Gyurkity Péter

Kifulladóban az okostelefon-piac szárnyalása

Csökkenés még csak a fejlett piacokon lesz, de a növekedés globális szinten is lassul.

A Gartner legújabb előrejelzése nem csak a hagyományos PC-k, de az okostelefonok piacának várható alakulását is előrevetíti. Ebből kiderül, hogy szerintük a csökkenés egyes régiókban már ez utóbbiaknál is megfigyelhető lesz, ám globális szinten még kitart a (lassuló) növekedés.

A különböző informatikai eszközökből idén összesen mintegy 2,4 milliárd darab talál majd gazdára, ami mindössze 0,6 százalékos növekedést eredményez a tavalyi adathoz képest. A 2018-ig terjedő időszakban folytatódik a növekedés, ezt azonban eltérő szegmensek és régiók szolgáltatják majd, ezért érdemes közelebbről is megvizsgálni a pontos összetételt. Jól látható, hogy a hagyományos PC-kből egyre kevesebb fogy, ezt a csökkenést azonban ellensúlyozzák az ultramobil változatok, amelyekből két év múlva már 90 millió kelhet el, vagyis 2015-höz képest ez a terület egyenesen megduplázódik.


A mobiltelefonoknál egyre lassuló növekedés látható, ez pedig a felemelkedőben lévő piacokon is egyértelmű lesz, miközben a fejlett régiókban, így például Európában és Japánban, már csökkenést mutatnak ki az okostelefonoknál. Jellemző adat, hogy az USA és Kína tekintetében is stagnálás, illetve alig mérhető növekedés lesz idén, itt pedig egyedül India tartja meg a két számjegyű bővülést, bár itt is megfigyelhető, hogy egyre többen halasztják el a készülékek frissítését és lecserélését, mivel a gyártók által felvonultatott újdonságok nem érik el a felhasználók által elvárt szintet.

A gyártók felelősségét emlegetik az árcsökkenés várt ütemének elmaradásában is, ami elsősorban abban ragadható meg, hogy a kényelmesen használható készülékek ára még mindig nem süllyedt az 50 dollár körüli szintre - ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a globális piac új lendületet vegyen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #11
    A hölgy kezében ha jó látom egy Blackberry 9810 Bold látható. Ajj de szerettem azt a gépet. Ugyanilyen gépházba modern vassal kérnék egy készüléket! :)
  • tomboy013 #10
    ASGH tökéletesen elmondta. Azért mert neked nincs igényed azokra a dolgokra amiket leírtál vagy jobb szeretsz magaddal cipelni egy 50"-os TV-t, digitális fényképezőt, asztali számítógépet, GPS-t, konzolt stb. minden utazásra, kikapcsolódásra, hétvégi házba, albérletbe stb stb. az már egyéni soc probléma. Azt kellene már megérteni sok embernek, hogy nem csak a saját maguk és igényeik téteznek és ledivatmajmozni más embereket mert a tiédtől eltérő szokásaik és igényeik vannak az elég meredek, buta és visszamaradott gondolkodásmód. Persze tudom, sok okos felsőbbrendűnek meg okosabbnak hiszi magát az átlagtól a "nem süllyedünk le a divatmajmok szintjére" szöveg szajkózással, holott éppen az ellenkezője igaz az ilyen emberekre. Mindent lehet hasznosan és haszontalanul használni, az okostelefont is. Nyilván te negatvían gondolsz a témára így nem is akarod látni a rengeted előnyt amit kínál egy ilyen eszköz. Javasolhatnám, hogy használj egy komolyabb okostelefont huzamosabb ideig de minek, láthatóan csak rá akarod húzni másra a véleményed. Elmagyarázni meg nem fogom neked itt még 8000 karakteren keresztül, elég egyszerű dolog. ha eddig nem használtál okostelefont és tényleg érdekel a dolog akkor majd veszel egyet és kitapasztalaod, ha meg használat után sem sikerült meglátni a pozitív oldalát akkor meg minek erőlködjek. A lényeg, hogy nem kell a divatmajmozás duma még ha sok emberre igaz is, ne általánosíts mert mint minden megosztó dolognál itt is rengeted az ellepélda. Csak ki kell kicsit nyitni a szemed.
  • halgatyó #9
    Az angolwc-t és a lapáttelefont így egy csokorba kötni azért durva mellébeszélés. Ha használtál már pottyantós budit, akkor ezt nem kell magyaráznom. A különbség a vízöblítéses fehér csésze és a legyek hada által körüldongott bűzös kis épület között talán az egyik jelképe lehetne a modern, civilizált élet előnyeinek. A divat az nagyon más.
    A lapáttelefont inkább a tűsarkú cipővel venném egy csoportba, kb. annyi a haszna, HA csak azt a KÜLÖNBSÉGET nézzük, ami a hagyományos mobiltelefon és a lapáttelefon között van. Persze tudom, hogy vannak, akiknek ez nagyon fontos, akárcsak a keret színe... ezüst vagy fekete
  • halgatyó #8
    Miért, mi az "okos" telefon lényege?
  • asgh #7
    A mobiltelefon olyan, mint a svájci bicska. Az sem helyettesiti az ollót, kést, dugóhúzót, fogpiszkálót, villát, kanalat, reszelőt, stb. Arra van, hogy ha kimész a lakásból, akkor ne kellejen mindezt magaddal cipelni.
    A másik, hogy Te nem, de a tinik többsége már mobil eszközökön találkoznak csak az informatikával. Azaz telefon és/vagy tablet, és úgy tűnik, hogy nem is érdekli őket a többi.
    De hát miért is kellene, hogy érdekelje őket?
    Ahogy annak idején a szüleinknek a tv nézés még arról szólt, hogy a papa rendszeresen a tetőn gimnasztikázott az antennával, hogy bejöjjön a kedd esti Onedin család, nekünk már természetes volt, hogy a több tucat csatorna folyamatosan rendelkezésre áll minden tvszerelői tudás nélkül.
    Igy mig a PC teljesen ki fog halni az otthonokból és csak azoknál marad meg, akik otthoni irodát tartanak fenn, addig a mobil eszközök, a célgépek (média boxok, játékkonzolok vagy ezek valamilyen hibridje) és okos eszközök képviselik majd az informatikát a a háztartásokban.
    Persze a kerti pottyantóshoz szokott parasztbácsinak is divatmajombuziság az angol wc, de ha a mindennapokban az angol wc lett az általános, akkor ideje a parasztbácsinak alaposabban körülnézni a világban.
  • tomboy013 #6
    Jézusom... :D Úgy látom nem sikerült megérteni az okostelefonok lényegét.
  • Ender Wiggin #5
    "és mellé még elég hülyén is festhetsz a fogorvosi rendelőben, amikor az öledben a monitoron a filmet nézed"

