Berta Sándor

Hiába az eurómilliárdok, Európa lemarad a chipversenyben

Európa bővíteni akarja a chipgyártását, de a tengerentúli csoportok vonakodnak a beruházástól. Az iparág pénzügyi támogatása ma már világszerte egyre erősebb, az ázsiai vagy amerikai chipgyártók ezért nem látják okát annak, hogy Európában telepedjenek le.

Az Infineon vetélytársának számító Rohm japán chipgyártó példája mutatja, hogy a támogatások nem mindig segítik elő a vállalatok megjelenését egy területen. Isao Matsumoto, a Rohm Semiconductor vezérigazgatója a Handelsblattnak azt nyilatkozta, hogy a következő években lemondanak egy üzem létrehozásáról az Európai Unióban. "2030-ig Japánban fogunk gyártani" - tette hozzá a menedzser.

A társaság gyorsan növekszik Európában, egyre több ügyfelet szerez és elsősorban a szilícium-karbidból (SiC) készült félvezetők készítésére összpontosít. A kiotói székhelyű Rohm a SiC chipek egyik legfontosabb beszállítója világszerte. Ezek az alkatrészek ritkák és keresettek, és különösen fontosak az autóipar számára, mert növelik az elektromos járművek hatótávolságát. Matsumoto közölte, hogy 2025-ig mintegy 1,5 milliárd eurót ruháznak be a SiC üzletágba, javarészét meglévő chikugói gyáruk bővítésére költik majd el.

A Rohmhoz hasonlóan számos nemzetközi chipgyártó cég elfordul Európától mint gyártási helyszíntől - az EU által a létesítményeknek ígért milliárdos támogatások ellenére. "A Rohm állami támogatást fog kérni hazájában, Japánban" - magyarázta Matsumoto. Ez rossz hír az Európai Uniónak, hiszen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra Európa részesedése a globális chipgyártásban megduplázódjon és elérje a 20 százalékot. Mivel az iparág erőteljesen növekszik, addigra a kontinensen meg kell négyszerezni a kapacitásokat, ezáltal Európa kevésbé függ majd a távol-keleti szállításoktól.

Azonban Európa felzárkózása a már befutott chipgyártókra számítva kudarcot vall. A vállalatok erőforrásai messze nem elegendőek ehhez, a tengerentúli versenytársak inkább a saját országukban fektetnek be hasonló feltételek mellett. A félvezetőgyártó társaságok a drága infrastruktúra legjobb kihasználása érdekében mindig először a meglévő telephelyeket igyekeznek bővíteni. Egyes esetekben a gyártás is szorosan együttműködik a fejlesztéssel. A legtöbb chipgyár jelenleg Ázsiában található. Idén mindössze egy chipgyártó döntött úgy, hogy új európai telephelyen hajt végre beruházást: az Intel Magdeburgban akar építkezni, de ehhez is vaskos német támogatás kellett.

"Az Európai Unióban hiányoznak a kiforrottabb gyártási folyamatokat alkalmazó gyárak. A magasan fejlett processzorok, mint amilyeneket az Intel Magdeburgban akar gyártani, kevésbé keresettek, legalábbis Európában" - jelentette ki Alan Priestley, a Gartner chipszakértője. "A kereslet meghaladja a kapacitást" - taglalta Matsumoto. Az értékesítés sokkal nagyobb mértékben növekedhetne, ha a gyárak nem dolgoznának teljes kapacitással.

