Franczy

AMD-Intel: hasonló dolgok, más megközelítésben?

Úgy vélem kétségtelen, hogy a 2001-es esztendő minden eddginél komolyabb konkurenciaharcot hozott a processzorpiacon, és az sem lehet kétséges, hogy az ebben a piaci szegmensben érdekelt cégek - gondolok itt elsősorban az Intelre és az AMD-re - mind másképp látják az elmúlt év történéseit és a további fejlesztési lehetőségeket.

"A Rambus DRAM memóriák támogatása szerintem katasztrofálisan rossz lépés volt az Intel részéről" - nyilatkozta a közelmúltban az AMD egyik vezetője, aki ezzel arra kívánt utalni, hogy a világ legnagyobb chipgyártó cégeként nyilvántartott Intel egy olyan új és egyben rendkívül drága memóriatechnológia mellett tette le a voksát, mely összességében nem vehette fel a versenyt a sokkal kedvezőbb ár/teljesítményt nyújtó DDR (Double Data Rate) memóriákkal. Az AMD tehát úgy véli, hogy az egyre égetőbb memóriasávszélesség problémákra nem a Rambus DRAM memóriák, hanem sokkal inkább a DDR memóriák jelenthetik az orvosságot, ezenkívül pedig nem is lehet kérdéses, hogy az AMD saját processzorait sokkal nagyobb teljesítményűnek tartja, mint az azonos frekvenciájú, hasonló kategóriás Intel Pentium 4-es chipeket. Ezenkívül pedig mindenképpen említésre méltó, hogy az AMD közelmúltban debütált Athlon XP típusjelzésű processzorai nemcsak kiváló teljesítményt nyújtanak, hanem ráadásul még az áruk is elég kedvező.

Az Intel vezetői természetesen nem osztják az AMD processzorpiaccal kapcsolatos véleményét, ugyanis az Intel vezetői a közelmúltban többször is azt nyilatkozták, hogy a processzorok esetében továbbra is a minél magasabb működési frekvencia a legfontosabb, ez ügyben pedig vitathatatlan a jelenlegi Pentium 4-es chipek előnye. Az Intel szerint az AMD által a processzorok esetében alkalmazott teljesítmény viszonyszám jelölési rendszere elég gyenge próbálkozás az AMD chipek népszerűsítésére, és az Intel többször is hangoztatta a közelmúltban, hogy míg az AMD az Athlon architektúrát már nem igen skálázhatja tovább, addig az Intel a Pentium 4 esetében akár a 10 GHz-es frekvenciáig is elmehet. Paul Otellini, az Intel egyik vezetője a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem tart attól, hogy az AMD továbbra is növelni tudja majd piaci részesedését, ám szakértők szerint a dolgok jelenlegi állása szerint nem biztos, hogy Otellininek igaza lesz. Ezenkívül ugyancsak megoszlanak a vélemények a két konkurens cég 64 bites processzorait illetően is, hiszen míg az AMD a 32/64 bites processzorok (Hammer) mellett tette le a voksát, az Intel szerint kár olyan 64 bites processzorokra pénzt, időt és szilíciumot pazarolni, melyek működése nem teljesen 64 bites.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanya_ #17
    lehet hogy nemsokára elfelejthetjük a szilikon alapú chip-eket azt megváltozik minden, ti + itt gépeltek egész délelőtt :)
    Egyébként a forumokból többet tanul az ember mint a cikkekből. Éljenek a hozzértő forumlakók. :)
  • Zerg #15
    Na en pont erre celoztam. Bar lehet, hogy en is huélyeseget irtam, mint mar irtam is nem igazan ertek ehhez, csak feluletesen.
  • Zerg #13
    AI koszonom a valaszod, de ez az optimizalgatosdi picit fura nekem. Na mindegy, elhiszem hogy igy van. Viszont a Hammer csalad tokeletesen fogja (es gyorsan is) futtatni a 32 bites alkalmazasokat. 1 Ev muléva debutal es az arelorrejelzesek szerint bizony otthoni felhasznalasra is szanjak (na jo nem a 8 processzoros Hamereket, de a kissebbeket igen :) ). Addig meg a mostani Athlonoknak kell versenyezni a P4-gyel, ami talan menni is fog. Utanna azaz 2003-tol miert ne lehetne a K8-asokat felhozni, mint a P4 (nem is kicsi) konkurensei. Azt azert senki ne varja, hogy az AMD a seggen fog ulni, es zokogni, hogy most mi lesz...
    Termeszetesen, ha a K7-es mar a veget jarna, akkor biztos, hogy a K8 fogja ot felvaltani.
    Bar nem akartam belefutni ilyen okfejtesbe (amibe talan nincs is igazam), de egyaltalan nem fura dolog a K8-ast emlegetni, mint az AMD jovo nagy home CPU-ja... Ebbol kifojolag pedig igenis van mire alapozni a jovobe vetettt optimizmusunkat.

