Mindent bevet a Google a felhasználók tartózkodási helyének a kiderítésére

Bírósági dokumentumok engednek bepillantást a webes konszern erőfeszítéseibe és alkalmazott gyakorlatába.

A Business Insider bemutatta, hogy a Google milyen módszereket alkalmaz azért, hogy megakadályozza azt, hogy az emberek elrejthessék a tartózkodási helyüket. Az információk egy arizonai per során derültek ki. A szövetségi államban azért perelték be a társaságot, mert a kapcsolódó funkciók kikapcsolása ellenére gyűjtötte a felhasználók tartózkodási helyére vonatkozó adatokat.

Jellemző az alkalmazott gyakorlatra, hogy azt például még az óriáscég illetékes menedzserei sem tudták, hogy miként lehet a tartózkodási helyekkel kapcsolatos információk gyűjtését kikapcsolni a szolgáltatásokban. A vállalat a tartózkodási hely-adatok létrehozásával kapcsolatos menüket almenükben rejtette el és az LG-t, valamint számos más okostelefon-gyártót arra szólított fel, hogy a szintén jól látható menüket rejtsék el.

Jack Menzel, a Google Térképek szolgáltatás egyik korábbi vezető menedzsere elmondta, hogy az embereknek szinte lehetetlen volt elrejteniük a cég előtt a lakás és a munkahelyi címeiket. Az egyetlen módszer ezen információk elrejtésére az volt, hogy ha valaki szándékosan téves munkahelyi és lakáscímet adott meg. Jen Chai, egy másik vezető menedzser, aki a helymeghatározási szolgáltatásokért volt felelős, pedig azt vallotta, hogy még ő sem tudta pontosan, hogy miként lépett kapcsolatba a Google magánélettel kapcsolatos beállításainak összetett hálózata ezekkel az ajánlatokkal. A társaság minden harmadik fél alkalmazásaiban hozzáfért a tartózkodási hely-adatokhoz.

Egy belső levélből láthatóvá vált, hogy az óriáscég pontosan tisztában volt a problémával és nem akarta, hogy a gyakorlata napvilágot lásson. Az e-mailben az szerepelt, hogy ez nem egy olyan dolog, amelyről a vállalat a The New York Times címoldalán akar olvasni. Amikor pedig az Androidot használók jobb lehetőségeket kaptak a magánéletük védelmével kapcsolatos beállítások megtalálására és az információk elérése korlátozottá vált, akkor a jelenséget a Google képviselői problémának nevezték. Ekkor született meg az a döntés, hogy a beállítási lehetőségeket különböző almenükben kell elrejteni.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a gyakorlat pontosan melyik időszakból származik, továbbá azt sem, hogy történtek-e változtatások és jelenleg miként jár el ezekben a kérdésekben a vállalat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #7
    Most ha eltekintünk szabadságjogoktól, vagy attól, hogy sokan nem szeretnének egy orwelli jövőben élni, ez akkor sem oké.
    Google az adatgyűjtéssel napi 20% akkumulátort vesz el a telefonodtól, ha valaki nem a telefonján csüng egész nap, akkor akár 2 évvel is kitolhatná az akku élettartamát, ha ez nem lenne. (aki Facebookot és Instát is használ ott kétszeres ez a hatás)

    A Google adatbázisában megvan az összes keresőszó, amit valaha beírtál a keresőbe és össze is van kapcsolva a gmail fiókoddal, valós adataiddal.
    Képzelj el egy olyan szituációt, hogy 18 évesen valaki beírta google-be, hogy "Japán lányok polipkarokon lovagolnak" és utána 20-30 év múlva egy állásinterjún megkérdezik tőle, hogy mi is volt ezzel a kereséssel a helyzet?
    (akár intelligencia profilt és készíthetnek a keresőhasználatod alapján)

    Google eddig vigyázott ezekre az adatokra, de nincs garancia arra, hogy ez mindig így is lesz. Nem rég volt egy nagy Facebook data leak, azóta hetente kétszer keresnek biztosítási ajánlatokkal, mert én hülye megadtam Facebooknak a telefonszámomat jelszó helyreállításhoz..

    Úgy kéne, hogy hozzájárulás nélkül ilyet ne lehessen csinálni. Google régen is jól megélt a személyre szabott reklámokból, de most már ez sokkal többről szól, igazából annyira nem is egyértelmű, hogy mi mindenre használják ezeket az adatokat.


    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.06.02. 12:33:30
  • RJoco #6
    Én azt nem értem, hogy miért kell így felfújni a dolgot és riogatni a népet.
    Ez nem más, mint egy-két gyökér/félős/"akinek takargatni valója van" emberke agyszüleménye. Nehogy lebukjon, mert lopja a.... akármit is.

