Berta Sándor

Az MPAA beperli a filmletöltőket

Dan Glickman, az MPAA új vezetője szerint most van szükség az új eljárásokra, mielőtt még több felhasználónak lesz szélessávú internet-hozzáférése és még nagyobb károkat okoznak az illegális filmletöltésekkel.

Fájlcserélők ellen indítanak eljárást az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) és az amerikai filmstúdiók. Glickman kiemelte, hogy nem volt könnyű meghoznia ezt a döntést. Az MPAA elnöke nem akart konkrét számokat említeni, de annyit elárult, hogy az első körben több száz felhasználó ellen fognak eljárást indíttatni. Egy-egy letöltésért a letöltőket akár 30 ezer dolláros pénzbüntetéssel is sújthatják, s ha bebizonyosodik, hogy az illető szándékosan, többször is töltött illegálisan filmeket, a pénzbüntetés mértéke elérheti akár a 150 ezer dollárt is.

A feljelentési hullámot kiegészíti egy reklámkampány is, amelynek során felhasználói neveket fognak "bevillantani" a fájlcserélő hálózatok rendszereibe, alattuk pedig az a felirat lesz olvasható, hogy: "Ön ez a személy?". A filmipar képviselői elsősorban az illegális letöltések miatt kieső bevételeket kérik számon a fájlcserélőkön. A szerzői jog által védett filmek kalózmásolatai miatt okozott kár, illetve a kieső bevétel a világ egészét tekintve a szakértők szerint akár elérheti a 3 milliárd dollárt is, s akkor az erkölcsi kárról még nem is beszéltünk.

Az MPAA eddig azért nem akart feljelentéseket tenni a fájlcserélők ellen, mert "próbált az illető személyek eszére hatni". Fred von Lohmann, az Electronic Frontier Foundation munkatársa szerint ezek a "kemény módszerek" nem célravezetőek, ráadásul a zenei ipar sem jutott előrébb, amikor el kezdte feljelentgetni a fájlcserélőket.

Az Amerikai Mozgókép Szövetség azt reméli az akciótól, hogy a legális filmletöltő helyek - mint például a Movielink - látogatottsága nőhet, amennyiben sikerül visszaszorítani a fájlcserélő helyeket. Azonban a sikerhez nem csak erre lenne szükség, hanem többek között arra is, hogy ezek a portálok bővítsék kínálatukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HUmanEmber41st #41
    ja, majd jönnek az igazolások: vak, és süket.
    De ha nem vigyázunk, még megérhetjük valami hasonló szankció bevezetését.
    Vagy legyen mindenütt a világon média-adó, és akkor nem lenne ilyen gond. Akkor ingyenes lenne minden..lol
  • Mike at home #40
    lehet, hogy nem lopod, de elmaradt haszon miatt, bunos vagy
    akinek meg dvd lejatszoja sincs, na az az igazi karokozo, minimum 10 ev kenyszermunka!
  • [HUN]PAStheLoD #39
    huhu .. a legjobb az lesz , hogy ha a süketnémákat kezdik perelni ..
  • HUmanEmber41st #38
    Lassan már az lesz a bűnöző, aki nem vesz meg havonta 1 DVD-t. Ha nem veszi, akkor biztos lopja mondja majd a kiadó,és máris viszik a sittre..
  • [HUN]PAStheLoD #37
    nem , ez egy új szokás :|
  • mechorg #36
    Már megint perelnek. Nem is olvasom el, ez is csak a szokásos : D
  • pemga #35
    Pont ugyanezt mondták az MPAA-sok még pár hónapja. Mármint, hogy "azért nem kezdtek eddig akciózni úgy mint a RIAA-sok, mert nem akartak népharagot maguk ellen gerjeszteni; hanem inkább csak megfigyeltek, és pár nagyobbat csendben megfenyegettek." Pár hónapja volt a cikk itt az sg-n is. Most akkor vagy nem figyeltek eléggé :)), vagy nagyon hülye emberek vonják le a következtetéseket. (Ld. még: a hálózat forgalmának több mint fele P2P :)).
  • napisten #34
  • Mike #33
    szvsz max a zsar filmeket készítők rinyálnak, a nagy kiadóknak megy az üzlet, jobban mint a zene.
    MPAA-nak meg az a dolga, hogy ilyenek beszéljen.
    azért azt nem tartom normálisnak, ha ellenségként tekintenek azokra, akikből élnek, szal ők fognak szívni, nem mi (itt most a filmnézők tömegére gondolok)
    másrészről kicsit fura az, hogy a mai viszonyok analógiájára, hajdan bezáratták volna azokat, akik merészeltek venni egy VHS magnót
    a média árában pedig mire fel van jogdij, ha az jogosít semmire?
  • Mike #32
    ma egy usernek csak kötelezettségei vannak, jogai nincsenek. mi dolgunk lesz, hogy ezen változtassunk. a kiadók forgalmazók helyettünk nem fogják megtenni. az állam sem.