Berta Sándor
71 éves a hordozható számítógép atyja
Lee Felsenstein fejlesztette ki az első hordozható számítógépet, ennek ellenére se gazdag, sem híres nem lett.
A villamosmérnök egyike a Szilícium-völgy azon úttörőinek, akik sosem kapták meg a megérdemelt elismerést. A most 71 éves szakember nevéhez fűződik az első hordozható számítógép megalkotása. Felsenstein 1963-ban érkezett az intézménybe, hogy mérnök legyen. Akkoriban a számítógépek még hatalmasak voltak és vagy lyukkártyák segítségével vagy különleges eszközökkel, terminálokkal programozták be azokat.
1973-ban San Franciscóban, egy irodában bírtak működésre egy példányt. A Leopold's Records területén állították fel egy terminált, amely egy telefonvonalon keresztül kapcsolódott a berendezéshez. Megszületett a "közösségi memória", a világ első elektronikus közösségi platformja, amely elé bárki leülhetett, kigondolhatott egy álnevet és írhatta, amit gondolt. Felsenstein azzal számolt, hogy az emberek azt kérdezik majd: "Egy számítógép? Mit csináljak azzal?", de ehelyett tömeg jött össze a készülék körül és mindenki ki akarta próbálni azt. A "közösségi memóriába" nem lehetett hosszabb szövegeket beírni, hanem csak néhány címszót, majd elmenteni azokat. Mások ezután rákereshettek a címszavakra. Azt nem lehet tudni, hogy hányan használhatták a rendszert és hány kapcsolatuk volt, a memóriát ugyanis már nem lehet kiolvasni.
A Sol-20-at 1976-ban mutatták be
1975-ben Felsenstein grafikus videókártyát fejlesztett a Processor Technology nevű cég számára az Altair számítógéphez. Később a Sol-20 számítógép fődizájnere volt, míg a cégalapító Robert Marsh a tápellátáson és a hangkazettás csatolófelületen dolgozott. A munka előrehaladtával rájöttek, hogy valójában egy általános célú számítógépet építenek, nem pedig csak egy intelligens terminált, de ezt a tényt csak a munka végén ismerték el. A számítógépbe öt kártya volt helyezhető vízszintesen, így elég alacsonynak számított, a főbb funkciói (a processzor, a ki- és bemeneti portok és a kazettás felület) mind egyetlen a ház aljába helyezett nagy áramköri lapra kerültek. A Sol nevet a bibliai Salamon király után kapta, összeszerelhető verzióját 995 dollárért árulták. 2 MHz-es Intel 8080 processzora akár 64 Kbyte memóriát is kezelni tudott, a betüket pedig 64x16-os formátumban jelenítette meg.
Lee Felsenstein 1980-ban került kapcsolatba Adam Osborne brit íróval. Osborne egy évvel azelőtt adta el kiadóvállalatát, és a pénzből egy új céget alapított az első olyan hordozható számítógép megalkotására, amelyhez szoftverhátteret is biztosítanak. Az ötlet nem volt új, arról már 1968-ban beszéltek a Xerox berkeiben: definíciójuk szerint egy olyan masináról van szó, amelynek főegységei (a processzor, a kijelző és a billentyűzet) egybe vannak építve, és képes akkumulátorról is üzemelni, tömege pedig nem haladja meg a 7 kilót. Osborne specifikációit követve Felsenstein készített is egy kissé túlsúlyos, de mégis kézben vihető gépet, ami még a leejtést is kibírja és elfér egy repülőn lévő ülés alatt. Ez stílusosan az Osborne-1 nevet kapta.
A 11 kilós böröndben akkumulátor, 5 collos kijelző és két floppy meghajtó volt, 1981 áprilisában mutatták be 1795 dolláros áron. Az Osborne 1 processzora a 4 MHz-es Zilog Z80-as volt, 64 kilobájt RAM-mal, párhuzamos és soros porttal, modemmel, két 5 és 1/4 hüvelykes floppymeghajtóval, valamint 5 hüvelykes katódsugár képcsöves monitorral látták el. Az utóbbin egy sorban legfeljebb 52 karakter jelenhetett meg. Az Osborne 1-en a CP/M operációs rendszer futott, dolgozni rajta pedig a SuperCalc táblázatkezelő programmal és a WordStar szövegszerkesztő szoftverrel lehetett. Támogatta a Microsoft MBASIC és a Digital Research CBASIC programozási környezetet.
A gép sikeres lett, a cég 1981 szeptemberében 1 millió dolláros forgalmat bonyolított, és az első 8 hónapban 11 ezer számítógépet szállítottak le. A cég 1983-ban mégis csődbe ment, amikor túl korán jelentette be az utódmodellt és ezzel a raktárkészlete gyakorlatilag azonnal értéktelenné vált. A versenytársak is hamar megjelentek, és fejlettebbek is voltak: az IBM 16 bites processzora gyorsabb volt, a Kaypro számítógépét 9 collos képernyővel szerelték, az Apple pedig szoftverválasztékban nyomta le az Osborne-1-et.
Felsenstein még időben pénzre váltotta át a részvényeit és fejlesztőként továbbra is kiváló munkát végzett, de a menedzsmentek csődbe vitték az adott cégeket. Ennek ellenére nem keseredett el és jelenleg is két projekten dolgozik. Az egyik keretében egy elektronikus építőkészleten dolgozik, amelynek a segítségével a gyerekek megtanulhatják a programozást a számítógépes chipek segítségével. Emellett a Szilícium-völgy más veteránjaival közösen tanácsadó céget alapít, amely a generációja tudását hasznosítja. A csoport munkaneve: "a rendkívüli mérnökök ligája".
