Franczy

Microsoft: Közép- és Kelet-Európa dinamikusan fejlődik

A Microsoft képviselői Bulgária fővárosában, Szófiában örömmel jelentették be, hogy a rendkívül dinamikusan fejlődő közép- és kelet-európai régióban a jövő év folyamán várhatóan 30-40 százalékkal növekednek a cég eladásai.

Úgy gondoljuk, hogy az eladásokat tekintve a jövő évben 30-40 százalékos növekedést regisztrálhatunk majd, mely növekedés nagyrészt az Office XP-nek, valamint a Windows XP-nek lesz köszönhető - nyilatkozta Jan Muhlfeit, a Microsoft közép- és kelet-Európai régióért felelős igazgatója.

Muhlfeit egy a napokban adott interjúban elmondta, hogy az idei évben a szeptember végén zárult üzleti negyedévében a Microsoft eladásai 69 százalékkal növekedtek a régióban az előző negyedévi adatokhoz képest, ami rendkívül kedvező értéknek számít, hiszen az elmúlt év hasonló időszakában még csak 12-15 százalékos volt a növekedés.

"A közép- és kelet-európai régió az elmúlt üzleti évben a Microsoft számára az egyik legdinamikusabban fejlődő régió volt, és az előrejelzések azt mutatják, hogy ezen a téren a jövőben sem lesz változás, vagyis a fejlődés nem áll meg. Természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a közép- és kelet-európai régió még mindig jelentősen le van maradva Nyugat-Európához képest, így érthető, hogy ezeken a területeken egyre többet kell költeni az információs technológiára, ugyanis csak így lehet lépést tartani a fejlett nyugattal" - mondta Muhlfeit, majd hozzátette, hogy a kelet-európai régióban 2002-ben várhatóan 10-12 százalékkal növekednek majd a számítógépeladások is, mely értelemszerűen ugyancsak kedvező hatást gyakorol a Microsoftra.

Nyugat-Európában a PC-k térnyerése jelenleg 35 százaléknál tart, míg Kelet-Európában ez az érték a különböző országokban 7 és 15 százalék között mozog, vagyis van még hova fejlődnie a régiónak - nyilatkozta Muhlfeit.

Muhlfeit arról is említést tett, hogy a közép- és kelet-európai régióban továbbra is nagy problémát jelentenek a szoftverkalózok, ugyanis míg egy az elmúlt évben készítet felmérés szerint Kelet-Európában a szoftverek 63 százaléka volt illegális másolat, addig Nyugat-Európában a szoftvereknek csak 34 százaléka volt illegális.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HunChris #10
    b****
  • Archenemy #2
    Örvendezz nép! A nagy Microsoft megdícsért! Vajh mit is tehetne szerény kis hazánk, hogy imádott szoftvercégünk reánk fordítsa áldásos tekintetét? Hát igen, eddig is eljutottunk, felfigyeltek ránk! Az üdvözség érzése átjárja minden tagunkat! Hát kapd be, Microsoft!!!
    bye
    Archenemy