Az európai chipgyártó vállalatok ugyanúgy viselkednek, mint a Rohm - ők is a meglévő telephelyekre támaszkodnak. Az Infineon a már meglévő drezdai és malajziai gyárak mellé szeretné felépíteni a következő üzemeit. A francia-olasz gyártó STMicroelectronics Grenoble-ban és Cataniában hoz létre új létesítményeket. A Rohm Nürnbergben, a Sicrystal leányvállalatánál gyárt szilíciumkarbidot, a SiC chipek alapanyagát. "Frankfurt am Mainban "jelentős" beruházásokra kerülhet sor" - hangsúlyozta Matsumoto, de nem árult el részleteket. A Sicrystal többek között az Infineont és az STMicroelectronicsot látja el az anyaggal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #33
    "Eleve idióta hozzáállás listázni a találmányokat "
    Tehát elkezdet listázni a kínai találmányokat(mondjuk nem volt túl hosszú lista), most hogy felsültél vele, most már idiótaság, csak gratulálni tudok az önkritikádhoz:)
    "Butaság. Mindenki lopott, nem csak Kína.
    Kína lop... de ki fizetett nekik liszenszdíjat a puskaporért, a papírért stb.?"
    Buta Tetsuo logikája hogy ha mindenki 'lopott' legalább 1 találmányt akkor egyenlőség van, mert hát darab-darab. Ostoba érvelés, nagyon is releváns hogy a nyugat hatalmas mennyiségű találmányt/kutatást abszolvált, Kína pedig alig-alig, tipikusan csak elvette a mások által létrehozott tudást.
  • Tetsuo #32
    A válaszom erre: Nyilvánvaló, hogy hadoválsz, mindig mellébeszélsz.
    Eleve idióta hozzáállás listázni a találmányokat és a számokat összehasonlítani (Bár ezt is írtam már többször - vajon miért nem reagáltál rá érdemben? Tudjuk.) Nulla értelme van, és te sem írtad le, miért erőlteted a listázást.
    Ha esetleg össze tudnánk számolni (lehetetlen), annak sincs értelme, mert súlyozni kellene azokat értékük szerint, az értéket viszont nem lehet egzaktul meghatározni. Az időfaktor meg az egymásraépülés faktorát is be kellene számítani. Csak egy beteg elme számosítaná ezeket. Mindezeken felül az USA kifosztva a világot Kisgömböc módjára harácsolt vagyont, alapkutatást, tudósokat stb. akármennyi "jegyzett" találmánnyal sincs erkölcsi alapja más országokat lopással vádolni. Eddig is pontosan erről volt szó, szóval valószínűleg most sem fogod megérteni, jössz a listáiddal, félműveltségedből eredő hamis érveiddel.
    Az is nyilvánvaló, hogy az USA és vele az egész Nyugat elsősorban nem nemzetvédelmi okokból embargózza Kínát, pláne nem a "háborús felhasználás" veszélye miatt (USA-hoz képest elsőáldozók), hanem a konkurencia, a kialakuló egypólusú világrend veszélyeztetése miatt.
  • defiant9 #31
    Tudott mit, legyen tök más. És akkor ezzel van válaszod? Még mindig egy nagy nulla a kínai találmány listád a nyugatival szemben.
    Szépen felsültél ezzel a 2 találmányos cherry picking-eddel. Az a szörnyű hogy annyira elvakult vagy hogy te még tényleg el is hitted hogy ezeknek van látható relevanciájuk.
  • Tetsuo #30
    Megfutamodtam, persze. Egyelőre magyarázd meg hogy szerinted a papirusz meg a papír az ugyanaz, te .
  • defiant9 #29
    No, mivan kiscsákó, megfutamodtál és nem tudod tartani a papíros meg puskaporos érvelésed. Hát ja, történelmi távlatban is lehetetlen volt, annyira domináns a nyugat fölénye a találmányok tekintetében.

    "szerinted eleve nem lopás az előző találmányok felhasználása"
    Ilyet nem mondtam, ismét csak a szalmabáb érvelési hibába menekülsz hogy látszatválaszt adj legalább. Tipikus Tetsuo féle kognitív disszonancia oldási megoldás. Amit a kínaiak az utolsó 40 évben csináltak az jelentősrészt lopás. Mivel a technológia/know-how tulajdonosa
    A folyamat nem ért véget:
    [i]MAY 4, 2022
    A yearslong malicious cyber operation spearheaded by the notorious Chinese state actor, APT 41, has siphoned off an estimated trillions in intellectual property theft from approximately 30 multinational companies within the manufacturing, energy and pharmaceutical sectors.
    A new report by Boston-based cybersecurity firm, Cybereason, has unearthed a malicious campaign — dubbed Operation CuckooBees — exfiltrating hundreds of gigabytes of intellectual property and sensitive data, including blueprints, diagrams, formulas, and manufacturing-related proprietary data from multiple intrusions, spanning technology and manufacturing companies in North America, Europe, and Asia.[i/]

