Gyurkity Péter

Felmentették a saját cége ellen kémkedő biztosítási kárbecslőt

A Los Angeles-i szövetségi bíróság felmentette azt a kaliforniai férfit, aki egy keylogger (leütésfigyelő és -naplózó eszköz) segítségével hónapokon át kémkedett saját munkaadója ellen.

Larry Ropp, a Bristol West Insurance Group biztosító cég egykori alkalmazottja a "KEYKatcher" nevű eszközt használta, és tavaly bukott le, miközben a cég ügyfeleit védő ügyvédeknek próbált fontos adatokat gyűjteni. Ropp az egyik titkárnő számítógépére csatlakoztatta az eszközt, amely saját belső memóriájában tárolta el a begépelt emaileket, és a belső használatra szánt üzeneteket. A per még tavaly márciusban indult, és a vád képviselői a szövetségi törvények megsértésére hivatkoztak, amelyek illegális tevékenységnek minősítik azon elektronikus üzenetek elfogását és lehallgatását, amelyek az államok közötti, vagy a nemzetközi kereskedelmet érintik.

A vád szerint a törvény a szóban forgó esetre is vonatkozik, hiszen a számítógép a Bristol West központi hálózatára csatlakozott, és számos elektronikus üzenetet továbbítottak róla. Gary Feess kerületi bíró azonban nem értett egyet az érveléssel és kijelentette, hogy a processzor és a billentyűzet közé beiktatott eszközre nem vonatkoznak a Wiretap Act előírásai, jóllehet a vádlott az eszköz segítségével számos e-mailt tárolt el saját használatra.

"A hálózati kapcsolatnak ebben az esetben nincs jelentősége, hiszen az üzeneteket olyan számítógépeken is megírhatták volna, amelyek nem kapcsolódnak semmilyen hálózathoz, így az internethez sem" - jelentette ki indoklásában Feess bíró, aki egy idei, illetve egy 2001-es precedensre is hivatkozott. Az egyik ügyben egy online könyvkereskedő egykori alelnöke, míg a korábbi esetnél maga az FBI kapott felmentést hasonló vádak alól.

A SecurityFocus nevű internetes híroldalnak adott interjújában Ropp elismerte, hogy használta az interneten vásárolt eszközt, de azzal védekezett, hogy így kívánta leleplezni a biztosító fogyasztóellenes politikáját, amelyet korábban már megbüntettek, mert illegálisan törölték számos ügyfél biztosítását. A vád azonban nem nyugszik bele az ítéletbe, és máris újabb beadvánnyal folyamodott a bírósághoz, amelyben az ítélet megváltoztatását kérik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #5
    http://www.sg.hu/letoltesportal.php?status=linkletoltes&refid=4261

    Keylogger köll? Az SG ingyen ad egyet. na szép...
  • arty #4
    az a biro, aki szerint az "emailt megirhatták volna nem hálozati gépen" is, az dilettáns ...

    vagy csak szimplán: amerikai
  • AL7 #3
    Valami Amerika... :)
    Nagy szívás ez a precedensjog amerikában, ha valaki 18xx-ből elő tud szedni egy ítéletet, ami hasonlít az ő ügyére, akkor már nyert ügye van. Nem hiába él meg olyan jól rengeteg ügyvéd odakint, több teherautóra való ügyiratot kell ilyenkor átnézni... hátha
    Jelen esetben viszont tényleg rossz volt a hivatkozási alap, így a bírónak nem is lehetett mérlegelési alapja.
    De amerika már csak ilyen, ahol be lehet perelni mondjuk egy éttermet azért, mert valaki a WC ablakán keresztül próbál meglépni fizetés nélkül, de valami szerencsétlen véletlen folytán megsérül eközben. Az hagyján, hogy lehet pert indítani, de az már dúrva, hogy 200.000 USD-t nyerjen az ilyenember.
  • pite #2
    senki mellé.

    a bíró meg nem dilettáns. két korábbi esetre hivatkozott, amit a feljelentőknek is át kellett volna tanulmányozniuk. a másik dolog az, ha a bíró ezt az adatszerzést illegálisnak minősíti, akkor a keykatcher által gyűjtött információkat az ügyfelek nem használhatják fel bizonyitékként a biztosító ellen (mivel illegális volt a tevékenység, ezért a begyűjtött adatok is semmisnek számítanak).

    az tuti, ha a kollégát mondjuk számítógép konfiguráció önkényes megváltoztatása miatt (sz.gép és billentyűzet közé szerelt ps2-es eszközzel megváltoztatta a konfigurációt és így a sz.gép elvesztette a garanciát) perelték volna be, akkor most szívott volna. hiába. ez amerika.
  • arty #1
    na, most ki mellé álljak? :D

    a biro full dilettáns, az tuti :D