Berta Sándor

Csökkentek az Apple PC-eladásai

A kaliforniai konszern a legnagyobb PC-gyártók listáján az ötödik helyre csúszott vissza.

A visszaesés aligha nevezhető meglepőnek, miután 10 százalékkal csökkentek a Mac-értékesítések, így az Apple a Lenovo, a Hewlett-Packard, a Dell és az Asus mögé került. Annak ellenére, hogy az eladások visszaesése az egész ágazatban megfigyelhető, a négy konkurens gyártó enyhe növekedésről számolt be. Sőt, a Dell még több mint 10 százalékkal növelni tudta az eladásokat.

Az Apple számára komoly problémát jelent, hogy egyre több Mac-használó váltott át a közelmúltban a Microsoft Surface készülékére. Ennek oka elsősorban a redmondi óriáscég Mac-Surface csereprogramja. Emellett a Microsoft, bár nem számít a piac meghatározó szereplőjének, az elmúlt hónapokban több új hardvert dobott piacra, mint az Apple.

A kaliforniai gyártó számára egy új MacBook Pro megjelenése fordíthatja meg a jelenséget, azonban Anand Srinivasan és Wei Mook, a Bloomberg Intelligence szakértői úgy vélték, hogy alapvetően ezt sem növeli majd az asztali számítógépek területén az eladási számokat. A két szakember szerint a konszernnek egyre inkább a kínai piacra kellene összpontosítania, az Amerikai Egyesült Államok és Európa fejlett részei helyett, amelyek piacként már nem elegendőek.

Tavaly szeptemberben az szivárgott ki, hogy megújíthatja termékkínálatát az Apple, miután az asztali számítógépeit, notebookjait több éve nem frissítette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #11
    Az emberi gondolkodás, a személyiség önmegvalósításra törekvése, (nyilván az adott "saját computerünk" képességeinek, tudásának fügyvényében,) elidegeníthetetlen a létezésétől. Ha választási lehetőség felmerül, sok ember, sokféleképpen teszi ezt. Ha pénzügyi lehetőségek korlátlanok, mindenki (tisztelet a kívételnek,) Szívesen választ a Suzuki helyett BMW-t, v. akár Ferrari-t is. Ettől még nem kell kétségbe esni.

    A kétségbeesés akkor kellene, hogy bekövetkezzen, amikor megvizsgáljuk, ki mire képes a "választott"-jával, azaz a ráfordított pénzével. Mert, ha kimagosló szinvonalon szerez zenét, MAC-Apple PC-k felhasználásával, vagy készít "nívódíjas" grafikát, akkor semmi gond, az akár milliókba kerülő választásával, - ha korlátozottan használható más rendszerekhez képest az operációs rendszere, ha nem.

    Ha viszont, a nagy pénzügyi lehetőségek fügvényében, a választott 60 milliós Ferrarival, nap mint nap, 90 százalékban, földes úton viszi a három utcával odébb lévő óvodába a "kölkeit", nos ott az agyának "számítógépes kapacitásaival" biztosan valami gond lehet.

    (Ettől függetlenül, a választás szabadságát nem kérdőjelezem meg, csak az értelmét és a társadalmi hasznosságot. -- Ja, hogy jelen emberi világunkban ez nem téma, arról a családi és iskola nevelés tehet legfőképpen. Mai világban a releváns erőforrások teremtése egyre kevesebb számú, okos ember reális lehetősége. Az emberiség tömegei csak a fogyasztás szintjén vesznek részt, az egyre inkább globalizálódó világ, nagy társadalmi munkamegosztásában és nem "sírnak" azért, ha a számukra még megmaradó hasznos munkatevékenységet is, egyre inkább robotok fogják végzni. Az okosabbja-pénzese keres magának, valami emberi, "idő-életpocsékoló" szép hobbyt..., a többiek meg "visszamásznak a fákra" mobilt tapicskolni, előtte még, - körültekintően, - zsebredugják és viszik magukkal az akkutöltőt.., de lesz majd, aki még azt is elfelejti.)

    Konkrétabban: Az ember a életének hatékonyabb megéléséhez-munkavégzéséhez választ magának jól használható, hatékony eszközöket. Ha annyi pénze van hozzá, hogy ezt kétévente 300 ezerért, vagy milliókért teheti, kifogás nem merülhet fel. Az ő pénze, az ő döntése. Hogy van-e a fejében, a pénz elköltésének társadalmi hasznosságát illetően fogalom, az egy másik, manapság nem túl dívatos, erkölcsi jellegű kérdés. Mert forráspazarlással és nem környezettudatos életvitellel, az emberiség, azaz gyermekeink közös jövőjét "égetjük" el. Ezen kérdés vizsgálatát illetően, már a Föld képzeletbeli 24. órájának utolsó perceit éljük.