    Az hogy használod a kereket, a papírt, puskaport, nukleáris reakciót az nem lopás, ez már az emberiség egyetemes tudástárában van, bárki számára szabadon hozzáférhető. Csak a magadfajta ostoba aki erre épülő egyoldalú cherry picking érveléssel akarja igazolni hogy végülis a nyugat lop Kínától. Szánalmas ez a diktatóriákat mindenáron istenítő attitűdöd.
  • Tetsuo #28
    Tehát beismered, hogy nem lopott Kína többet, mint az USA, hiszen szerinted eleve nem lopás az előző találmányok felhasználása?
  • defiant9 #27
    "Csak a papiruszról hadoválsz, de arra "véletlenül" nem reagálsz,"
    WTF? Ne hazudozzál már folyamatosan! Én hoztam egy 1000-es listát, aztán egy 10-est amiben a főbb nyugati találmányon vannak ami nélkül Kína kb. az ókorban lenne(vegyük el az elektromosságot, TNT-t, belső égésű motorokat, nukleáris reakció, stb.) Kínától majd nézzük meg mire mennek a papírral meg a szimpla lőporral egy háborúban. (Amire a hatalmas veszteségeiket jegyzetelnék az egyébként ugyanúgy egy cellulózra épülő megoldás mint az egyiptomi papirusz, és pont ugyanarra jó a gyártási folyamat végén, azonban mivel mivel az egyiptomiaké az elsőbbség ebben a 'vékony és lehet rá írni' találmányban, így a te ostoba logikád szerint ezért Kínának fizetnie kell)
    Várom hogy a cherry picking helyett előállítsd végre a listád ami az én listáimmal szemben valódi súlyt képvisel, eddig a fasorban sem vagy.
    Az 5G a 4G-re épül és így tovább, vagyis ahogy mondtad ilyenkor a megelőző találmányé a credit, vagyis Kínának kb. minden távközlési megoldásáért vastag jogdíjat kell fizetnie, az alapkutatást végzőnek. (és persze ne feledkezzünk meg a témában Fourier-ről, ismét csak egy nyugati tudós aki elméleti alapja nélkül nem is létezne a technológia. Sorolnál néhány hasonló kvalitású neves kínai tudóst aki az emberiség tudástárához hasonló mértékben járult hozzá. (na ilyenkor jön a mély hallgatás és mellébeszélés, személyeskedés mint Tetsuo fő vita kultúra elemei)
  • Tetsuo #26
    Megint csúsztatsz minden pontodban. Szokásos defiant sunnyogás és sz@rkavarás.

    Attól, mert Plinius annak nevezte, mai értelemben nem volt papír sosem a papirusz. Link1, link2, link3.
    A papirusz nem papír. Ennyi. Ezt sem tudod beismerni, akkor hogy várhatná az ember, hogy bármiben gerinces légy és egyáltalán normálisan társalogj, ne össze-vissza hazudozva?
    Cherry picking az, aminek mestere vagy. Csak a papiruszról hadoválsz, de arra "véletlenül" nem reagálsz, hogy az általad említett találmány hogy került volna át Kínába...
    Szóval te húznál egy határt, hogy a régebbi találmányokért nem jár díjazás, csak a modernekért, és pont ott húznád a határt, amikor a Nyugat a fél világot gyarmatosítva kifosztott, lerabolt népeket, ami még elfogadott, de azután már csúnya dolog, kivéve ha Nyugat teszi újra és újra, mert az demokratizálás.
    Nos, így határozza meg a nyugati politika is, ezért álságos és velejéig rohadt, ami hivatkozhat jogszabályokra, de messzemenőkig igazságtalan marad.
    Aztán bla, bla bla az írásod. A cherry picking során megint elfelejtettél válaszolni az 5G-s technológiás "lopásra".
  • defiant9 #25
    "Az egyiptomi papirusz sosem volt papír."
    Szerinted. Plinius feljegyzéseiből ismerjük a papirusz különböző minőségeit: "Az első minőségű papírt Hieraticus papírnak nevezzük, mert régebben ezt csak vallási tartalmú könyvek számára használták, majd hízelgésből később az Augustus nevet adták neki, s az utána következő minőségűt Lívia papírnak nevezték felesége nevéről. Így a Hieraticus megjelölés a harmadik minőségű papíré lett.

    "Egyébként az Egyesült Államok Egyiptomnak sem fizet a papírdíjat, szóval így sincs értelme hozzászólásodnak."
    Valójában annak nincs értelme hogy kitaláltad ezt az ókori találmányok liszenszelése agymenést.
    A TNT, ammónium nitrát, dinamit, nitroglicerin, atombomba, stb. mint nyugati találmány, tehát Kínának fizetnie kellene érte a te egyszeri logikád szerint. Alfred Nobel 1867-ben kovafölddel itatja fel a gyakorlatilag addig szinte használhatatlan nitroglicerint. Az így nyert ún. gurdinamitot a dinamitféleségek egész sora követi

    "A kételemű listám bőven elég arra, hogy rámutassak vele, a nemzetközi szabadalmi rendszer önkényes."
    Milyen lenne nem önkényes? Az hogy lózungukat puffogtatsz az egyik ismérved.
    Tényszerűen megálllapítható hogy a nyugati találmányok mennyisége/minősége mellett eltörpülnek a kínaiak (ezért is futamodtál meg a listák összevetése kapcsán). Az alacsony kínai innovációs szint miatti technológiai fejeltlenségük okán(ebben hasonlítanak Afrikára) kellett pl. az ópiumháború lezártával Hongkongot átengedniük brit gyarmatnak. Ezt próbálták most lopással bepótolni, elég jól is megy nekik.