    Az egész teljesen másképp is működhetne. Milyen jó, ha az embert leviszi a GPS a pályáról, mert olyan dugó van, hogy másfele kevesebb idő az út? De ehhez az kell, hogy a pályán lévőkről tudja a rendszer, hogy hol vannak és mennyivel mennek vagy épp állnak. Valamint, hogy a kerülőúton is lássa a forgalmat, hogy arra tényleg időben gyorsabb a haladás.
    Az sem érdekel, ha a közelemben lévő jó dolgokat kiírja a készülék, de csak abban az esetben, ha én akarom és nem a pofámba tolja.
    Sajnos itt bukik a mutatvány. Mikor az ember kéretlenül vackot kap és ki sem kapcsolhatja.
    A reklámokat sem lehet kikapcsolni, csak megtiltani, hogy személyes adatokat gyűjtsön. Ez mire is jó? Arra, hogy hülyeségeket lásson az ember oldalhoz és napszakhoz igazítva, ami adott esetben egyáltalán nem érdekli (körömgomba krém, nemi identitás szerinti cuccok, stb.)
    A másik, hogy nem határozhatom meg, hogy milyen nyelven kérem. Minden esetben alapértelmezett az a nyelv, amelyik országban vagy. Miért nem lehet állítani? Ez baromi idegesítő pl. könyvvásárlásnál. Így a digitális könyvet google-tól biztos, hogy nem veszek.
    A reklám másik oldala, mikor hagyod, hogy adatot gyűjtsön, majd a rohadék később itt-ott bedobálja a korábban megnézett termékeket. És egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy már megvásároltad. Sőt, azt is a képedbe nyomja, amit megvettél. Akkor már inkább kerülgetem a tekintetemmel a hülyeségeket, mint olyat lássak, ami már van.

    Visszatérve a helyadatokra.
    Nagyon hasznos, mikor a közelben keresel egy üzletet. Nem kell kitalálnod, hogy hol vagy, csak beírnod, hogy kell egy Lidl. És kidobja a legközelebbit, közelben lévőket.

    Az sem érdekelne, hogy továbbadják harmadik félnek. Na puff. De van sok ingyenes és jó szolgáltatásuk. Valamiből finanszírozni kell.
    Egyetlen egy dolgot várok el tőlük, hogy a káromra semmit ne tegyenek. És figyeljenek arra, hogy a harmadik fél se tegye. Akkor nem érdekel, hogy milyen "anonim" adatot gyűjtöttek. Ez mondjuk fontos. Attól függetlenül, hogy adatokat gyűjt, a konkrét kilétem nem lehet nyilvános harmadik félnek sem.
    De az, hogy egy tényleg jól működő, biztonságos rendszert lehessen csinálni, mindenki együttműködése kell és nem rémhírek, meg pánikkeltés, meg elbújtatott kapcsolók, kikapcsolhatatlan dolgok.
  • Cat #5
    A fejlesztői eszközöknél elő tudod hozni a "sensors off" módot.

    https://android.gadgethacks.com/how-to/turn-off-all-tracking-sensors-android-10-0206277/
  • kvp #4
    "A bluetooth azonostókat nem igazán érdemes gyűjteni Nagyon sok telefon mozog bekapcsolt BT-vel."

    Pont ez a lenyeg. Ha egy masik keszuleknek megvan a pontos idopecsetes mozgasi listaja, akkor a bekapcsolt lokacio nelkul mozgo telefon elkerheti a kozeleben levo bluetooth-os keszulek aktualis koordinatait. (a lenyeg, hogy a bekapcsolt gps-esek feltoltik a helyzetuket az aktualis bluetooth id-jukkal egyutt /ha ujfajta ez idonkent valtozik/ es a gps nelkuli keszulek meg letolti a netrol a latott bluetooth id-k alapjan a tobbiek gps adatait kiatlagolva)

    Az agps tokeletesen mukodik a torony id-k alapjan. Videken atlag 2 kilometeres pontossaggal, varosban 500 meter, belteri cellak eseten (metro, bevasarlokozpontok, nagyobb irodahazak) pedig 100-200 meter a pontossag. GPS nelkul. Igy siman megy a futar a metroban is. Es ha van net, meg fel lehet hivni a telefont tehat latja a cellakat, akkor gyakorlatilag letiltani sem lehet.

    "Az előbbihez meg ott van a Huawei telefon kínálata. Jó hardver, jó áron."

    Csak az meg Kinaba jelent. Csaladtag kinai telefonjan megtalaltam az osszes beszelgeteset felveve, automatikusan, amiket kis nyomozas alapjan toltott is fel amint netre kerult a kinai felhobe. Nem talaltam meg az opciot ahol ezt engedelyezte. (nem huawei volt hanem egy google-el is terhelt xiaomi)
  • _svd_ #3
    "... gyujti az adatokat es nem csak gps-t hanem a gsm cella adatokat, a bluetooth kornyezetet es a kornyezto wifi-ket is"

    A navigáció pontosítására használják ezeket az adatokat.
    A bluetooth azonostókat nem igazán érdemes gyűjteni Nagyon sok telefon mozog bekapcsolt BT-vel. A pandemia appok okán még több a mozgásban lévő aktív telefon.

    A tornyok alapján dolgozik a aGPS. Az első telefonok azt használták. A nagyvárosokban és nagy "üres" területeken nem megbízható a navigáció.

