma #10
    Csinálják meg ilyenbe az UT-t vagy a DOOM 3-at...
  • [HUN]PAStheLoD #9
    legalább lehet majd rendezni teniszben is olyat mint ami sakkban volt [ember vs. gép]
  • hopp #8
    abból kell kiindulni, hogy tizenegynéhány éve még nagyon májer játék volt a tetris meg a bomberman meg a pong, meg az a nemtommineve, valami fall van a nevébenn, amiben kis emberkével (3 sárga pixel meg 2 kék) krokodilok fejére kellett ugrálni (5 zöld pixel meg két piros).. most meg sírunk, hogy hl2-ben kevés fa marad, ha szétütsz egy asztalt... idővel bármilyen játékot lehet ilyen módon játszani vagy akár orvosokat taníthatnak műtétekre így. mindent el kell kezdeni valahol :D
  • dez #7
    Üzletiesen álltak hozzá, így már van is egy (potenciális) ügyfelük... :) Aztán majdcsak kitalálnak még valamit.
  • dez #6
    (1-2 milkóért... )