Franczy

Az EU és egy afrikai szervezet is a Linuxot választja

A Microsoftot az elmúlt napokban egymás után kétszer is arcul csapták, ugyanis nemrégiben az Európai Unió és egy afrikai nonprofit oktatási szervezet is úgy döntött, hogy operációs rendszerek terén nem a széles körben használt Windows, hanem a nyílt forrású Linux mellett teszi le a voksát.

Az első esetben konkrétan arról van szó, hogy az Európai Unió 249 ezer dolláros, vagyis mintegy 250 ezer eurós támogatást szavazott meg a Netproject nevezetű angol rendszerintegrátor cégnek, melynek fejében a cégnek megvalósíthatósági tervet kell készítenie arról, hogy az unió tagországainak kormányzati számítógépes rendszereit milyen módon lehetne a leghatékonyabban átállítani Windows-ról Linuxra. A második esetben egy gyéren lakott, rendkívül szegény afrikai ország, Namíbia, illetve az ország egyik nonprofit oktatási szervezet játsza a főszerepet, mely úgy döntött, hogy az ország iskoláiban Windows helyett Linux operációs rendszerrel ellátott számítógépeket fog üzembe helyezni. A szervezet vezetői kárhoztatták a Microsoftot, mely óriáscég elmondásuk szerint nevetséges kedvezmények mellett komoly összegeket kért volna el a Windows XP operációs rendszer licencjogaiért.

Tény, hogy néhány ilyen és ehhez hasonló eset miatt a világ legnagyobb szoftvercégeként nyilvántartott Microsoft még nem fog megrogyni, mindenesetre a szakértők felhívják a figyelmet arra a jelenségre, mely szerint a túlzott szoftverköltségek miatt világszerte egyre több szervezet tér át a nyílt forrású operációs rendszerre, a Linuxra. Eddie Bleasdale, az Európai Unió által megbízott Netproject cég elnök-vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a Microsoft egyre komolyabb licencköltségeket ró partnereire, ezenkívül pedig egyre rövidebb időközönkénti szoftvervásárlásra ösztönzi őket, ami a legtöbb esetben nemtetszés-nyilvánítást eredményez. Bleasdale elmondta, hogy egy a közelmúltban az Európai Unió tagországainak képviselői számára tartott informatikai témájú megbeszélésen az érintett felek között teljes egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy az új Microsoft szoftverek egyre nehezebb finanszírozhatósága miatt egyre nagyobb hangsúlyt kell helyezni a Linuxra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yfel #30
    Legalább nagyjából tudtam ;)

    Köszi
    Y
  • Yfel #24
    Amikről beszélsz annak a megoldása az IT részleg dolga.

    Ha meg már fent van a gépen és minden rendesen működik akkor onnantól kezdve a GUI-t használni ugyanolyan könnyű mint a Windowst
  • Yfel #22
    Egyébként angolul tudók számára: Találtam egy egész jó kommentárt a Registeren ha még nem olvastátok, akkor tanulságos lehet (igaz, hogy ez a per után felálló képet veszi nagyító alá:
    http://www.theregister.co.uk/content/4/27921.html
  • Yfel #21
    Mielőtt megkövezel: Nem volt még ott a hozzászólásod amikor én elkezdtem az enyémet írni ;)

    (DirectX érv)

    Y
  • Yfel #20
    Csak egy-két észrevétel:
    Szerintem az XP otthoni használatra tökéletesen jó annak aki meg tudja engedni magának a licenszdíjat (most vegyük azt alapul, hogy mindenki mindenért fizet). Én sem használok Linuxot az itthoni gépemen mert az XP mindent meg tud csinálni amit akarok és nem akarom a hdd-met felosztani két rendszer között (ráadásul akármilyen eretnekül is hangzik, nekem kifejezetten tetszik a csillogó villogó GUI - csak a klasszikus, az újat rühellem :) )

    De most ne az otthoni felhasználást nézzük, hanem az irodait, fejlesztést, meg ilyeneket.

    belax, szerintem rossz irányból közelíted meg a témát a felsorolt példáiddal

    Először is DirectX: irodai felhasználásra semmi értelme, grafikai fejlesztésekre pedig jóérzésű kormányalkalmazott úgyis openGL-t fog használni mert nyitott rendszer és nem függ az MS fejlesztési útvonalától

    Office 11: Azért nem vennék XP-t, hogy aztán az egész kormányzatomat átültethessem a legújabb office-ra, amikor még az előző verziókat sem használta ki soha senki (szinte). Akiknek kell a legújabb azoknak meg lehet venni, de szerintem ez nem tenné ki a munkaerő 1%-át. A többiek elboldogulnak a régivel is.

    XP-be integrált programok: Nem akarom megismételni bbbb hozzászólását.

    A Stabilitása szerintem egy fokkal sem jobb a Windows 2000-nél, a megnövelt szolgáltatásokat meg légyszi fejtsd ki egy kicsit részletesebben mert nem tudom, hogy mire gondolsz.

    A 250,000$ egyébként jó befektetés, mert így teljes képet kap arról az EU kormányzata, hogy pontosan hogyan is lehetne átállni Linuxra, milyen újraképzési, telepítési, hardware, licensz, támogatás és egyéb kiadásokkal járna.

    Semmit nem lehet betiltani kormányzati szinten, ugyanis azzal a saját választási lehetőségeiket szűkítenék le és ha az lenne a törvény, hogy mindenhol MS szoftvereket kell használni, akkor el sem merem képzelni, hogy milyen áron tudnának csak hozzájutni a kormányzatok a szoftver licenszekhez. Olcsóbban biztos nem, annyira ismerjük BG-t, hogy tudjuk, nem hülye ember és kihasznál minden lehetőséget, hogy még egy kis lét kicsavarjon a vásárlóiból. A kormányoknak pedig kötelességük, hogy az adófizetők pénzét úgy költsék el, hogy minimum befektetéssel a lehető legjobb megoldásokat alkalmazzák.

    handler: a NASA semmit nem használ az űrjárművein, ami nem bizonyított, hogy tökéletesen megbízhatóan működik 0G környezetben. Ezért vannak XT processzorok az űrsikókban és 386-P2 az űrállomáson ahol egyébként futtatnak egy NT4-es gépet is (szívtak is vele eleget pár hónapja mikor lefagyott)

    Asszem most ennyi

    Y
  • MuERTe #19
    Munkaállomásokra minek dx9? :DDDDD
    Hogy az adminisztrátorok tudjanak nyomulni egymás ellen hálózatban a legújabb játékokkal is? :DDDD
    Bazz mekkora érv :DDDDDDDD
  • AtisH #18
    Ha egy kicsit összeszednem magam, akkor hülyeségeket én is tudnék irogatni. Lenne egy indiszkrét kérdésem. Valójában te hány éves vagy?

    Szerinted ha egy op. rendszer annyira szar, akkor -ha mondjuk az elmúlt 5 évet vesszük alapul- miért nőtt meg az igény rá és hogy-hogy egyre több területen kezdik el használni??? Cégünk a múlt évben lecserélte az op rendszert és az irodai programokat potom 1 milliárd forintért. Persze MS termékekkel. A linux esetében jóval olcsóbban jött volna ki. És bizony az ár sem utolsó szempont.