JohnnyCage

Melyik processzor a legjobb a Windows XP-hez?

Miközben a Microsoft a Windows XP új szolgáltatásaival, illetve az operációs rendszer kiemelkedő megbízhatóságával népszerűsíti szoftverét, mind az Intel, mind az AMD részt kíván szakítani magának a sikerből.

A Microsoft Windows XP új szolgáltatásaival, megújult kezelőfelületével, megbízhatóságával, valamint nem utolsósorban azzal a bizonyos 250 millió dolláros marketingkampánnyal az elemzők többsége szerint ismét növekedést hozhat a PC ipar számára. A várható fellendülést azonban mindkét vezető x86 processzorgyártó, az Intel és az AMD is szeretné kihasználni eladásainak növelésére.

Nem meglepő tehát, hogy mindkét cég folyamatosan azt hangoztatja, az ő processzora a legalkalmasabb a Windows XP-alapú rendszerekbe. Az Intel határozottan azt állítja, a Windows XP kifejezetten a Pentium 4-re lett optimalizálva. A Microsoft képviselői szerint azonban a Windows XP kódja az AMD Athlon processzorokhoz is optimalizálva lett.


A Transmeta illetve VIA Technologies CPU-khoz való esetleges optimalizációról a Microsoft nem ejtett szót, de az előbbi cég elnökhelyettese és technikai igazgatója, David Ditzel szerint a processzor Code-Morphing szoftvere elvégzi a szükséges optimizációt. A Windows XP emellett az alkalmazott processzortól függetlenül gyorsabb, mint a Windows Me, vagy akár a Windows 2000, állítja a Microsoft.

A Microsoft és az Intel a közeljövőben egy kampány során közösen fogják bemutatni a Windows XP teljesítményét a Pentium 4 processzoron. A másik oldalról az Advanced Micro Devices (AMD) vezetői szerint az új Athlon XP processzor jelentős többletteljesítményre képes a Windows XP alatt.

A Windows XP gyakorlatilag az összes speciális képességet, illetve újítást kihasználja, amely az Intel Pentium 4 processzorában megtalálható, beleértve az SSE-1 és SSE-2 utasításokat is. A Windows XP szintén optimalizálva lett az Athlon és Athlon XP processzorokhoz. Az új Athlon XP már ismeri az SSE-1 utasításokat, és ebből előnyt is kovácsol a korábbi Thunderbird változathoz képest, a Microsoft legújabb operációs rendszere alatt. A CPU nem ismeri azonban az SSE-2 utasításkészletet, ami pedig szintén előnyt jelentett volna.

Az AMD saját megoldásai közül a Windows XP optimalizálva lett a 3DNow! utasításkészletre, a duálprocesszoros Athlon MP rendszerekre, és natív támogatást nyújt a PowerNow! technológiához. Az operációs rendszer nem támogatja azonban az Athlon XP 3DNow! Professional bővítését, ez a Microsoft szerint már csak a következő Windows változatba kerül bele.

A teszteredmények szerint az Intel Pentium 4 és AMD Athlon XP processzorok nagyjából azonos teljesítményre képesek Windows XP operációs rendszer alatt, így egyaránt megfelelő megoldások lehetnek. Nyomukban szorosan ott lohol azonban az Athlon Thunderbird CPU is, amely közel azonos teljesítményt nyújt rendkívül kedvező áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanya_ #25
    Kiváncsi vagyok kinek fekszik le a M$(Ki írhassa a proci dobozára hogy best buy for WXP)
  • Bazz! #24
    Bazz! Az SSE-1 és a 3DNow! Professional ugyanaz, bazz! De nagy lámák vagytok, bazz!
  • Bazz! #23
    Bazz! Lámák vagytok, bazz!
    "A Windows XP szintén optimalizálva lett az Athlon és Athlon XP processzorokhoz. Az új Athlon XP már ismeri az SSE-1 utasításokat, és ebből előnyt is kovácsol a korábbi Thunderbird változathoz képest, a Microsoft legújabb operációs rendszere alatt." Ez igaz! De legalább ne írnátok pár sorral lejjebb ezt:
    "Az operációs rendszer nem támogatja azonban az Athlon XP 3DNow! Professional bővítését, ez a Microsoft szerint már csak a következő Windows változatba kerül bele."
    Bazz! De lámák vagytok, bazz!
  • MuERTe #19
    Cel400 64 mega rammal tökéletesen elég netezni. Játszani meg ez a gép 98 alatt is kevés :)
  • TheZsenyka #16
    Kedves setétparé! Jelentem alássan a Windows XP-hez hasonló stabilitású Win9x kompatibilis cuccmerákot még nem láttam... tessék fal felé fordulni és pihenni... gyógyszert bevetted?
  • item #14
    AMD K6-2 450 Mhz ez a céges gépem ! és a Német RC1-es eredeti WinXP fut ! 256 mb ram van a gépben ! Elfogatható teljesítményt nyújt ! Az biztos hogy nagyobb konfigga jobban dolgozik !
  • AnarchoiD #11
    a totalis minimum :

    233 -as P1 64 megz rammal

    en 300-as cerkan probaltam 64-rammal = AGYHALAL

    elfogadhato gep : 600-as p3 198megz rammal , ezen mar el lehet puttyogni, gamolni egyebek

    havernal lattam 1.3 -as TB -n 1gig DDR rammal, Gef3-al ... nos... hasitas volt


    szal cerka 800 vagy PIII 600 tokeletesen eleg neki, es annyi ramot a gepbe amennyire tellik ;)