21
  • csigafi #21
    " ősszel a zölden leszedett paradicsom szintén lassan beérik hűvös helyen"

    Na kedves ez az amit soha nem csináltak régen ez már csak a mostani modern világ butasága, Pont ezért nincs íze az áruházi paradicsomoknak mert nem napon saját szárán érik be. Saját száron érve sok egyéb értékes tápanyag is táplálja érés közben. Ha le is eset egy erősebb szél miatt olykor azt nekem nagyapám mindig a napra rakta beérni vagy nagyanyám elrakta befőttnek. Esetleg ment az állatoknak

    Abban igazad van hogy manapság sok mindent elfejlettek már az emberek úgy is mondhatni hogy teljesen elvan butulva az emberiség. Már alapvető dolgokkal sem tudnak sokszor mit kezdeni. A nép butítás meg folyik 1000-rel úgy mint Bio meg paleo stb. Paleo csak akkor létezhetne ha ugyan olyan körülmények közt lenne pl tartva a sertés mint 100 éve. na de már moslékot sem adhat az ember a disznónak mert büntetik érte. pedig miből áll a moslék? Föt krumpli, kenyér dara forrázva esetleg korpa. És ki mi rakott még bele pluszba Víz amiben nokedli főt a családnak. gyümik, zöldségek stb. Helyette mi van? A buta emberek butaságai. bár 80%-ban korpán tartanak disznót

    Az érték rend eltorzulását már inkább meg sem említem.hogy az agyatlan kigyúrt mocskosul beszélő szókincs hiányos egyedek a képmások mert nevetségesek. Így mindenki nevetséges akar lenni :-)
  • zola2000
    #20
    "Azért ha belegondolunk 100 éve elég durva lehetett a tél volt jégcsapretek meg savanyított káposzta meg egy kis fagyott krumpli 4-5 hónapig azt ennyit a zöldségről "

    100 éve télen: Befőttről és lekvárról nem hallottál? Meg a régi hagyományos alma is hómnapokig eláll pincében, vagy ősszel a zölden leszedett paradicsom szintén lassan beérik hűvös helyen. Hidd el bőven megvoltak a módszerek régen is, amiket egyre inkább elfelejtenek az emberek mert ... nincs rá akkora szükség ma már.
  • bdzsana
    #19
    Mondjuk az érdekelne, hogy te hogy képzeled el a Föld népességének élelmiszer ellátását az egyre növekvő népességgel, egyre szélsőségesebb időjárással, és egyre gyakoribb természeti károkkal.
    Az, hogy a nagymama kertjében tök finom a szamóca, igaz 3 évből 2-ben lefagy és nincs vagy alig van hozama, az nem éppen egy megoldás, csak azért mert amikor meg akkor viszont finom.
  • dyra
    #18
    Állandó hőmérsékletű üvegházakban, mesterséges fényekkel és saját méhekkel csinálják őket. Mégis mi a fenének kellene ellenállniuk? Genetikailag ki tudja mit variálnak velük, hogy 500 évig elálljanak és szép pirosak legyenek plusz bírják a szállítást.