    Az, hogy mennyire magasra huzhato a P4 orajele, azt nem ismerem, de ha olyan jol huzhato lenne, akkor nem hagytak volna az Intelnel, hogy az AMD ismet a nyakukra jojjon.
    Meg egy aprosag. A holeadasi problemat hogy fogjak megoldani majd a P4 eseteben? Mert meg a 0,13 mikronra torteno valtassal is ugy 3 GHz kornyeken ismet 70-80W kornyeken fog jarni a P4 holeadasa, es akkor hol vagyunk meg a 10 GHz-tol, vagy akar csak az 5 GHz-tol...
    Ha jol tudom a mai 2GHz-s P4-ek is nehezen huzhatok pont a melegedesi problemaik miatt, ezen segiteni fog a 0,13 mikronra torteno valtas, de 3 GHz kornyeken ujra ua. holeadassal szamolhatunk...

    Udv:
    Zerg
  • Zerg #10
    Hali!
    En nem ertek a skalazhatosaghoz, de egy dolgot furcsalok. Ugye azt irjak itt nehanyan, hogy az Athlon a skalazhatosag vegen van, es az Intel meg akar 10 GHz-ig lehet skalazni.
    Na szoval: Ha jol tudom a teljesitmeny novelesenek egyik felso korlata a disszipalando ho. Ha ez igy van akkor a kovetkezon erdemes elgondolkodni. Kb. hasonlo mennyisegu hot kell egy 2GHz P4-tol el vinni, mint egy XP2000+ -tol (sot a tesztek szerint tobbet kell a P4-tol disszipalni) Akkor hogyan lehet novelni a P4 orajelet, es ha lehet, akkor hogy-hogy nem lehet novelni az Athlon orajelet??? Igen itt johet az elso lepes az orajel novleseben: csokkentsuk le a csikszeleseget. Lasd P4 Northwood, de az AMD-nel is itt kozeleg a Thuoregbred. Mindket gyartonal 0,18 -> 0,13 mikronos valtast jelent. Valoszinuleg a jelnlegi MHz-homersekletarany mindket gyartonal ugyanolyan mertekben fog valtoznoi. Akkor miert lenne tovabb novelheto a P4 orajele?! Ezt en tenyleg nem ertem (remelem nem szegyen). Aki ert ehez az legyen oly kedves es irja mar le!
    Ja igen, ha megis tovabb huzhato lesz, akkor annak a P4-nek hamarosan a Hammer csaladdal kell majd versenyeznie...
    Csak meg 1 aprosag. Valoszinuleg semelyik mai alaplapot nem fogjuk tudni sokaig hasznalni, mivel a csikszelesseg csokkenese bizony a core feszultseg csokkenesevel jar majd egyutt. Az alaplapokban, a core fesz allithatosagaban viszont eleg kicsi lefele a limit. Azaz nem valoszinu, hogy kepes lesz a legtobb alaplap megfeloen kicsi core fesz produkalasara. Ha meg alaplapot kell cserlni, akkor meg miert ne vegyek majd az akkori procikhoz megfelo lapot. Pl Hammer-hez valot?
    Addig meg jo lesz nekem az EPoX 8KHA+ egy kis XP1600+ -al... :)

    Zerg
  • Lt. Stinger #7
    Félj AMD! A Northwood közeleg (már látom a kanyarban)! :)
    A "skálázhatóság" kérdésében valóban ez a helyzet, az Athlon architektúra már teljesen a képességei határán van, a csíkszélesség csökkentése sem segít már sokat ezen a tényen (lásd: a Thorougbredről azt állította az AMD, hogy csak az órajel növeléséből fakadóan lesz nagyobb a sebessége).
    A tokozás S 423 & S 478 pedig azért volt, mert:
    Az Intel amikor gyorsan kiböfögte a PIV-et, melléköhögte a Socket 423-as tokozást, és meggondolatlan volt, (már ha lehet ilyet állítani) mert amint a későbbi teszteléseik során kiderült, ez az eljárás 2 Ghz-nél magasabb órajelű chipek használata során csütörtököt mond. Ezért csinálták meg a Socket 478-at. Ez sokat bír, úgyhogy bőven elég lesz addig, amíg be nem vezetik az új gyártási módszert (0,09 mikron), sőt még azután is egy jó ideig.
    Na.
  • Bekomman #6
    Az Intel többször is hangoztatta a közelmúltban, hogy míg az AMD az Athlon architektúrát már nem igen skálázhatja tovább, addig az Intel a Pentium 4 esetében akár a 10 GHz-es frekvenciáig is elmehet.
    Kit érdekel? Azt biztos nem aki most vesz gépet és arra ébred hogy jobbak az AMD prockók. Ezt mondja a piaci elemzőknek rájuk lehet hogy nagyobb hatással lesz mint a mezei vásárlókra.
  • fotel #5
    Vagy szarul rakjátok össze a gépeket - comments?

  • Tomcat.no1 #1
    Szutyok Intel mindig azt hangoztatja, hogy milyen jól skálázható a P4 az Athlonnal szemben... Hát szerintem ez tök hülyeség mert az 0.13u technologia meg a Hammer sorozat is kitünően skálázható lesz valamint ugyana azon a fekin többet nyújt teljesítményben. Arról nem is beszélve, hogy ha egy mai P4 -es alaplapba egy akár csak 5Ghz-es P4 CPU-t bala akar majd rakni az ember akkor az biztos nem fog menni és kell menni venni egy új alaplapot. (bizonyiték erre hogy most már a 2. P4 -es lap is kijött a CPU foglalt méretének változása miatt!)