Berta Sándor

A YouTube-ot érdekelnie kellene milyen tartalmakat terjeszt

Az értékes és a káros ugyanolyan belső reklámot kap, és a hasonló anyagok ajánlása a videómegosztó nézőinek beszűkülését okozza, mert csak ahhoz hasonlót ajánl nekik a cég, amelyet korábban már megnéztek.

Egy szakember rávilágított a videomegosztó visszásságaira, miszerint ugyanúgy ahogy a Facebook esetében, itt is kialakul egy véleménybuborék, mert minden szereplőnek ez az érdeke. Guillaume Chaslot informatikus három éven keresztül olyan algoritmusokat fejlesztett a YouTube számára, amelyek videókat ajánlottak a felhasználóknak. A rendszer egyértelmű célja, hogy minél hosszabb tartózkodásra bírja a látogatókat. 2013-ban elbocsátották, a Google indoklása alapján "teljesítményokokból" - Chaslot erre úgy reagált, hogy ő csupán próbált jobb eredménylistákat létrehozni. A szakember napjainkban az Algotransparency nevű oldalt üzemelteti, amellyel szeretné az alkalmazott algoritmusokat átláthatóbbá tenni. A honlapján részleteket is közölt a munkájáról, így például látható, hogy a YouTube rendszere mely anyagokat jeleníti meg az embereknek.

"Az algoritmus-csoportban figyeltük, hogy mely felvételeket tekintették meg a felhasználók. Minden olyan tartalmat feljegyeztünk, amelyet bárki legalább egy alkalommal megnézett. Az algoritmus figyelembe vette, hogy az ezeket a videókat megtekintők milyen további anyagokat nézhettek meg. A cél az volt, hogy felvételeket ajánljunk az embereknek azért, hogy minél tovább maradjanak a portálon, mert ez mindenkinek jó. A hirdetők több reklámot jeleníthetnek meg, amiből a platformnak több a bevétele, a felhasználók több nekik tetsző tartalmakat láthatnak, míg a feltöltők örülhetnek, mert a közönség jobban érdeklődik az anyagaik iránt." - elevenítette fel a korábbi történéseket Guillaume Chaslot.


"Az elképzelés sok esetben működik is, például a zenei anyagok esetében, de a videomegosztón vannak más területek is, például ahol összeesküvés-elméleteket és gyűlöletet terjesztenek. A problémára már akkor felhívtam a menedzsment figyelmét, de egyik javaslatomat sem vették figyelembe, azok ugyanis vagy az üzleti modell ellen vétettek vagy belső harcokhoz vezettek." Az informatikus hozzátette, hogy először is azt kell tisztázni, hogy mi a céljuk az algoritmusoknak és milyen magatartást jutalmaznak. Jelenleg a fő szempont a videónézés hossza, így a káros vagy rossz anyagoknak ugyanolyan esélyeik vannak arra, hogy nagyobb közönséget érjenek el, mint a valóban fontos felvételeknek.

A YouTube tudatában van, hogy számos esetben hazugságot terjeszt, és megtehetné, hogy a vitatott vagy káros tartalmakat továbbra is elérhetővé teszi online, de beszünteti azok reklámozását, mégsem teszik. Emellett megfigyelhető, hogy a vállalat üzletpolitikája különösen a megosztó tartalmú videókat részesíti előnyben, amelyekben például valaki vitatkozik egy másik személlyel. Hasonló dolog történik az életben is, amikor két ember verekedni kezd az utcán: néhányan megpróbálják őket szétválasztani, mások elfutnak, de a többség csak néz (esetleg felveszi a mobiljával) és nézi az eseményeket. A videomegosztón ugyanez történik, az internetezők reagálnak, főleg passzív szemlélőként, az algoritmus pedig díjazza ezt.

