Berta Sándor

Meredeken fut majd fel az élelmiszer­gyártás

A függőleges farmok a következő években alapvetően átalakíthatják azt, hogy a mezőgazdaságra gondolunk.

Daniel Podmirseg, a Vertical Farm Institue vezetője és alapítója szerint az élelmiszertermelés ismét a városi mindennapok részévé fog válni. Az energia- és klímakérdések megoldására a jövőben szükség lesz ugyanis arra, hogy az élelmiszertermelő láncok strukturális elemeit az épületekbe vagy a városrészekbe integrálják. Ez már csak a folyamatosan növekvő globális népesség miatt is indokolt lesz. Az ENSZ előrejelzése alapján 2050-ben a Földön élő 9 milliárd ember többsége városokban fog lakni.

A függőleges farmokon viszonylag kis felületen termelhető rendkívül sok élelmiszer és feleslegessé válik a szállítás. Nem csupán zöldségek és gyümölcsök termelhetők meg ilyen módon, hanem algák és gombák is, sőt, még a halak és a rákok is tenyészthetők lehetnek. Podmirseg rámutatott, hogy a nagyvárosokban rendkívül sok felületet lehetne a függőleges farmokhoz hasznosítani. Csak Ausztriában például körülbelül 400 négyzetkilométer jelenleg nem használt ilyen terület van. A Vertical Farm Institute munkatársai azt vizsgálják, hogy melyik a termesztéshez szóba jöhető legkisebb helyiség.


Az eddig kifejlesztett legkisebb függőleges farm, amelyet jövőre építhetnek meg 750 köbméteres. Ez körülbelül három hajókonténernek felel meg. Egy ilyen konténerből egy körülbelül hat méter magas függőleges farm nő ki. Az egyik oldalon találhatók a különböző funkciók szabályozói, míg a másikon helyezték el azt a rendszert, amely a növényeket naponta öt alkalommal mozgatja a tengelyük körül. Ezáltal lehetővé válik a kiegészítő világítás minimálisra csökkentése. Ahhoz, hogy a rendszer működjön, szükség van dolgok internete-, szoftverfejlesztési, vezérlés- és szabályozástechnikai, épületgépészeti, energiatermelési, automatizálási és logisztikai szakértőkre. Ha jól van megépítve, egész évben zavartalanul valósulhat meg a termelés.

A szakemberek most olyan épületeket keresnek, amelyek jelenleg kihasználatlanul állnak Ausztriában és amelyek viszonylag kis költséggel átalakíthatók lennének függőleges farmokká. A területen a berlini Infarm számít a meghatározónak, amelynek az ügyfelei között már megtalálható a Kaufland, az Aldi Süd, az Edeka és a Metro. A vállalkozás olyan üvegszekrényeket készít, amelyekben a növények természetes körülmények között növekedhetnek, fejlődhetnek. Az egyes modulokat szenzorokkal látják el, hogy mérni lehessen a hőmérsékletet, a pH-értéket, a fényviszonyokat és a tápanyagok sűrűségét. 2018-ban 50 ilyen berendezés üzemelt szupermarketekben, éttermekben, raktárakban és áruházakban. Nemrég a Bayer AG és annak fő részvényese, a Temasek nevű szingapúri alap is jelezte, hogy közösen alapít startupot a függőleges farmok létrehozására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csigafi #21
    " ősszel a zölden leszedett paradicsom szintén lassan beérik hűvös helyen"

    Na kedves ez az amit soha nem csináltak régen ez már csak a mostani modern világ butasága, Pont ezért nincs íze az áruházi paradicsomoknak mert nem napon saját szárán érik be. Saját száron érve sok egyéb értékes tápanyag is táplálja érés közben. Ha le is eset egy erősebb szél miatt olykor azt nekem nagyapám mindig a napra rakta beérni vagy nagyanyám elrakta befőttnek. Esetleg ment az állatoknak

    Abban igazad van hogy manapság sok mindent elfejlettek már az emberek úgy is mondhatni hogy teljesen elvan butulva az emberiség. Már alapvető dolgokkal sem tudnak sokszor mit kezdeni. A nép butítás meg folyik 1000-rel úgy mint Bio meg paleo stb. Paleo csak akkor létezhetne ha ugyan olyan körülmények közt lenne pl tartva a sertés mint 100 éve. na de már moslékot sem adhat az ember a disznónak mert büntetik érte. pedig miből áll a moslék? Föt krumpli, kenyér dara forrázva esetleg korpa. És ki mi rakott még bele pluszba Víz amiben nokedli főt a családnak. gyümik, zöldségek stb. Helyette mi van? A buta emberek butaságai. bár 80%-ban korpán tartanak disznót

    Az érték rend eltorzulását már inkább meg sem említem.hogy az agyatlan kigyúrt mocskosul beszélő szókincs hiányos egyedek a képmások mert nevetségesek. Így mindenki nevetséges akar lenni :-)
  • zola2000 #20
    "Azért ha belegondolunk 100 éve elég durva lehetett a tél volt jégcsapretek meg savanyított káposzta meg egy kis fagyott krumpli 4-5 hónapig azt ennyit a zöldségről "