    Bözsi néni ide vagy oda, szeméttel etetni az emberiséget se sok értelme van. Hacsak nem mint a disznóknál az a cél, hogy vágás előtt jól felhizlald. Akkor mehetnek nekik számolatlan.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.12.10. 21:27:16
  • bdzsana
    #17
    Csakhogy nem attól lesz ízes vagy íztelen mert földön termett vagy sem. Az áruházban árult termékek nem azért íztelenek mert nem földön termelték. Az ipari termesztett zöldségnek gyümölcsnek ellenállónak kell lennie az időjárási körülményere, a betegségekre. Gyorsan kell nagyra nőniük. Ezért így nemesítik őket ami az íz rovására megy. Arról nem is beszélve, hogy az áruházban árult termékek nagyrésze nem szezonális és nem hazai. A fél világot átutazzák, és hogy az utat kibárják ezt éretlenül teszik és utóérlelik.
    Ezzel nem tudsz mit csinálni, Bözsi néni kertjével nem fogod tudni kiszolgálni a világot.
    Épp ezért gondolom, hogy a fent említett módszer jobb alternatíva lehet a jelenlegi ipari termelésre. Kevesebb vegyszer, és helyben is elő lehet állítani, nem kell éretlenül leszedni és végigutaztatni a földgolyón.
  • barret
    #16
    Aki evett már DINNYÉT,és boltban vett khmmm dinnyét,az tudja hogy nem kell többet megvenni a SZEMETET! Ki lehet próbálni,aki evvel nem ért egyet.Igen meg fog döbbenni!
  • dyra
    #15
    Akkor jó lesz ha előtte nem evett igazi földön termett zöldség gyümölcsöt. Az áruházi paradicsomok kb hasonló módon készülnek és nyugodtan mondom ehetetlen szarok! Paradicsomra csak külsőleg emlékeztetnek. Még a rohadt drágák is.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.12.10. 17:23:16
  • csulok0000
    #14
    Persze bekerülhet, de amíg a természetben nem tudod ki írtani, egy ilyen csak simán lezársz egy blokkot és teljes fertőtlenítés és néhány órával később már mehet is az új növények termesztése. Nem kell attól tartani Európában, hogy egy néhány éve mondjuk dél-amerikában megjelent növény betegség tönkre vágja a termést. A másik a tervezhetőség ami hatalmas előny a mostanihoz képest. Nincs aszály-, fagy-, belvíz- vagy egyéb kár. Télen-nyáron ugyan az az áru lesz ugyanolyan minőségben.

    Valahol lentebb mondták, hogy rossz lesz az íze ettől a termesztéstől. Ez tévedés. Nem a termesztés módjától lesz rossz az íze, hanem attól, hogy a boltokba olyan "nemesített" növények kerülnek amelyik sokkal gyorsabban, sokkal nagyobbra nőnek, de cserébe kevésbé finomak. Ha az lenne az igény, hogy picit csúnyább, picit kisebb, és talán picit drágább legyen de finom, akkor az lenne a boltban.
  • Palinko
    #13
    Ez sok mással is így van szerinted hogy van október után is paradicsom, saláta stb. Azért ha belegondolunk 100 éve elég durva lehetett a tél volt jégcsapretek meg savanyított káposzta meg egy kis fagyott krumpli 4-5 hónapig azt ennyit a zöldségről :D
  • csigafi #12
    Jó ez a kép a cikkben élelmiszerről van szó és mindenféle védőfelszerelésben van a dolgozó :-). Maradok inkább a saját kertemnél és annak ami abban terem még íze is lesz természetes körülmények közt eredeti napfénnyel terem úgy ahogy kell termeszteni bármit is ami ehető és növény.
  • Myers
    #11
    Azért az nem semmi, hogy a napfényt - jelenleg kb 20% hatásfokú napelemekkel - villannyá alakítjuk + még veszteség, bevezetjük a függő farmra és ott fényt csinálunk belőle. :)

    Ezeken a steril farmokon is fel fogja üti a fejét valamilyen gombabetegség, vagy rovar kerül be. Elég nagy mennyiségeket fognak ki- és bemozgatni.
  • kvp
    #10
    "Az energiaigény a szűk keresztmetszet itt is"

    Atomenergia? Geotermikus? Barmilyen megujulo? Az egyertelmu, hogy ha ki alarjak valtani a szabadfoldi termesztest zart terrel akkor amennyi energia a napbol jon, annyit bele kell tenni a gyarban is, plusz konverzios es szallitasi veszteseg. Cserebe nem kell olyan messze vinni es steril minden noveny, tehat se permetezni, se eves elott megmosni nem kell. Plusz ha a gyarban becsomagoljak legmentes steril csomagolasba, akkor megpeneszedni se fog.