Kiváló példa erre az amerikai iskolai mészárlásokkal kapcsolatos anyagok, ahol gyorsan felbukkannak összeesküvés-elméletek, például arról, hogy a nyilatkozó diákok voltaképpen csak szerepet játszó színészek és nem egy ámokfutás áldozatai vagy szemtanúi. A Las Vegasban történt merénylet kapcsán is rengeteg ilyen felvétel került fel a portálra. Az összeesküvés-elméletek évek óta az első helyen vannak a különböző tartalomkategóriák között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #5
    Amíg a felülről vezérelt sajtó rágta mindenkinek a szájába a véleményét, addig ez nem volt probléma. Az internet elhozta a pluralizmust ezen a téren is. Az állampolgári újságírás, a követők millióihoz eljutó egyszerű közemberekből lett youtuberek korszakát. Mostantól az emberek mintegy alulról szerveződhetnek véleménybuborékokba és visszahangkamrákba, annak a korszaknak vége, amikor a CNN-nek mindenki hitt. Azaz persze 20-25 éve is tele volt már a net konteósokkal és szélsőséges nézeteket vallókkal, csak ugye az akkori fórumok, usenet és társai csak egy törpe kisebbség fórumai voltak, a kutatóké, programozóké, rendszergazdáké, technofileké. Ma pedig tömegekhez jutnak el az "alternatív nézőpontok", ami erősen nyugtalanítja a hatalom birtokosait, persze az jogos, hogy rengeteg hülyeség is terjed így, lásd chemtrail és tsai. Ez az "igazság utáni" korszak, a "hamis hírek" kora. Csak persze sokszor a hatalom szerinti igazság az, amit védelmeznek az emiatt aggódók. És valóban a társadalmi integritást ez tovább rombolja.
    Egyébként nem kell "idomítani" sem, a visszhangkamrák természete a radikalizálódás, az ellenvélemények kizárása minden felülről irányítás nélkül is. Maga a tömeg ront neki minden ellenvéleménynek, biztatni sem kell rá. Mivel ezek is kis "társadalmak" és minden társadalom szervező, összetartó ereje az egyetértés bizonyos sarkalatos dolgokban.
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.03.07. 16:26:53
  • wraithLord #4
    Igazából ez is emberfüggő. Én pl. mindenben kételkedő típus vagyok (kivéve axiómák, matematika bizonyításai, tudományos igazolások), és mindig addig csesztetem a keresést, amíg nem találok egy adott témában a legtöbb oldalról véleményt. Persze legtöbbször nem jutok vele előrébb, pláne ha valamihez nagyon nem értek, de legalább azt látom, hogy egy témához mennyire állnak konzisztensen az abban résztvevők.

    Szerintem inkább arra kéne törekedni, hogy minél kevesebb legyen a zombi, és fiatal korban erre az élő környezet megfelelőbb, mint a profitra kiélezett algoritmusokkal automatizált online rendszerek...
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2018.03.07. 11:53:23
  • Neocortex #3
    Már most is érdekli, demonetizál és bannol egy csomó olyan csatornát ami nem elég politikailag korrekt vagy valamiért nem illeszkedik a liberális világnézetükhöz
  • Skylake #2
    Hú, ez a cím, drága SG! Csak nem a kormánypártpropagandából sikerült ezt az agyoncsavart feltételes módot átvenni?

    Talán így: "A Youtube-nak figyelnie kellene arra, hogy milyen tartalmakat terjeszt"?
    Vagy ez: "A Youtube-nak érdeklődnie kellene az általa terjesztett tartalmak iránt"?

    Egyébként igen, a véleménybuborék / vízhangkamra effektus lesz az egyik hosszú távon társadalmi integritást nagymértékben tovább romboló tényező. A "minden légy megtalálhatja az igényeire pontosan illesztett sz*rt" azt eredményezheti, hogy az adott témakörre rácuppanó emberek az adott témakörre vonatkozó értékeik tekintetében nagyon gyorsan lehetnek nagyon szélsőségessé "idomíthatók". Teljesen mindegy miről van szó, gépjárműtípusok vélt vagy valós kiválóságától kezdve, alternatív és explicit kamu tudományokon át politikai eszmékig, ez mindenre vonatkozik. Ez egy óriási kihívás lesz a jövőben társadalmaink fenntartása tekintetében.

    A kérdés, amire választ kell adni körülbelül szerintem ez: hogyan biztosítsuk az alapvetően cenzúramentes, állami és piaci érdekek által nem befolyásolható információszerzést bárki számára, hogy annak keretében a különböző témákkal kapcsolatos vélemények minél szélesebb spektrumát érhesse el az adott személy, még akkor is, ha ezekből sok esetleg nem egyezik aktuális véleményével.
  • kropotkin #1
    A megoldás, a döntéshozók által káros anyagoknak definiált tartalmak cenzúrázása.
    Hello Orwell, censorship rulez!