    100 éve télen: Befőttről és lekvárról nem hallottál? Meg a régi hagyományos alma is hómnapokig eláll pincében, vagy ősszel a zölden leszedett paradicsom szintén lassan beérik hűvös helyen. Hidd el bőven megvoltak a módszerek régen is, amiket egyre inkább elfelejtenek az emberek mert ... nincs rá akkora szükség ma már.
  • bdzsana #19
    Mondjuk az érdekelne, hogy te hogy képzeled el a Föld népességének élelmiszer ellátását az egyre növekvő népességgel, egyre szélsőségesebb időjárással, és egyre gyakoribb természeti károkkal.
    Az, hogy a nagymama kertjében tök finom a szamóca, igaz 3 évből 2-ben lefagy és nincs vagy alig van hozama, az nem éppen egy megoldás, csak azért mert amikor meg akkor viszont finom.
  • dyra #18
    Állandó hőmérsékletű üvegházakban, mesterséges fényekkel és saját méhekkel csinálják őket. Mégis mi a fenének kellene ellenállniuk? Genetikailag ki tudja mit variálnak velük, hogy 500 évig elálljanak és szép pirosak legyenek plusz bírják a szállítást.

    Bözsi néni ide vagy oda, szeméttel etetni az emberiséget se sok értelme van. Hacsak nem mint a disznóknál az a cél, hogy vágás előtt jól felhizlald. Akkor mehetnek nekik számolatlan.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.12.10. 21:27:16
  • bdzsana #17
    Csakhogy nem attól lesz ízes vagy íztelen mert földön termett vagy sem. Az áruházban árult termékek nem azért íztelenek mert nem földön termelték. Az ipari termesztett zöldségnek gyümölcsnek ellenállónak kell lennie az időjárási körülményere, a betegségekre. Gyorsan kell nagyra nőniük. Ezért így nemesítik őket ami az íz rovására megy. Arról nem is beszélve, hogy az áruházban árult termékek nagyrésze nem szezonális és nem hazai. A fél világot átutazzák, és hogy az utat kibárják ezt éretlenül teszik és utóérlelik.
    Ezzel nem tudsz mit csinálni, Bözsi néni kertjével nem fogod tudni kiszolgálni a világot.
    Épp ezért gondolom, hogy a fent említett módszer jobb alternatíva lehet a jelenlegi ipari termelésre. Kevesebb vegyszer, és helyben is elő lehet állítani, nem kell éretlenül leszedni és végigutaztatni a földgolyón.
  • barret #16
    Aki evett már DINNYÉT,és boltban vett khmmm dinnyét,az tudja hogy nem kell többet megvenni a SZEMETET! Ki lehet próbálni,aki evvel nem ért egyet.Igen meg fog döbbenni!
  • dyra #15
    Akkor jó lesz ha előtte nem evett igazi földön termett zöldség gyümölcsöt. Az áruházi paradicsomok kb hasonló módon készülnek és nyugodtan mondom ehetetlen szarok! Paradicsomra csak külsőleg emlékeztetnek. Még a rohadt drágák is.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.12.10. 17:23:16
  • csulok0000 #14
    Persze bekerülhet, de amíg a természetben nem tudod ki írtani, egy ilyen csak simán lezársz egy blokkot és teljes fertőtlenítés és néhány órával később már mehet is az új növények termesztése. Nem kell attól tartani Európában, hogy egy néhány éve mondjuk dél-amerikában megjelent növény betegség tönkre vágja a termést. A másik a tervezhetőség ami hatalmas előny a mostanihoz képest. Nincs aszály-, fagy-, belvíz- vagy egyéb kár. Télen-nyáron ugyan az az áru lesz ugyanolyan minőségben.

    Valahol lentebb mondták, hogy rossz lesz az íze ettől a termesztéstől. Ez tévedés. Nem a termesztés módjától lesz rossz az íze, hanem attól, hogy a boltokba olyan "nemesített" növények kerülnek amelyik sokkal gyorsabban, sokkal nagyobbra nőnek, de cserébe kevésbé finomak. Ha az lenne az igény, hogy picit csúnyább, picit kisebb, és talán picit drágább legyen de finom, akkor az lenne a boltban.
  • Palinko #13
    Ez sok mással is így van szerinted hogy van október után is paradicsom, saláta stb. Azért ha belegondolunk 100 éve elég durva lehetett a tél volt jégcsapretek meg savanyított káposzta meg egy kis fagyott krumpli 4-5 hónapig azt ennyit a zöldségről :D
  • csigafi #12
    Jó ez a kép a cikkben élelmiszerről van szó és mindenféle védőfelszerelésben van a dolgozó :-). Maradok inkább a saját kertemnél és annak ami abban terem még íze is lesz természetes körülmények közt eredeti napfénnyel terem úgy ahogy kell termeszteni bármit is ami ehető és növény.