Gyurkity Péter

Szenvednek a nagy telefongyártók

Egy-két kivétellel veszteségről számoltak be a jól ismert nevek, nagyot változott a helyzet.

Az elmúlt napokban több jól ismert szereplő is közölte saját negyedéves eredményeit, ezek közül válogatunk most, hogy részletesebb képet kapjunk az okostelefonos szegmensről. A helyzet nem túl rózsás, hiszen a piacot korábban uraló cégek túlnyomó része veszteséges.

A Sony Mobile vékonyka profitról adott hírt, ezt azonban csak a méretes leépítéssel tudták elérni, vagyis épp elég embert rúgtak ki ahhoz, hogy a szerény forgalom mellett is nyereségre tegyenek szert. Bár a PlayStation-vonalnak ezúttal nem kellett kompenzálnia a mobilos részleg veszteségét, a cég romló eladási adatokra számít, vagyis visszatérhet az utóbbi években megszokott állapot.

Az LG a maga részéről még saját zászlóshajója esetében sem tudott sok jóról beszámolni. Őket szintén komolyan érinti a piac változó helyzete, mivel szinte mindenki beszerzett már magának valamilyen készüléket, ezeket pedig a legtöbb vásárló nem hajlandó kétévente lecserélni. A dél-koreai cég alig 14 millió példányt szállított le az elmúlt három hónapban, miközben a Huawei, az Oppo és a Vivo mind meghaladta ezt az eredményt, ők együtt pedig összesen 71,1 millió készüléken adtak túl. Az LG egyébként mintegy 2 milliárd dollárt fektet a hajlékony OLED-kijelzők fejlesztésébe, pontosabban az ehhez szükséges infrastruktúrába.

Komoly szereplőként jelenik meg a másik dél-koreai óriás, a Samsung, mely - szinte egyedüliként - telefonos forgalmát is növelni tudta, köszönhetően a két zászlóshajónak, valamint a Galaxy A- és Galaxy J-sorozatnak. Külső források szerint ők 78 millió darabot értékesítettek a három hónap során, ezzel pedig a mobilos részleg maradt az egyik húzóágazat.

Az Apple a maga részéről az egymilliárdos álomhatár átlépését ünnepelte a napokban, ami nyilván fontos mérföldkő, bár az iPhone eladások az utóbbi hónapokban ismét süllyedni kezdtek, számukra a tavalyi utolsó negyedév volt a csúcspont. Ez mindössze két évvel követi az 500 milliós állomást, vagyis egy igencsak kellemes időszakon vannak túl, de a piac beszűkülésének jelei itt is jól láthatók, ami nem sok jót vetít előre.

A Microsoft egyértelmű vesztesként tűnik itt fel, ők az egy évvel korábbi eredményhez képest 71 százalékot rontottak, a most lezárult negyedévben például mindössze 1,2 millió Lumia okostelefont tudtak csak eladni, ez a szám pedig folyamatosan csökken. A most lezárult 2016-os pénzügyi évben összesen 13,8 millió okostelefont értékesítettek, bár ezt 75,5 millió hagyományos készülék kísérte – ez utóbbi üzletágat azonban a Foxconn veszi át, ahogy arról mi is írtunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #15
    "Én nem vagyok hajlandó kétévente lecserélni a telót. "
    Az a baj,hogy ...öregszel!
    Ma már kéthetenként cserélik a fiatalok a telójukat !
  • NEXUS6 #14
    Detto. Csak azért váltottam egy hatalmas Lenovo phabletre, mert netezni sokkal kényelmesebb rajta és még telóként is pont használható, ja meg 75 volt az ára.

    Az S3 továbbra is köszöni szépen jól van, teszi a dolgát, csak most már a nővéremnél.
  • fonak #13
    Én meg nem vagyok hajlandó csúcstelefonra költeni, mint az s3 volt anno.
  • scagnetti #12
    Egyszer betelik a piac, nincsen ebben semmi meglepő. Én nem vagyok hajlandó kétévente lecserélni a telót.
    Négy éve használom a samu gs3-at, és azóta teszi a dolgát. Párszor vissza kellett állítani a gyári beállításokra + egyszer aksicsere. Egyébként semmi baja nem volt soha. És addig le nem cserélem, amíg teljesen meg nem döglik.
  • fonak #11
    Azt azért nem mondanám, hogy semmire sem jó, a PC teljes helyettesítésére mondjuk nem igazán vált alkalmassá a méregdrága, hibrid stb. megoldásokon kívül (pl. Surface Pro)
  • halaszlo #10
    Majd lesz. Eddig nem volt rá szükség, mert hamarabb elavult.