    Te is elég hülyén festhetsz, hogy miközben a szádban dolgoznak, te tartod a mobilat....
  • lipovics #4
    Én már tavaly megmondtam, hogy vége az okostelefonok piacának.
    Nincs fejlődés, nincs selling point.
    Én pl most fogok downgradelni, S5 helyett veszek A3-at. Kisebb egy kicsit, pont annyival, hogy kényelmesebb fogni.
    4,7 coll elég nekem gps-re, telefonálni, sms-ni, kényszernetezni, kényszeremailezni, kényszerfotózni.
    Szerintem sokan fognak így tenni, de előtte az Apple még megszórja a hívőket a péklapátjaival. Én 2 évnyi S5 használat után rájöttem, nem hogy nagyobb, kisebb telefon kell.
    A legújabb Apple jó lenne, de az Apple szokásos baromságai miatt nem veszem meg ezt sem.
  • arty #3
    hasznos a kamera?!
    ha fényképezni van kedved, nem előveszed a tükörreflekszes fényképezőgéped?!?!?! :DDD

    hippokrita... és mellé még elég hülyén is festhetsz a fogorvosi rendelőben, amikor az öledben a monitoron a filmet nézed :P (amire pesze legalább az egyébként csak telefonálásra és fényképezésre jó mobilod van dugva, mert véééletlenül van rajta képkimenet is... ja nem, arra is mindig van nálad egy pécé.)
  • halgatyó #2
    Minden divatmajombuziság lecseng egyszer. A mobiltelefon nagyon hasznos eszköz egy bizonyos célra. Más célra meg nem. Ha zenét akarok hallgatni, akkor nem egy fülzsíros, 1 centis dugót nyomok a fülembe. Ha netezni, filmet nézni, játszani akarok, arra ott az 1920x1200 -as monitorom és az asztali PC-m, nem egy 10x6 centis szaron fogok 5 centiről, 6 dioptriás szemüveggel kínlódni. Ha szöveget kell gépelni, arra ott a rendes 102 gombos PC billentyűzet ... stb.
    A mobiltelefonokban talán a kamera a leghasznosabb külön funkció, és sajnos pont az a legdrágább, a mobiltelók ára kb. arányban van a beépített kamera képességeivel. Ebben még van fantázia, amivel lehet néhány %-ot dobni az eladási adatokon