Berta Sándor

Öntudattal látnák el a gépeket

Egy amerikai informatikus olyan öntudatot akar megalkotni, amely beépíthető számítógépekbe is.

Manuel Blum, a Carnegie Mellon Egyetem munkatársa és a felesége, a szintén informatikus Lenore egy olyan öntudati modellt fejleszt, amely gépekben is alkalmazható. Jelenleg az elméleti alapokat akarják annyira kidolgozni, hogy a modell alkalmas legyen a hipotézisek megvizsgálására. Csak ezután lehet az architektúrát hardverbe átültetni. Blum, akit 1995-ben Turing-díjjal tüntettek ki, mindenesetre optimista volt abban a tekintetben, hogy sikert érhet el.

"1989-ben Bernard Baars kifejlesztette az emberi agy modelljét, amely hozzájárult ahhoz, hogy a tudatot meg lehessen magyarázni. A neurológusok nagyjából egyetértenek a tudóssal. Lenore és én megpróbáljuk Baars modelljét megvalósítani. A munkánk ugyanakkor még nem teljes. Baars agyi modellje úgy működik, mint egy színház. A színpadon van néhány színész, akiknek a teljesítményét hatalmas közönség figyeli. Az egyes nézők jelenítik meg az agyban dolgozó egyes processzorokat, amelyeket specifikus feladatokkal bíztak meg."

"Vannak például olyan nézők, akik az arcok felismerésével foglalkoznak. Az egyik színész reprezentál minket. A teljes publikum láthatja azt, ami a színpadon történik. Az információk sok különböző helyen tárolhatók. Én - leegyszerűsítve - gyakorlatilag az agy minden neuronját processzorként képzelem el. Nem látok okot arra, hogy miért ne tudnánk az agy architektúráját megépíteni. De az egy teljesen más struktúra, mint amit napjainkban a számítógépekben használnak. Még csak hasonló sem létezik és a struktúrával kapcsolatban számos kérdés merült fel. Ezeket akarjuk megválaszolni az elméletünkkel. Ezután megépíthetjük a struktúrát" - jelentette ki Manuel Blum.


A kutató hozzátette, hogy az egyik nyitott kérdés az, hogy miért ismerünk olyan kevés dolgot. Mindig azt gondoljuk, hogy sok dolgot tudatosan érzékelünk és felismerünk, de a valóságban ez nincs így. Egy nagyon összetett környezetben élünk és csak azt látjuk, amire valójában összpontosítunk. Amennyiben valaki egy képet figyel, akkor mindig csak azokra a részletekre lehet utalni, amit éppen lát. Van egy olyan érv, hogy nem érzékelhetünk mindent. Az emberi szem nagyon gyorsan tud az egyik dologról a másikra fókuszálni, de sosem láthatja a teljes képet. Éppen ezért tudja az ember csak nagy vonalakban leírni a környezetét. S nem angol vagy német nyelven, hanem az agy nyelvén, amely csak néhány bitből áll.

"A mi modellünk egy nagyon kisméretű tároló, amely a processzorok irányába való információtovábbításra és a folyamatok leírására szolgál. Mindez lassú dolog, mert nagyon sok processzor van. George Miller pszichológus azt mondta, hogy a rövidtávú memória hét és plusz/mínusz kettő információegységből áll. Miller kifejtette, hogy ez a kapacitás mind a betűkre, mind a számokra, szavakra, képekre, vagy bármilyen értelmes, ismerős elemre kiterjedhet. Mi azt gondoljuk, egy egység akár egy vers is lehet. A lényeg: szerintem az öntudat az, amikor az agyban minden processzor ugyanarra a dologra koncentrál. Az agyi modell hardveres megvalósításánál az is kérdés például, hogy mely processzorok vannak egymással összekötve."

"Az én modellemnek az architektúra mellett három dologra van szüksége. Az első a saját tapasztalat. A második a belső monológ, hiszen mindannyian beszélünk önmagunkkal, mert így tervezzük meg a dolgokat. Amennyiben valaki valamit tenni akar, akkor el kell készítenie egy tervet. Ehhez szükség van egy belső nyelvre. Míg a harmadik fontos komponens a motiváció. Az utóbbival mindegyik működő processzornak kell rendelkeznie. A motivációnak két része van: a vágy és az energia annak megvalósításához. Úgy gondolom, hogy ennek alapján megvalósítható lenne egy általános mesterséges intelligencia is" - szögezte le a tudós.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #14
    Elég exemmel veszekedni , erre majd még egy géppel is
  • kvp #13
    "De ha elenk allna egy foldonkivuli, akirol nem tudjuk eldonteni hogy robot vagy ember, akkor lovesunk se lenne rola hogy ontudattal rendelkezik, vagy csak nagyon jol programoztak a valaszait..."

