JohnnyCage

Olcsó elosztott rendszereket ígér a MandrakeSoft

A francia Linux disztribútor MandrakeSoft egy olyan új Linux disztribúciót jelentett be, amely kifejezetten az olcsó, elosztott rendszerekre épülő szuperszámítógépek készítését célozza.

A társaság új, Clic elnevezésű Linux változata kifejezetten az elosztott rendszerek, vagy más néven klaszterek támogatására készült. A nagyszámú PC-t összekötő klaszterek egyre népszerűbb alternatívát jelentenek a drága nagygépes rendszereknek, valamint szuperszámítógépeknek, mivel hasonló teljestményt nyújtanak, kiépítési költségük azonban jóval kisebb. Az elosztott rendszereket az utóbbi években olyan óriások is támogatni kezdték, mint a Dell Computer, vagy az IBM.

A klaszter-alapú megoldások komoly hátránya volt ezidáig, hogy a legtöbb esetben egyéni szoftver kifejlesztését igényelték ahhoz, hogy az egyes gépek egy komplett egészt alkotva működhessenek együtt. A Clic, amelynek kifejlesztését a francia kormány is támogatta, gyakorlatilag egy kész megoldást kínál a klaszterek építőinek, akik így gyakorlatilag teljesen általános, "hétköznapi" eszközökből felépíthetik az elosztott rendszert.

"A Clic projekt azt az igényt hivatott kielégíteni, amely a nagy számítási teljesítményű, ugyanakkor megfizethető klaszterek iránt mutatkozik az utóbbi időben" - mondta Jacques Le Marois, a MandrakeSoft vezérigazgatója. "Ez a projekt világszerte megnyithatja az utat a nagyteljesítményű elosztott rendszerek előtt a vállalatok, illetve kutatólaboratóriumok felé."

A Clic első verzióját az LPM2C (Francia Fizikai Kutatóközpont) rendszerein tesztelték a szakértők. Az új, speciális Linux operációs rendszer egy 20, valamint egy 40 AMD Athlon processzorral rendelkező elosztott rendszeren futott. A GPL általános szabadlicensz alatt kiadott szoftver szabadon letölthető a MandrakeSoft weboldaláról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!