    A gyártókól, a kereskedőktől nem várható el a forráspazarlások vizsgálata, ezt egyedül mi fogyasztók, emberek tehetjük meg, elutasítva mindazt, ami nem szolgálhat épülésünkre. Több értelemet vive a mindennapjainkba...
  • ugh #10
    Egy milliobol olyan pc-d lehet, ami meg a kovetkezo generacios high end macet is lenyeli keresztben.
  • ugh #9
    Na jo kezdjuk.
    Nagyjabol az elejetol a vegeig baromsag amit irsz.
    Egyreszt a fene nem beszelt arrol, hogy ne az android szarok uralnak a piacot.
    A cikk arrol szolt, hogy a surface nott (tudod az az, amikor a kevestol a nagyobb tobb fele haladunk), az ajszarok meg csokkentek (ez meg az imenti ellenkezoje).
    Masreszt ha hasznaltal volna mondjuk egy ijpeddel azonos arkategoriaban indulo windowsos tabletet akkor nem irnal ekkora baromsagot.
    Konkretan egy stukat modeleztem ki 3ds maxal egy transformeren ami monitorra volt kotve es eger volt a torkaba dugva.

    A mac os meg olyan mint az egylabu szek.
    Draga hasznalhatatlan otvar vasra lokve.

    Innentol egy kerdes marad.
    Ajfos taluj e vagy?
    Lehet rolad is szo volt amikor a "menthetetlenul" hulyekrol irtam.

    Egy valamit nem ertek.
    Ha funkcionalis analfabeta valaki mi a fasznak kommentel?
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2017.01.30. 18:25:00
  • M2 #8
    Nekem személyesen az a gondom, hogy az Apple alapgépei harmatgyengék munkára, ha viszont elkezdem belerendelni az erősebb cuccokat, azokat az Apple négyszeres áron méri. Nagyon hamar el lehet jutni az 1 milliós kategóriába.
    Akkor van egy 1 millió forintos gépem, 1 év garanciával. Ha a garancia ideje lejár, ezek a gépek javíthatatlanok lesznek. Bármilyen meghibásodás = gazdasági totálkár. Kuka.
  • mortep #7
    A tabletpiacot az androidos tabletek uralják, azok meg ugyancsak nagyranőtt telefonok és alkalmatlanok a munkára mint ahogy a windows-os tabletek is alkalmatlanok (néhány speciális esetet leszámítva).

    A mac-ek erőssége az operációs rendszerük, a pcknek meg pont a gengesége :)
  • mortep #6
    Ja, egyik megoldás sem nyerő. Ha egyre több gyártó vonul ki a piacról, akkor az a monopólhelyzet felé tolódik és mi (felhasználók) is veszítünk.
  • kvp #5
    Gyorsan elavulot nem tudnak, mert nem no olyan gyorsan a pc szegmens teljesitmenye, mig gyorsan tonkremeno eseten az emberek tartosabbat vesznek. Valaszthatnak melyik ujjukat harapjak meg vagy esetleg kivonulhatnak a piacrol a kinaiaknak atadva a terepet, mint tette azt sok amerikai gyarto. Egyik megoldas se nyero.
  • dyra #4
    Teljesen jól mondod. Majd 10 éves gépek még mindig tökéletesek netezésre, egy erősebb majd 10 évvel ezelőtti proci egy 4 - 5 éves VGA karival még az újabb játékokat is elfogadható szinten futtatja. Vagy gyorsabban elavuló gépeket kell tervezniük vagy gyorsabban tönkremenőket. Mert így az eladásaik nem lesznek túl vitézek.
  • Cat #3
    Inkább a szoftveres oldal lassult le nagyon. Míg régen akár néhány ember összedobott egy programot, ma már komoly csapatok kellenek, magas költségvetéssel, erős marketing támogatással hogy labdába tudjanak rúgni. Másrészt rengeteg számításigényes dolog a felhőbe és az internetre került, nem az előtted lévő vasat dolgoztatja meg.
  • barret #2
    Nem csak nekik. Régen évente kellett új gépet venni,most meg 10 éves alaplapom van,semmi gond a sebességével. Picit előrefutottak :D