Gyurkity Péter

Súlyosbodik a chiphiány

A szerverek terén romlik a helyzet, egyik gyártó sem tud elég chipet leszállítani.

A globális készlethiány kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy lassan csökkennek a GPU-árak, viszont még hosszú hónapokra lesz szükség a helyzet normalizálódásához. Egy friss jelentés most jóval negatívabb képet tár elénk, legalábbis a szerverek piacán.

A DigiTimes szokásához híven ezúttal is számukra hazai, viszonylag könnyen elérhető iparági forrásokra hivatkozva ír arról, hogy gyakorlatilag egyik nagyobb tajvani szervergyártó sem áll jól ezen a téren. A terület jól ismert szereplői, így az Inventec, a Mitac Computing és a Wiwynn, együttesen amiatt panaszkodnak, hogy az Intel és az AMD nem tud számukra elegendő szerverchipet leszállítani, annak ellenére, hogy mindkét gyártó igyekszik nagyobb hangsúlyt helyezni ezen típusokra, hiszen ez nagyobb tiszta profitot eredményez számukra. Dacára tehát annak, hogy a profitmarzs ezen fejlesztések esetében jóval magasabb annál, mint amit a fogyasztói szegmensben megjelenő chipeknél megszokhattunk, az alkatrészhiány megakadályozza a meglévő megrendelések gyors kielégítését, mi több, egyes kritikus komponensek esetében a várakozási idő már 52 és 70 hét között van.

Az ilyen komplex chipek előállításához nagyjából 3 hónapra van szükség, ezt követi a tesztelés, majd pedig a csomagolás és a leszállítás, ami nyilván további időt vesz igénybe. Sem az Inventec, sem pedig a Mitac nem tudja kielégíteni a megrendelői igényeket, ez utóbbi esetében állítólag 20-30 százalékot kénytelenek tovább halasztgatni, míg a többek között a Facebook számára úgynevezett rack szervereket leszállító Wiwynn a szükséges switchek hiánya miatt küszködik hasonló problémákkal, ezen a téren pedig idén már nem is várnak érzékelhető javulást. Ahogy arról korábban írtunk, nagyjából az év végére, illetve 2022 első negyedévére mérséklődhet a hiány, erről azonban nincs mindenki meggyőződve.

A kevésbé optimista vélemények szerint a hiány jövőre is velünk marad, ami a fent említett, olykor 70 hetes csúszás miatt valószínűnek tűnik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Palinko #5
    Valszeg én levagyok maradva de maga a chip gyártás inkább Taiwan, Malaysia stb szokott lenni Kínában meg a PCB-re teszik rá, de ugye ha nincs mit rátenni akkor van baj. Bár biztos már a chipgyártásban is előrébb léptek meg tudom van saját procijuk is csak ugye még nem a mi igényeinkhez mérhető. Én úgy hallottam pont hogy a legkisebb nm-en akadozik a gyártás mert a procik, videókártyák, mobilok és még a konzolok is azt foglalták le, de gyár meg nincs hozzá elég mert több év egyet felhúzni és felfuttatni. Szóval ha arra gondolok hogy 10 ezer dollárért eladhatnak majd egy szerver procit valakinek 10 szeres árréssel vagy 500$ ért adhatják el a consumernek 2 szeres árréssel akkor inkább a szerver procikat fogják gyártani a szűk keresztmetszeten és ha már a cikk szerint ott is baj lesz és hiány lesz, akkor nekünk meg főleg.

    Igen amit írsz az ARM SoC meg Rasberry féle megoldások tényleg eljöhetnek, meg lehet legtöbb felhasználó igényeire már most bőven jók, de a high end, hard core dolgok még ritkábbak lesznek akkor és ezzel még drágábbak.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Próféta vagy.;) Nem mintha csiphiány nélkül nem Arm felé mozdulna el a gyártás.

  • kvp #3
    A consumer piacot joreszt el tudjak latni a kinaiak. Ha az x86-os terulet chiphiannyal fog kuzdeni, akkor szerintem az integraltabb ARM-os megoldasok fele fog elmozdulni a gyartas.

    Egyebkent a chiphiany egyik oka az, hogy a kinaiak (PRC) elkezdtek nem szallitani a vilag tobbi reszen levo gyartoknak. Igy a regebbi technologiakkal gyartott, korabban olcson beszerezheto seged chip-ekbol lett hiany. (az autoipar is foleg ezeket vette) Reszben azert nem szallitanak, mert a gyarakat atallitottak a korabban nyugatrol beszerzett chipek helyettesitoinek gyartasara, masreszt pedig azert mert a belso piacuk is fel tudja szivni a kapacitast, amit elkezdtek elonyben reszesiteni barmilyen kulfoldi megrendelessel szemben. Mindez pont olyankor jott, amikor az otthoni munkavegzes miatt a felhos megoldasok irant nagymertekben megnott a kereslet.

    A megoldas haromfele is lehet. Egyreszt ha Kina kepes lesz kielegiteni a sajat gyartoit teljesen belso forrasbol, akkor nem szorulnak ra tobbet a kulfoldi gyartokra. Masreszt a kulfoldi gyartoknak kepesse kell vallniuk, hogy kinai alkatreszek nelkul is gyartsanak, de a kinaiakkal versenykepes aron, mivel egyebkent kiszorulnak a piacrol. Harmadreszt a hianyt megszuntethetik azon integralt megoldasok is, ahol SoC elven egyetlen chipben van minden amire a rendszernek szuksege van. Ebbene jelenleg az Apple jar elen, akik mindent szeretnenek sajat gyartasu alkatreszekkel kivaltani, mindezt integralt modon.

    A vegeredmeny a raspberry-khez hasonlo desktop es szerver megoldasok elterjedese lehet. Ez hosszutavon teljesitmenyben es fogyasztasban is jobb adatokat hozhat. Ilyen szempontbol nezve a modularitas csokkenese vagy teljes megszunese egyszerubb, konnyebben gyarthato rendszereket eredmenyez. Ahogy a ford fogalmazott anno: Barmilyen szinu T modellt lehet kapni, amennyiben a vevo feketet szeretne.
  • PLaci #2
  • Palinko #1
    Ha ott is hiány lesz akkor consumerben meg hatványozottan :(