    "másrészt a találmányok egymásra épülnek. A kezdeti lökés sokat számít"
    Az igaz hogy az új találmányok a korábbi tudásra épülnek, de közel sem vezethető vissza minden az ásóbotig. A lényeg a hozzáadott értékben van, ebben állnak nagyon szarul a kínaiak mivel nagyon kevés találmányuk van. Európa alapvetően önerőből fejlődött, nem igazán volt ráutalva Kínai felfedezésekre, eközben Kína leginkább egy bezárkózó stagnáló állapotban volt.

    "de a közkeletű hiedelem, miszerint Kína mindent csak másol, egyszerűen nem igaz."
    Senki nem mondja hogy "mindent" csak másol, ez egy újabb érvelési hibád. Azt mondom én is hogy a know-how-t jellemzően ellopta a nyugati cégektől, nem maga találta ki. Ezt kell elfogadnod, és nem megpróbálni a papírral igazolni hogy 'jogos a visszalopás', nincs szó visszalopásról. Sokkal többet vettek ki az emberiség közös tudásából mint amennyit betettek oda, és ebben a mutatóban a a nyugat messze előttük jár.
  • Tetsuo #24
    Nos, megint önmagadat cáfolod és a butaságodat reklámozod. Újból gratulálok hozzá szüleidnek. Az egyiptomi papirusz sosem volt papír. A kínaiak sem Egyiptomból vették át a módszert, hiszen az teljesen más. Köze nincs egyiknek a másikhoz, csak a név tévesen terjedt el a látszólagos hasonlóság miatt és a műveletlen együgyűek ebből indulhatnak ki, a náluk is sötétebbek pedig "bizonyítékként" lobogtatják hülyeségükhöz.
    Egyébként az Egyesült Államok Egyiptomnak sem fizet a papírdíjat, szóval így sincs értelme hozzászólásodnak.
    Alfred Nobel nem a TNT-t találta fel, hanem a dinamitot, méghozzá a lőpor segítségével.

    A kételemű listám bőven elég arra, hogy rámutassak vele, a nemzetközi szabadalmi rendszer önkényes.
    Amerikának felőlem lehet milliárd szabadalmi bejegyzése is ha a kezdetben általa felhasználtakért nem fizett, akkor a legkomolyabb high-techért sem érdemelne egy lyukas garast sem egyrészt mert tolvaj volt és az is maradt, másrészt a találmányok egymásra épülnek. A kezdeti lökés sokat számít, akár évezredes technikai fejlődést, lásd a négereket Afrikában szinte minden civilizációs tárgy nélkül elvoltak a virágzó Európa mellett. (Az egyéb tényezőkre itt most nem térnék ki.) Mellesleg ha ennyire szereted a számokat, Kína az éves bejegyzések számában leelőzte az Egyesült Államokat.
    Az Egyesült Államok által vehemensen, addig nem látott módon betámadott kínai 5G rendszerek és eszközök a fejlesztéseket tekintve világelsők voltak. Valószínűleg éppen a versenyelőnyük miatt lettek támadva: a nyugati konkurenseknek Donald Trump mentőövet dobott a nyílt protekcionista politikával.

    Ha van Kínában olyan termék, amivel nemzetközi jogot sért az ország, akkor a nemzetközi fórumokon, joghatóságok előtt azért felelősségre lehet vonni, bizonyára történnek ilyenek vica versa, de a közkeletű hiedelem, miszerint Kína mindent csak másol, egyszerűen nem igaz.
    Kína belső piacra másol külföldi termékeket, de azt a nemzetközi jogok nem érintik, nem érinthetik.
    Ha valakinek ez nem tetszik, akkor hazudozhat és vergődhet a fórumokon, mint defiant, attól még a karaván halad.
    Kína sok környező népet leigázott és kirabolt, ahogy a britek a fél világot, az amerikaiak meg az egészet, vicces utópia, hogy mindenki mindent visszaadna, vezekelne a bűnökért és kiegyenlítődne Jusztícia mérlege. Ekkor a British Museum is kiürülne, de még az angol koronázási ékszerek is eltűnnének.
    Semmiféle igazságérzet nincs mögötte; Kínát azért támadja a nyugati propaganda, mert ők éppen most prosperálnak, most jelentenek veszélyt a nyugati hegemóniára.