Gyurkity Péter

TSMC: idén jönnek a 4 nm-es chipek

Jövőre futnak be a 3 nanométeres példányok, míg az Intel Németországban építene új üzemet.

A TSMC kapcsán az utóbbi hónapokban leginkább a velünk maradó készlethiányról, valamint a néhány éven belül tervezett további fejlesztésekről olvashattunk. Utóbbiak még picit messze vannak, idén azonban már befut egy friss generáció.

A szintén tajvani illetőségű DigiTimes számolt be a napokban arról, hogy a félvezetőgyártó még az idei év vége előtt mutatná be saját 4 nanométeres gyártástechnológiáját, amely azonnal meg is jelenne egyes chipekben. Az Apple állítólag már meg is rendelte ezen új chipeket a friss Mac-számítógépekhez, amelyek szintén az év második felében bukkannának fel a piacon, mint ahogy igényt tartanak az iPhone 13-sorozat okostelefonjaiban alkalmazandó A15 Bionic chipekre is, bár ez utóbbiak még 5 nanométeres készülnének. Jövőre futnának be a 3 nanométeres változatok, amelyek a jelenleg alkalmazott példányokhoz képest 15 százalékkal nagyobb sebességet, valamint 30 százalékkal kedvezőbb fogyasztást nyújtanának, két évvel később pedig megérkezhetnek a 2 nanométeres utódok – az még nem világos, hogy ezt követően miként alakul a házon belüli menetrend.

A Reuters gyakorlatilag ezzel egy időben adott hírt az Intel és a bajor kormány közötti tárgyalásokról, amelyet a német illetékesek meg is erősítettek. A hírek szerint utóbbi fél legalább egy lehetséges helyszínt ajánlott fel az új gyártósor felépítéséhez, ez jól illeszkedne az amerikai cég IDM 2.0 névre keresztelt stratégiájába, amely a házon belüli kapacitás kibővítésére helyezi a hangsúlyt, mint ahogy azt is megtudtuk, hogy az Intel 8 milliárd euró (9,7 milliárd dollár) körüli kormányzati támogatásra számít, amennyiben a bajorországi építkezés mellett döntenek – a komoly létesítmény nagyjából 25 milliárd dollárba kerülne, ez mindenképpen jelentős fejlemény lenne az európai kontinensen.

A München mellett helyszín jó esélyesnek tűnik, a cég azonban emellett Luxemburg, Belgium, valamint Hollandia ajánlatát is megvizsgálja majd, mielőtt az év végén bejelentik a hivatalos terveket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Intel: jó lesz az 10++++nak is