Gyurkity Péter

Áram nélkül is terjednek az okostelefonok

Az évtized végére többen használják majd őket, mint ahányan áramszolgáltatással rendelkeznek.

A Cisco közzétette a mobilos adatforgalom növekedését előrejelző éves jelentését, amely ezúttal a 2015 és 2020 közötti időszakra vonatkozik. Ebből kiderül, hogy szerintük a mobiltelefonnal rendelkezők száma meghaladja majd azok táborát, akik vezetékes víz-, vagy áramszolgáltatással rendelkeznek.

2020 sok szempontból fordulópontot jelent majd. Az előrejelzések szerint ekkor rajtolhatnak majd el az első 5G mobilhálózatok, az átlag elérési sebesség a háromszorosára ugrik (ami egészen pontosan 6,5 Mbps-ot jelentene globális szinten), a teljes adatforgalom pedig elérheti a 366,8 exabyte-ot, ami éves szinten tízszeres növekedést jelentene a tavaly mérthez képest. Ez (durva átlagokkal számolva) nagyjából megfelel 81 billió Instagram-fotó, illetve 7 billió YouTube-videó feltöltésének, de az már jóval kevésbé meglepő, hogy ezen forgalom 75 százalékát a videostream szolgáltatások teszik majd ki.


A mobilos adatforgalom 81 százaléka a különböző telefonokon keresztül zajlana le az évtized végén, ennek megfelelően 2020-ban jóval több, összesen 11,6 milliárd olyan eszköz találhat majd gazdára, amely támogatja a mobilinternet-elérést (tavaly ez a szám 7,9 milliárd volt). A sebesség terén elsősorban a fejlődő országok javítanak majd, a Közel-Keleten és Afrikában megháromszorozódhat az átlagos sebesség, ami pedig a fő (összesített) számokat illeti, 2020-ra már összesen 5,4 milliárd ember birtokolhat majd mobiltelefont, miközben áramszolgáltatással 5,3 milliárd, vezetékes vízzel pedig 3,5 milliárd ember büszkélkedhetne. Az autók száma elérné a 2,8 milliárdot, ami nyilván egyéb szempontokból is további kérdéseket vet fel.


Egy jelentős gazdasági visszaesés természetesen módosíthat az előrejelzésen, a telefonoknál azonban ez sem feltétlenül eredményezne nagy csökkenést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #2
    Megvan.
    http://www.investopedia.com/terms/c/cagr.asp
  • ostoros #1
    Azt tudja valaki, hogy mit jelentenek a százalékok?