SG.hu

Nem felel felhasználóiért a kocsmai ingyenwifi üzemeltetője

De jelszó bevezetésére viszont kötelezhető - mindezt az Európai Unió Bírósága állapította meg egy Sony által beperelt bolt perében.

Az eset még 2010-re nyúlik vissza, ekkor történt meg az a - valószínűleg mindennapos - dolog, hogy Tobias Mc Fadden fény- és hangtechnikai üzletében az általa biztosított ingyenes wifin torrentezett valaki egy olyan zeneszámot, aminek jogai a Sony-t illetik meg. A bíróság ugyan megállapította, hogy maga T. Mc Fadden nem követett el szerzői jogsértést, de a közvetett felelősségét nem zárta ki, mert a hálózat nem volt biztonságos. Azonban azt nem tudták megállapítani, hogy ez a közvetett felelősség létezik-e a világhálón is, ezért kikérték az Unió legfelsőbb jogi fórumának véleményét. Ugyanis pont az internetszolgáltatók hasonló felelősségének kizárására nem felel a közvetítő szolgáltató, ha az információk „egyszerű továbbításáról” van szó, ugyanúgy, ahogy a posta sem felel a továbbított küldemények tartalmáért.

Az EU jogi szerve szerint valóban érvényes T. Mc Fadden ügyére az irányelv, mivel nem ő kezdeményezte az adatátvitelt, nem ő választotta ki a címzettet sem, és nem módosította a továbbított adatokat, így mint szolgáltató, nem is felelős a hozzáférés biztosításáért. Ebből következően nem is perelhető szerzői jogok jogosultja által kártérítésért, sőt, még a kártérítési kérelemmel összefüggésben felmerült felszólítási, illetve bírósági eljárási költségek sem követelhetők tőle. Egy dolgot tehet a Sony: megkérheti az illetékes nemzeti hatóságot vagy bíróságot, hogy kötelezzék a szolgáltatót az ügyfelei által elkövetett jogsértés megszüntetésére vagy megelőzésére.

A bíróság szerint "az internetkapcsolat jelszóvédelemmel való ellátását elrendelő intézkedés alkalmas arra, hogy egyensúlyt biztosítson egyfelől a szerzői jogok jogosultjainak a szellemi tulajdonhoz fűződő jogai, másfelől a hozzáférést biztosító szolgáltató vállalkozási szabadsághoz és a hálózati felhasználók tájékozódási szabadsághoz való joga között." Állásfoglalásuk szerint ez eltántoríthatja a hálózat felhasználóit az ilyen cselekményektől, ha jelszó igényléséhez fel kell fedniük anonimitásukat. Azonban nem lehet nyomon követni a hálózaton zajló információkat, és meg sem lehet szüntetni azt, mivel ezek nem alkalmasak az egymással versengő jogok összeegyeztetésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HyBrIDNyLA #7
    A DMCA egy jogszabály. Egy jogszabálynak van területi hatálya, ez mindenhol így van. Az USA nagyon szeretné, ha globális lenne, de nem lesz az, soha. Szerencsére nem mindenki idióta a Földön. Hihetetlen jó látni, h az EU szuverén és az is akar maradni.
  • gforce9 #6
    Persze, tök életszerű dologról beszélsz..... amikor a sör miatt sem kérik el a személyit a kocsmában, majd a wifijelszó miatt elkérik.... Hol élsz te? A szöveg egyértelmű volt igen. Csak épp nem a föld bolygóra vonatkozik.
  • felemelő #5
    Szerintem egyértelmű volt a szöveg.

    Ha fel kell fednie az anonimitását a jelszót igénylőnek...

    Vagyis nem direkt védelem, de a potenciális elkövetőket 5-10-20 főre csökkenti, ezzel korlátozza az illegális használatot.
  • gforce9 #4
    Azért nem érted, mert értelmetlen. Sehogy nem segít. Idióták a törvényhozók szokásosan.
  • kékherceg #3
    Nem értem, hogy segít a jelszó.
  • gergely1991 #2
    A routeren is belehet állítani egyfajta port korlátozást.
  • Zombee #1
    Az a Fullers London Pride finom sör. :)