Szabadalom­sértéssel vádolja a Google-t a Sonos

A gyártó azt állítja, hogy a webes konszern a termékeinél alkalmazott technológiát tőle leste el.

A Sonos bírósághoz fordult és a benyújtott keresetében azzal vádolta meg a Google-t, hogy a Chromecast Audio esetében használt technológiát, illetve annak ötletét gyakorlatilag lemásolta. A Sonos hangsúlyozta, hogy az óriáscég a korábbi közös munka során jutott hozzá különböző információkhoz. A munka során gondoskodtak arról, hogy a Google zenei szolgáltatása problémák nélkül együtt tudjon működni a gyártó hangszóróival. A társaság a Sonos szabadalmait a 2015 óta megalkotott és piacra dobott készülékeivel sértette meg.

A Google szóvivője visszautasította a vádakat és azt nyilatkozta, hogy a két fél már évek óta egyeztet egymással a témában. A Sonos a Kaliforniában benyújtott beadványában mindenekelőtt a Chromecast Audiót vette célkeresztbe. A cég szabadalmaiban olyan különleges technológiákat írt le, amelyek lehetővé teszik több hangszóró együttműködését, például a hangerő levételét vagy a zenelejátszás szinkronizálását.

Tavaly novemberben vált ismertté, hogy a Sonos saját beszédasszisztenst kínálna, de nem akar az Amazon Alexával és a Google Asszisztenssel versenyezni. Az elmúlt üzleti esztendőben a Sonos kereken 6 millió készüléket adott el és a hangszóróit használó háztartások száma 1,7 millióról 9 millióra emelkedett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!