SG.hu·

Február 6 - a biztonságos internet napja Európában

Idén először ünnepelik és tartják meg Európában a "Biztonságos Internet Napját". Az angolul Safer Internet Day-nek elnevezett nap célja, hogy a biztonságos internet mellett kampányoljon.

Az internet közel 20 éves történetének utolsó éveiben szinte naponta tudósítanak arról a világ médiumai, hogy újabb vírusok, férgek szabadultak rá a világhálóra és a felhasználókra, vagy, hogy csalásokra használják fel egyesek ezt a nagyszerű világfórumot. Örömteli viszont, hogy az összkép még mindig inkább pozitív, mint negatív az internettel kapcsolatban és ezt csak tovább erősítik az olyan rendezvények is, mint a február 6-i.

A szervezők fontosnak tartják azt is, hogy a köztudatban az internetről kialakult, időnként negatív összkép megváltozzon, valamint az, hogy felhívják a figyelmet arra is, miszerint a gyerekeknek és a fiatalkorúaknak is legalább olyan fontos joguk van a világháló használatára, mint a felnőtteknek. Az európai rendezvény keretében összesen 16 országban tartanak különböző akciókat, kampányokat és programokat. A legfőbb téma: elérni, hogy a gyerekek és a fiatalkorúak is biztonságos internetet használhassanak. Németországban a kampányt a Médiapedagógiai és Kommunikációs-kultúráért Felelős Társaság (GMK) szervezi, a rendezvényeket támogatja - többek között - a német szövetségi családügyi és ifjúsági minisztérium is.

Az akciónap honlapján sok más mellett az is olvasható, hogy "a gyerekeknek joguk van arra, hogy ők is profitálhassanak az internet nyújtotta előnyökből". A szervezők rámutatnak arra is, hogy ebben a kérdésben felelősséggel tartoznak, mind a különböző országok kormányai, mind pedig a társadalom a gyerekek iránt, hiszen rendkívül fontos, hogy a jövő nemzedéke ne csak internetezhessen, hanem eközben maradéktalanul hozzájuthasson a világhálón megtalálható minden tudáshoz és információhoz. Lényeges az is, hogy az internetezés közben ne sérüljenek a gyermekek jogai.

Mindenki előtt ismertek azok a veszélyek, amelyek a gyerekek és a fiatalokra leselkednek az interneten. A GMK szerint a rendezvény céljai között szerepel, hogy rámutasson ezekre a lehetséges veszélyforrásokra, és a büntetés helyett a felvilágosításra és a megelőzésre helyezze a hangsúlyt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Pheel2004. 01. 25.. 02:15||#18
És szerinted ki használ Photoshopot? Mert egy screenshot elmentésére elég a paint is. Te viszont a PS Linuxos megfelelõjeként mondtad a GIMPet...

Mellesleg AutoCADre sincs alternatíva és még hosszan lehetne sorolni...
© Vik19842004. 01. 25.. 01:33||#17
Ez gebasz... grafikusnak nem is ajánlanám a linuxot
© Vik19842004. 01. 25.. 01:23||#16
Nem lehet mindenrõl tudni... Mi a probléma vele?
© Pheel2004. 01. 25.. 01:20||#15
Te komolyan nem tudod, hogy mi a baj vele?!?!?

Pl hallottál már CMYK színkeverésrõl? A GIMP nem. Nem fontos, csak minden nyomda ezt használja...
© Vik19842004. 01. 25.. 01:20||#14
Vacproblem a GIMP-el?
© Pheel2004. 01. 25.. 01:03||#13
"...egy photoshopnál nem"
GIMP... no comment


Úgy szeretem, mikor végsõ mentsvárként a GIMP-et hozzák fel a Linuxosok képszerkesztõnek a Photoshoppal szemben. Ajánlom kérdezz meg egy grafikust és figyeld meg mikor merre görbül a szája. A GIMPnél fog lefelé. Bár van egyszerûbb módszer: használd mind a kettõt rendesen!
© Vik19842004. 01. 25.. 00:24||#12
"És hány linux szerver van és hány win desktop? 😊"

Az arány akkor sem stimmel.

"...egy photoshopnál nem"

GIMP... no comment

"...hozzáértés kérdése az egész"

Ez igaz linux esetén is. A slapper sem a jó beállítású linuxokat szopatta. (na jó, tudom, hogy olyanok is áldozatul estek, de nem olyan mértékben)
© Vik19842004. 01. 24.. 21:26||#10
Kivéve mikor 2 nap alatt linuxok tizezreit nyomja fel egy féreg. A hiányos vagy szelektiv 😊 memóriával rendelkezõk kedvéért slapper...


Vagy par szazezer MsBlast aldozat :-)

És olyanról hallott már valaki, hogy knoppix-on vagy qnx-en elindult volna a photoshop vagy az autocad, sound forge esetleg a vice city? 😊


Alternativak mindig vannak. Pl. a sourceforge v. freshmeat-en.

Egyébként érdekes, felügyelek kb. 100 wines gépet és még egyiken sem volt soha virus. Nahát...


Gondolom nem engeded meg a jusereknek, hogy minden sz@rt (pl. jatekok) futtassanak?
© Pheel2004. 01. 24.. 09:39||#8
"Hallott már valaki olyanról, hogy a Knoppix vírusos lett volna?"

Nem nagyon, de arról se, hogy bármi hasznosra használták volna desktop gépen. Akkor már egyszerûbb, ha be sem kapcsolod vagy hovatovább nem is veszed meg a géped. Az a biztos ellenszer!
© Darth Sith2004. 01. 23.. 23:48||#5
érdekes.. tuti hogy a biztonságos internet nap alkalmából elszabadul egy tucat vírus.. 😄