Berta Sándor

Jobban védik a nyílt forráskódú szoftvereket a szabadalmi trolloktól

A probléma a nagyvállalatokat és a kis cégeket egyaránt érinti.

A Unified Patents, a Microsoft, a Linux Alapítvány és az Open Invention Network közösen próbálnak védekezni a nyílt forráskódú programoknak és azok készítőinek komoly károkat okozó szabadalmi trollok ellen. Az utóbbiak előszeretettel vásárolják fel a kérdéses szabadalmakat, hogy azokkal zsarolják a fejlesztőket.

A Unified Patents egy több mint 200 vállalatot tömörítő nemzetközi szervezet, amely az elmúlt két esztendőben sikeresen vette fel a harcot a szabadalmi trollokkal szemben. Az utóbbiak dolgát a Unified Patents azzal nehezíti meg, hogy rendkívül költségessé teszi a számukra a szabadalmi pereket, megvizsgálja az adott cégeket és a különböző technológiai szektorokban (zónákban) folytatott tevékenységüket.

A szabadalmi trollkodás azért népszerű, mert nyereséges. Relatíve csekély befektetéssel (szabadalmak felvásárlása majd pereskedés) lehet dollármilliókat szerezni. Ráadásul sok vállalat inkább fizet, mint hogy megkockáztasson egy kétséges kimenetelű jogi eljárást. A módszer különösen a kisebb vállalkozások esetében hatékony, mert nem tudnak drága ügyvédeket megfizetni. Tavaly 721 esetben indultak szabadalmi perek nyílt forráskódú alkalmazások és azok fejlesztői ellen, ez új rekordot és 2020-hoz képest közel 22 százalékos növekedést jelentett.

Burton Davis, a Microsoft alelnöke hangsúlyozta, hogy elkötelezettek a nyílt forráskód mellett és továbbra is befektetnek ezen a területen. Meg akarják védeni az értékes erőforrásokat a szabadalmi kockázatok és más kihívások ellen. A szabadalmi trollok és az alacsony értékű szabadalmaik továbbra is terhet jelentenek a szoftverágazat innovációjára. Minden hatalmukban álló eszközzel meg akarják védeni a nyílt forráskódú fejlesztéseket a szabadalmi fenyegetésekkel szemben és meg akarják akadályozni, hogy ezek a kis értékű szabadalmak kárt okoznak az innovációnak. Fontos továbbá, hogy a szabadalmi trollok minden programkészítőnek ártanak, nem csupán a nyílt forráskódú alkalmazások fejlesztőinek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #10
    Az a baj, hogy az amcsik idióták.
    nálunk itt europában komolyan veszik az eredetiséget és a jelentős szellemi befektetést.
    Ott azzal lezárják, hogy bármit szabadalmaztathatsz és majd utólag a jogászok elmeccselnek.
    De ez drága játék és a nagy amcsi monopoliumoknak kedvez, talán ezért tartják meg a (ki tudja honnan finanszírozott) politikusok.


  • ShuckFishTit #9
    Itt nem a részletek a lényeg hanem az hogy egyáltalán ilyen létezik :( köszi a segítséget, újabb bizonyíték hogy nagy a jogi állatkert :(
  • Agyturbinikusz #8
    Rosszul emlékeztem ezen a téren, elnézést és köszönöm a kiigazítás.
  • ShuckFishTit #7
    Jah közben utánanéztem (akit érdekel ITT van a rövidített változat), de csak US only a szabadalom (ki gondolta volna, szóval aki ááámérikában akar ilyet forgalmazni akkor esedezhet) és amúgy meg nagy kegyesen megoldották okosan arról meg ITT lehet olvasni. Na szóval akkor végére is jártunk, a csodás rendszernek hála odaát tényleg meg lehet ebből élni :( remélem gyorsan eltörlik, na nem mintha oda fejlesztenék, de ki tudja mit hoz a jövő :)))
  • ShuckFishTit #6
    A programkód nem egyenlő a termékkel. Ezen az analógián nem lehetne másik operációs rendszer sem a piacon. Szóval levédetném az asszociatív tömb kiíratását és hülyére perelnék bárkit.
  • Agyturbinikusz #5
    Az email küldése az világ szabadalom, pár éve az egyik telefon gyártó lett meghurcolva miatta, ha jól emlékszem.
  • asgh #4
    Már hogy a rákba ne lehetne programkódot levédetni? Különben hogyan kérnének pénzt bármilyen szoftverért?
  • ShuckFishTit #3
    Jézus, na de nyugtass meg hogy ez nem világszabadalom. Illetve ezt azért elég sok alkalmazás kimeríti, hogy nem probléma számukra akkor?
  • Agyturbinikusz #2
    Ülj le mielőtt agyhugy görcsöt kapsz, nem hiszed el milyen szabadalmak vannak. Pl Email küldése vezeték nélküli hálózaton. Ez egy szabadalom. Vagyis ha te egy programot írsz amiben ezt teszed, akkor ha azt szabadon elérhetővé teszed, akkor pert akasztanak a nyakadba.
    Lekerekített sarkú négyzet? Folytassam?
  • ShuckFishTit #1
    Itt valaki homályosítson már fel, nem úgy van hogy programkódot és programozási megoldást nem lehet védetni? Vagy akkor mit perelnek ilyenkor?