A villamosmérnök egyike a Szilícium-völgy azon úttörőinek, akik sosem kapták meg a megérdemelt elismerést. A most 71 éves szakember nevéhez fűződik az első hordozható számítógép megalkotása. Felsenstein 1963-ban érkezett az intézménybe, hogy mérnök legyen. Akkoriban a számítógépek még hatalmasak voltak és vagy lyukkártyák segítségével vagy különleges eszközökkel, terminálokkal programozták be azokat.
1973-ban San Franciscóban, egy irodában bírtak működésre egy példányt. A Leopold's Records területén állították fel egy terminált, amely egy telefonvonalon keresztül kapcsolódott a berendezéshez. Megszületett a "közösségi memória", a világ első elektronikus közösségi platformja, amely elé bárki leülhetett, kigondolhatott egy álnevet és írhatta, amit gondolt. Felsenstein azzal számolt, hogy az emberek azt kérdezik majd: "Egy számítógép? Mit csináljak azzal?", de ehelyett tömeg jött össze a készülék körül és mindenki ki akarta próbálni azt. A "közösségi memóriába" nem lehetett hosszabb szövegeket beírni, hanem csak néhány címszót, majd elmenteni azokat. Mások ezután rákereshettek a címszavakra. Azt nem lehet tudni, hogy hányan használhatták a rendszert és hány kapcsolatuk volt, a memóriát ugyanis már nem lehet kiolvasni.
A Sol-20-at 1976-ban mutatták be
1975-ben Felsenstein grafikus videókártyát fejlesztett a Processor Technology nevű cég számára az Altair számítógéphez. Később a Sol-20 számítógép fődizájnere volt, míg a cégalapító Robert Marsh a tápellátáson és a hangkazettás csatolófelületen dolgozott. A munka előrehaladtával rájöttek, hogy valójában egy általános célú számítógépet építenek, nem pedig csak egy intelligens terminált, de ezt a tényt csak a munka végén ismerték el. A számítógépbe öt kártya volt helyezhető vízszintesen, így elég alacsonynak számított, a főbb funkciói (a processzor, a ki- és bemeneti portok és a kazettás felület) mind egyetlen a ház aljába helyezett nagy áramköri lapra kerültek. A Sol nevet a bibliai Salamon király után kapta, összeszerelhető verzióját 995 dollárért árulták. 2 MHz-es Intel 8080 processzora akár 64 Kbyte memóriát is kezelni tudott, a betüket pedig 64x16-os formátumban jelenítette meg.
Lee Felsenstein 1980-ban került kapcsolatba Adam Osborne brit íróval. Osborne egy évvel azelőtt adta el kiadóvállalatát, és a pénzből egy új céget alapított az első olyan hordozható számítógép megalkotására, amelyhez szoftverhátteret is biztosítanak. Az ötlet nem volt új, arról már 1968-ban beszéltek a Xerox berkeiben: definíciójuk szerint egy olyan masináról van szó, amelynek főegységei (a processzor, a kijelző és a billentyűzet) egybe vannak építve, és képes akkumulátorról is üzemelni, tömege pedig nem haladja meg a 7 kilót. Osborne specifikációit követve Felsenstein készített is egy kissé túlsúlyos, de mégis kézben vihető gépet, ami még a leejtést is kibírja és elfér egy repülőn lévő ülés alatt. Ez stílusosan az Osborne-1 nevet kapta. A 11 kilós böröndben akkumulátor, 5 collos kijelző és két floppy meghajtó volt, 1981 áprilisában mutatták be 1795 dolláros áron. Az Osborne 1 processzora a 4 MHz-es Zilog Z80-as volt, 64 kilobájt RAM-mal, párhuzamos és soros porttal, modemmel, két 5 és 1/4 hüvelykes floppymeghajtóval, valamint 5 hüvelykes katódsugár képcsöves monitorral látták el. Az utóbbin egy sorban legfeljebb 52 karakter jelenhetett meg. Az Osborne 1-en a CP/M operációs rendszer futott, dolgozni rajta pedig a SuperCalc táblázatkezelő programmal és a WordStar szövegszerkesztő szoftverrel lehetett. Támogatta a Microsoft MBASIC és a Digital Research CBASIC programozási környezetet.
A gép sikeres lett, a cég 1981 szeptemberében 1 millió dolláros forgalmat bonyolított, és az első 8 hónapban 11 ezer számítógépet szállítottak le. A cég 1983-ban mégis csődbe ment, amikor túl korán jelentette be az utódmodellt és ezzel a raktárkészlete gyakorlatilag azonnal értéktelenné vált. A versenytársak is hamar megjelentek, és fejlettebbek is voltak: az IBM 16 bites processzora gyorsabb volt, a Kaypro számítógépét 9 collos képernyővel szerelték, az Apple pedig szoftverválasztékban nyomta le az Osborne-1-et.
Felsenstein még időben pénzre váltotta át a részvényeit és fejlesztőként továbbra is kiváló munkát végzett, de a menedzsmentek csődbe vitték az adott cégeket. Ennek ellenére nem keseredett el és jelenleg is két projekten dolgozik. Az egyik keretében egy elektronikus építőkészleten dolgozik, amelynek a segítségével a gyerekek megtanulhatják a programozást a számítógépes chipek segítségével. Emellett a Szilícium-völgy más veteránjaival közösen tanácsadó céget alapít, amely a generációja tudását hasznosítja. A csoport munkaneve: "a rendkívüli mérnökök ligája".