    "Skanzenbe" lehet vonulni a Google elő vagy használni a szolgáltatásait. Az utóbbi kényelmesebb. Az előbbihez meg ott van a Huawei telefon kínálata. Jó hardver, jó áron.
  • kvp #2
    Eleg egyertelmu, hogy minden keszuleknek csinalni kell sajat google account-ot, amit csak a google szolgaltatasok igenybevetelehez hasznal az ember. Plusz kikapcsolni mindenfele celzott reklamot. Igy azt kapja az ember kesobb ajanlasnak amilyen temat korabban megnezett, meg amit kezzel beraknak a reklamozando tartalmak kozze. A maganlevelezest meg nem erdemes gmail-en at vegezni.

    A pozicio koveteset ki lehet ugyan kapcsolni, de akkor elveszitjuk nem csak a weboldalak helyszolgaltatasait, amit amugy is kikapcsol az ember, hanem a google maps-et, de meg a futart is. Ehhez eleg a keszuleken mindig nem-et mondani a google location services felhasznaloi licensz felteteleire (minden alkalommal ra fog kerdezni) es akkor nem indul el a szolgaltatas. (meg a google maps es semmilyen mas navigaciot igenyelo program sem) Ha engedelyezzuk, akkor viszont gyujti az adatokat es nem csak gps-t hanem a gsm cella adatokat, a bluetooth kornyezetet es a kornyezto wifi-ket is. Ebbol a cella adatok letiltasahoz le kell lepni a helozatrol (repulogepes mod), ami nem igazan megoldhato. A blueooth es a wifi kikapcsolhato es raadasul meg az aksi elettartam is megno. Ha be vannak kapcsolva akkor a begyujtott blueooth adatok alapjan megprobaljak megkeresni a kozelben levo keszulekek kozzul valamelyiknek van-e feltoltve helyzet adata es akkor a jelerosseg fuggvenyeben rendelik hozza a kikapcsolt gsm-u keszulekhez a masik helyadatait. Tobb keszulek eseten tudnak jelerosseg alapjan haromszogelni is, ami eleg pontos. Ugyanezt csinaljak wifi-vel is, de van egy router adatbazisuk, amitket a google-t hasznalo telefonok meg a street view kocsik gyujtenek folyamatosan es az alapjan is tudnak haromszogelni. Ez is pontos. A gyakorlatban a cella alapu helymeghatarozas, kikapcsol wifi es bluetooth mellett is boven eleg a google maps vagy a futar hasznalatahoz, a navigacio kb. az adotorony helyere teszi az embert, onnan mar latni hol vagyunk valojaban.

    A helyzet meghatarozast es bekuldest jelenleg csak ket modon lehet elkerulni, vagy nem aktivaljuk a google szolgaltatasokat (ekkor nincs alkalmazasbolt, gmail, google kereso es maps sem) vagy teljesen kikapcsoljuk a telefon radios egyseget (flight mode), de ekkor semmilyen radioforgalmazasra nem kepes a keszulek. Harmadik lehetoseg ha zart APN-ben van a keszulek, ekkor az APN gateway-en levo ceges tuzfal szurhet vagy blokkolhat ha akar, de ez altalaban megzavarja a google szolgaltatasok mukodeset es a legtobb embernek nem ilyen ceges maganszolgaltatoi simkartyaja van, hanem valamelyik mobilos cege.

    Osszessegeben a felhasznaloi szerzodesben benne van, hogy amennyiben nem kapnak helyadatokat, akkor nem adnak ingyenes google szolgaltatasokat. (a google kereso azert behozhato, mas nem) Az osszegyujtott adatokat elvileg ki lehet torolni, de ez csak a felhasznalo szamara teszi oket lathatatlannna, a google tovabbra is felhasznalja es ertekesiti oket, tovabba ettol meg folytatja a gyujtesuket.

    A lakohelyet es a munkahelyet egyekbent a statikszikakbol szedik ki, tehat ha hibas adatokat ad meg valaki, akkor is kiszurik, hogy nem ott alszik rendszeresen es nem oda megy be dolgozni a felhasznalo amit kezzel megadott. Ezt persze nem publikaljak, tehat csak a vasarlok (az adatokat megvevo ugyfeleik) lathatjak. Ahogy a facebook eseten is. (letiltjak azt a ceget ami elarulja a felhasznaloknak a roluk szolo facebook altal kulso feleknek eladott szemelyes adatokat)

    Aki zavar, hogy kovetik es ezt kesobb barki felhasznalhatja ellene, annak javasolt egy google mentes android-os keszulek hasznalata, az open source chromium bongeszovel. Ilyen alapbol az osszes android open source-os rendszer. Ezeken fent sincs a google egyetlen erintett szolgaltatasa sem, sot igazabol jogilag felrakni is tilos oket. (lasd Huawei android licensz problemak)
  • Sir Cryalot #1
    lol

    azt ugye tudja akinek gmail-hez van rendelve youtube akkor az egész gmailedet átnézi egy bot és azalapján kapsz youtubon recommendet

    "not interested"-el meg fölösleges vesződni , mert azt kapod amit bányásztak meg ami "népszerű" .
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2021.06.01. 07:22:39