    Ugyan ez van a PC-vel is. Az sem halt meg, csak olyan szinten tökélesedett használhatóságban, hogy nem kell lecserélni sok évig. Előbb utóbb a telefonokat is utóléri ez a dolog.

    A tablettel meg más a helyzet. Ott mindenki vett egyte, aztán rájött, hogy nem jó semmire. :)
  • NEXUS6 #9
    Szerintem nagyrészt igaz, amit írsz, de:
    A tervezés is gyak Kínában zajlik, a kínai gyártók egyrésze mondjuk 10 fős cégecske, akik a dizájnt, a fontosabb műszaki részt ledják a gyárnak, ahol már a gyár mérnökei fognak arról gondoskodni, hogy gyártásba kerüljön. Az Aplle X 10ezer alkalmazottjából minimális a ménök, a többség marketinges, meg Store alkalmazott, meg egyéb léhűtő, ami a net alapú kis kínai cégeknél nincs.

    És igen, a világ afelé megy amit írsz, hogy a reálgazdaságból bejövő hatalmas pénzmennyiséggel a kínai pénzintézeteket felpumpálják, kilóra megveszik a nyugati cégeket, amelyek jobbára már csak 1-1 brandet jelentek. A belső piac erősödésével, a magasabb keresetek jelentette magasabb vásárlóerővel Kína egyre inkább függetlenedik a nyugati fogyasztástól. A nyugat még a szolgáltatásból megélhet egy darabig, de ezt is veszi át kelet.

    Az ördögi kör megtörését a robotokkal történő újraiparosítás jelenthetné szerintem nyugaton. Ja és ehhez marhára nem kellenek analfabéta migránsok.
  • kvp #8
    A nagyobb gyartokat utolerte az olcso kinai minoseg. Mivel ok is Kinaban gyartatnak, ezert nem tudnak jobb minoseget adni mint a kinaiak, de a fejlesztesi koltsegeik jelentosen nagyobbak, mivel a kinai gyartok csak lemasoljak oket. Innentol az a helyzet, hogy a nagyobb gyartok fejlesztenek, a kinaiak legyartjak nekik es kozben sajat markaskent ugyanazt kozel alapanyagaron. Olyan mintha ma valaki sikeres polo es farmer eloallito gyarat akarna mukodtetni az USA teruleten, ugy hogy a kinai termekek arain adja a sajatjat is. Nem fog menni.

    Velemenyem szerint az elektronikai piac is eljutott a kinai polok szintjere, azaz mar nincs olyan termek amit ne kinaban gyartananak. Egy ilyen piacon csak par premium marka tud megelni, de azokat is egymas utan vasaroljak fel a korabbi kinai beszallitoik. Egyszeruen el kell fogadni, hogy nyugati (vagy japan) ceg nem gyart polot, farmert, zoknit, telefont vagy szamitogepet, mert nem eri meg a kinaiakkal versenyezni.

    ps: A folyamat oka az, hogy a gyarto orszagokbol az eloallitott ertek jelentos resze a bank es kereskedelmi rendeszereken keresztul ataramlik a 'fejlett' vilagba, ahol ezt reszben visszaosztjak, igy ebbol a penzbol tud fogyasztani a nyugati vilag. Viszont amint a gyarto orszagnak lesz eleg tokeje a fogyasztasra el nem koltott penzbol, abban a pillanatban kivalthatja a penz kiaramlasat, azaz onnantol a fejlett vilag mar csak hitelre tud fogyasztani. Amikor ez elfogy, akkor kiderul, hogy a toke, a termelo kapacitas es addigra mar a piac is atkerult Kinaba, akinek mar nem nagyon van szuksege a nem letezo nyugati penzre.
  • NEXUS6 #7
    És a Lenovó még talán el is marad a másik 2-3 nagyobb kínai gyártótól prosperitásban. Együtt, világviszonylatban már az Applét piaci részesedésben lenyomták, következik a Samu, majd külön külön is valszeg elég messze jutnak. A Lenovo pl. már bemutatta az egyre népszerűbb phablet kategóriában a kétkamerás, 3D szkeneres telóját, de több kínai gyártónak már olcsóbb kategóriában van piacon kétkamerás rendszere, miközben a drágábbik ájfonba talán belerakják, ha valamikor kijön az idén.

    Lenovo valamelyik kiállításon már demózta a csuklóra hajlítható okosteló pre alfa verzióját, a Samu csak lebegteti, hogy talán valamikor majd egyszer talán ők is terveznek ilyet.

    A kínaiak már diktálnak technológiailag az a helyzet, ők mondják meg, hogy mi lesz a trend. A régi gyártók meg kapaszkodnak ezerrel.
  • Jawarider #6
    A pálma sem nő örökké, jajj szegények...