Franczy

Az AMD számára a Hammer jelentheti a gyógyírt

Amikor az Intel és az Advanced Micro Devices (AMD) napokon belül nyilvánosságra hozza legfrissebb forgalmi adatait, az elmúlt negyedéves adatok mellett várhatóan mindenki arra fog fókuszálni, hogy az említett két chipgyártó milyen előrejelzéseket tesz közzé az idei év utolsó negyedévére vonatkozóan. Rendkívüli jelentőséggel bír, hogy az Intel, illetve az AMD milyen előrejelzéseket fog napvilágra hozni - nyilatkozta Dan Niles, a Lehman Brothers elemzője, aki szerint egyébként az Intel munkatársai mintegy 825 millió dolláros, részvényenként 12 centes nyereségről, valamint 6,5 milliárd dolláros harmadik negyedéves forgalomról fognak beszámolni. Az AMD a harmadik negyedévet illetően várhatóan mindössze 500 millió dolláros forgalmat és részvényenként 56-72 centes veszteséget fog bejelenteni.

A világ legnagyobb chipgyártójaként nyilvántartott Intel képviselői legutóbb szeptember elején jelentkeztek forgalom előrejelzési adatokkal, amikor is bejelentették, hogy a cég harmadik negyedéves forgalma a korábban tervezett 6,3-6,9 milliárd dollár helyett várhatóan 6,3-6,7 milliárd dollár lesz. Az AMD legutóbb október 2-án hozott nyilvánosságra különböző üzleti adatokat, és ekkor derült fény arra, hogy az Intel legkomolyabb vetélytársa a harmadik negyedévben a korábbi előrejelzésekhez képest mintegy 18 százalékkal kevesebb forgalomra számít, valamint, hogy mindez jelentős működési veszteséget eredményez. Az AMD a rendkívül gyenge forgalmi adatokat azzal magyarázta, hogy a személyi számítógépek piaca továbbra is komoly nehézségekkel küszködik, ami komoly negatív hatást gyakorol a chipgyártó cégekre, így többek közt az AMD-re is.

Richard Gardner, a Salomon Smith Barney elemzője elmondta, hogy a jelenlegi processzorpiaci helyzetet mi sem jellemezhetné jobban, mint az az adat, mely szerint az idei esztendőben az Intel részvények értéke 52, az AMD részvények értéke pedig nem kevesebb mint 76 százalékkal csökkent. Szakértők szerint most az a legnagyobb kérdés, hogy az AMD hogyan tud mihamarabb kilábalni az egyre komolyabb nehézségekből, mindenesetre erre mindaddig várhatóan nem kerül majd sor, míg a chipgyártó be nem jelenti újgenerációs processzorait, a 32/64 bites Hammer chipeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rive #21
    #16: Nono!

    Az eddigiek alapján a Hammer tud 32Bites módban 64Bites operandusokat kezelni.
  • Pheel #18
    Szóval akkor nem kell fergeteges újdonságot és tempót remélni ettől sem. Gyakorlatilag a közeljövőben annyit fog érni, mint egy újabb utasításkészlet, a'la SSE :)

    Akkor viszont minek várni rá, mint a Messiásra? :))))
  • Pheel #16
    Azért légyszi nyugtass meg, hogy az AMD nem követi el ugyanazt a hibát, mint az Intel az MMX-nél! Mármint, hogy az MMX iszonyat gyors, de csak fixpontosan, ha lebegőpontosan is kell számolni, akkor át kell váltani, ami meg halál lassú folyamat. Persze ezt kivédi az SSE, de amíg az nem volt...

    Na és amitől tartok, az a 32/64 közti átkapcsolás sebessége, ugyanis azt nem hiszem, hogy 2 procit tettek a burkolat alá és így lett 32/64 bites egyszerre. Ha pedig egy proci, akkor elkerülhetetlenül módot KELL váltania.
  • Pheel #13
    Lehet a végkiárusításra gondolt :)))))
  • sztavrosz #10
    Hát igen! Én megmondtam. A fogyasztók pénzszavatai az AMD-nek halált kíván. Ez van fiúk. Ne sírjatok!!! :-) He he he he!!!
  • CAD #9
    Az AMD számára a Hammer jelentheti a gyógyírt - ezt mar kb 50000 milliardszor leirtak, nem is ertem miert kell hetente mas mas szavakkal ugyanazt leirni... pfff
  • Laci73 #8
    Jövőre: VIAMD (VIA-AMD) ????

    Nekem az Athlon megjelenése óta szimpatikus az AMD, és sokkal jobbnak tartom az AMD megoldását az elavult x86 struktúra leváltására, mint az Intel ezen ötleteit (az AMD 64/32 Hammer processzorai zökkenőmentesebb átállást ígérnek, mint az Intel azonnali, drága 64 bites rendszerei, melyek nem kompatibilisek hardveresen az előd x86-al) A Hammer sikeres lesz. DE. Ehhez idő kell, ami az AMD-nek nincs. Valószínű az AMD 2003-ban csődöt jelent, vagy tőkeerős társat keres. Mindkét esetben színre lép majd a VIA. A VIA alig várja, hogy a PC-CPU piacra betörhessen. Nagy ellenfelük az Intel, szeretik is a nagy I-t szúrkálni :) De a VIA nem tud saját CPU-t fejleszteni, az AMD pedig nem bírja a veszteséget. Ne féljetek AMD userek, a drezdai Fab nem lesz cipőgyár vagy csirkefarm, ha az AMD kidől. Nyílvánvaló hogy a gyártósorok, a fejlesztések nem fognak eltűnni. Lesz új gazdájuk.
  • ayden #4
    Végül is az se rossz ha csődbemegy mert akkor olcsóbban tudok majd új procit venni:D
    Persze ha megmarad az se gond:D
  • Spenser #2
    Mondjukk üsse agyon az INtelt :)