    Az ize pedig annyival lesz rosszabb, hogy a foldbol szarmazo szennyezodesek ize nem kerul bele csak ha direkt belerakjak. A gazdasagos valtozatba varhatoan csak a minimumot, a premium valtozatba pedig mindent beleraknak majd.

    ps: Japanban mar arulnak Tokio szelen, egy volt chipgyar tisztaszobaiban gyartott zoldsegeket.
  • Cat #9
    A gombafarmok évtizede így működnek, a magyar közértekben is csak ilyen gombák vannak. Annál észrevettél bármilyen változást?

  • Kissssss0 #8
    és még a kártevőktől se kell tartani.
  • bdzsana
    #7
    Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy egészségtelenebb lesz. Se a mesterséges fény nem egészségtelen, a tápányag amit adagolnak pedig ugyanaz amit egyébként is a földből venne fel. Ellenben ilyen körülmények között nem kell 100 millió féle vegyszerrel kezelni, mint a hagyomás termesztésnél.
    Lehet idealizálni az igazi vidéki termékeket, de az igazság az, hogy Józsibácsi is szarrápermetezi a szőlőjét. Persze kevesebb olyan tápanyagot ad hozzá amitől a tömeg megnő az íz rovására.
  • barret
    #6

    "Mindegy, a nagyvárosi embernek pont jó lesz, ha nincs viszonyítási alapja. " Ezt telibe találtad:) És az van benne,amit beleraknak a műtrágyákkal.No meg a led világítással...
    Utoljára szerkesztette: barret, 2020.12.10. 01:34:47
  • Myers
    #5
    Van valami halvány emlékem egy műsorról. Abban sárgarépát termesztettek valamilyen gyapot szerű anyagban, és alul szó szerint csörgedezett a tápanyaglé. Megvilágítása természetes volt. Gyönyörű répák voltak, az ízéről nem volt szó. Viszont máshol meg azt olvastam, hogy szépnek szép, de íze semmi.

    Mindegy, a nagyvárosi embernek pont jó lesz, ha nincs viszonyítási alapja.
  • 0Fritz
    #4
    Az energiaigény a szűk keresztmetszet itt is:
    https://tzm.hu/nem-a-vertikalis-farmok-fogjak-megmenteni-a-vilagot/
  • Mozes
    #3
    köszi az infót, érdekes ez a téma nagyon....Viktorék nemhogy ilyen technológiákba lopnák ki a pénzt és fektetnének be, helyette inkább felvásárolják mások termékét, ahelyett, ha már van pénz még ha lopott is, költsük azt versenyképesség és technológiai fejlesztésre...
  • kvp
    #2
    Pontosan olyan amilyenre beallitjak oket. A lenyeg, hogy mindent belerakjanak amit kell.

    Viszont a zart ciklusu elelmiszer gyartas ket fontos dolgot is lehetove tenne. Egyreszt foloslegesse tenne a szabadfoldi muvelest, tehat a meg meglevo parasztgazdasagok is megszuntethetoek, kivonva a muvelesbol a foldeket es visszaadva a termeszetnek. Bizonyos tervek az USA teruletenek legalabb 3/4-edet szeretnek emberek altal nem latogathato vedett nemzeti parkka tenni. A maradekon pedig csak es kizarolag varosok lennenek. Igy a lakossag sokkal koncentraltabban helyezkedne el es az ellatasi lancok is rovidebbek lennenek, gyakorlatilag egy-egy lako korzet meg tudna termelni a sajat szintetikus vagy vertikalisan termesztett elelmiszereit. (anyagi helyzet szerint persze, aki nem alapjovedelmen van, az vehetne valodi etelt is)

    Raadasul ha megis beut a klimakatasztrofa es lakhatatlan lesz a Fold bioszferaja (nem marad benne eleg oxigen az emlos elet fenntartasa szamara), akkor is tudnanak elelmiszereket termeszteni a sajat mesterseges legkorrel rendelkezo varosok szamara. A megoldas egyebkent a marsi koloniak farmjain is ugyanugy hasznalhato lenne, sot az egesz tehnologia fejlodese az urbeli elelmiszertermeles iranyabol indult.
  • peterx
    #1
    Ez mind szép és jó de vajon milyen minőségű, vitamintartalmű termények lesznek mesterséges fénnyel?