    Ebben nem is az a fontos, hogy tenylegesen van-e neki, hanem a viselkedese erre utal-e. Meg a legbutabb robotoknak is van ontudata amiket tulelesre programoznak. Jellemzoen nem tul fejlett, de ha egy hangya szintjet eleri, akkor mar boven felismerheto. Vicces, de viselkedes alapjan meg jopar novenyek is van ontudata, csak nem az allatokra jellemzo kemoelektromos neuralis halozat alapu a tudatuk, hanem egy fejletlenebb tisztan kemiai.

    ps: Bosszanto, de nincs olyan hogy van ontudat vagy nincs, a szerves elolenyeknel ez az egysejtuek szinte 0 koruli szintjerol fokozatosan jut el az altalunk ismert legbonyolultabb rendszerig, ami az emberi tudat. Igen, meg a baciknak is faj ha bantjuk oket, csak egyszerubb (par szimbolumos) fogalomkeszlettel es sokkal egyszerubb allapotterrel rendelkeznek. (kb. az ehes/nem ehes, melege van/nincs melege, szomjas/nem szomjas, serult/nem serult, tud osztodni/nem tud osztodni allapotokat ismeri es a tudata is csak az ezek kozti atmenetek es kapcsolatok halmazabol all, ami egy szal emberi idegsejthez kepes is kb. semmi, de a 0-nal azert tobb)
  • Sequoyah #12
    Meg azt se tudjuk mi az hogy ontudat, de oke...:D Sajat magunkrol tudjuk csak hogy ontudatunk van, mas emberrol pedig feltetelezzuk hogy nyilvan van. De ha elenk allna egy foldonkivuli, akirol nem tudjuk eldonteni hogy robot vagy ember, akkor lovesunk se lenne rola hogy ontudattal rendelkezik, vagy csak nagyon jol programoztak a valaszait...
  • Zulu12 #11
    Hát jah. Az ilyen cikkektől általában én is rosszul vagyok. Retkes messze vagyunk még az öntudattól. Először szóljanak ha legalább a hardvert sikerül megcsinálni ami kellően gyors egy öntudat szerű valamihez :D
  • SanMaster #10
    Ezek a cikkek, bazdmeg! Kamu, kamu, kamu! Nincs meg se a technológia, se a "kód", semmi. "Kitaláljuk, megépítjük"... mert az így megy.
  • KZM #9
    "az öntudat az, amikor az agyban minden processzor ugyanarra a dologra koncentrál"
    WTF? Nem, az öntudatnak semmilyen köze sincs egyetlen szóhoz sem ebben a mondatban.
    Ezek a cikkek valami véletlen mondatgenerátorral vannak írva? Vagy senki sem nézte át ami kijött a fordítóprogramból? Van itt valami szerkesztő, aki elolvassa az ilyen blődségeket egyáltalán? Ha igen, ki kéne végre rúgni.
  • kvp #8
    Csak szolok, hogy nem akkora hulyeseg amit mond, pont igy mukodtek anno mar az elso Sims jatekban is a sim-ek. A belso monolog nem feltetlen szoveges es nem feltetlen monolog, kvazi egy ToDo listarol beszelunk, amit pl. a Sims-ben egy fuzzy logikat hasznalo kod tolt fel a Mashlow piramis alapjan. Az utobbi a 40-es evekbol szarmazik, szoval sok ujdonsag nem tortent, csak a szamitogepek sebesseget javult annyit, hogy most mar valos idoben (vagy akar jelentosen gyorsitva is) kepesek vagyunk ilyen rendszereket futtatni.

    A legtobb fejlesztocsapat nem azert nem ad kvazi szabad akaratot a szoftvereinek, mert nem tudna, hanem mert csak rontana az adott rendszer teljesitmenyen. Lasd az ontudattal rendelkezo gepeket a Galaxis utikalauzban. Viccnek jo, szorakoztatasi celbol akar hasznos is lehet, de tobbet art mint hasznal es akar komoly kart is okozhat.
  • Skylake #7
    N+1. ilyen bullshit. Időt sem érdemes rá vesztegetni. Gondolom, a nagypályás dumát elsősorban a kockázati tőkebefektetőknek szánják, hogy dobja meg őket péz’zel! Az egyetemi lovettából így hármasban nem igazán lehet ugyanis ilyen komplex dolgot kifejleszteni, C.M. ide vagy oda, vagy az ő zsenialitásuk. Érted, hárman megrázzák magukat, és egyetemi teendőik mellett kifejlesztik a Jövő Általános Mesterséges Intelligenciáját (AGI). Amelyen N+1 fejlesztőcsapat erőlködik, és sikerült eddig ilyen Hey Cortana, Ok Google, Siri, Alexa, Mycroft és Bixbi kategóriás szerencsétlenségeket összerakni. Hagy ne higgyem már el.

    Kérdezem is ezért az alfahímet, a szakálvokált: a presentation deck ugye kész van? Ha igen sikerült betenni, hogy mindez hogyan készül el, és alapvetően hogyan vihető konkrétan piacra? Belefért a Nagy Vízió 20 slide-ba? Ha ez nincs meg, tessék visszaülni a Pentium 4-es mögé (szigorúan Prescott magos kályhával, 2GB DDR RAM), és még álmodozni egy kicsit.
  • end3 #6
    Meggyőződésem, hogy a sikere kétséges lenne... - A normális ember szeret mindent kontroll alatt tartani. (Még, hogy öntudattal bubogjon nekem egy gép?)

    Nem, nem lesz családtag!
    Utoljára szerkesztette: end3, 2018.07.10. 08:54:48
  • NEXUS6 #5
    Hát ez egy nagy kulimász. Most akkor személyiséggel, vagy öntudattal akarják ellátni a gépet, vagy esetleg magasabb szintű agyműködéssel?
    Egy macskának pl. van öntudata, van személyisége, de nincs belső monológja, mert nincs nyelve, korlátos az is, hogy mit tud megtervezni és mit nem. Egy számítógép viszont sok mindent meg tud tervezni, akár önállóan is, de nincs öntudata, nincs személyisége.