Berta Sándor

Munkahelyek millióit veszélyeztetik az intelligens gépek

A következő 30 évben több tízmillió munkahely szűnhet meg, de nincs válasz arra, hogy ki fogja foglalkoztatni a szükségtelenné váló embertömegeket.

Nem mai kérdésről beszélünk: a robotizáció lassan 40 éve zajlik, az ipari szektort már most gyakorlatilag teljesen gépek működtetik. Csak az Amerikai Egyesült Államokban több mint 200 000 ipari robot működik és ez a szám a jövőben tovább nő, míg az üzemi munkahelyek száma 1980-ban volt a csúcson, azóta csökken. A következő generációs gépek azonban sokkal többre lesznek képesek, mint az egyszerű szerelési tevékenységek.

Az American Association for the Advancement of Science éves találkozóján résztvevő kutatók a mesterséges intelligencia fejlődéséről tárgyaltak. Moshe Vardi, a Rice Egyetem IT-Intézetének igazgatója azt a kérdést tette fel, hogy ha a gépek mindent megtehetnek amit az emberek is, akkor mihez fognak kezdeni az emberek. Kérdéses lesz továbbá, hogy a világ gazdasága miként birkózik majd meg az akár több mint 50 százalékos munkanélküliséggel.


A következő 25 évben az autóvezetéssel kapcsolatos munkák (áru- és személyszállítás) 10 százaléka tűnhet el a robotautók megjelenésének köszönhetően. De a befektetési bankszolgáltatásokban, a háztartásokban és bizonyos megfigyelési feladatok elvégzésében is kiszoríthatják a gépek az embereket. A mesterséges intelligencia területén elért előrelépések miatt pedig a gépek a távoli jövőben akár bonyolultabb feladatokat is elvégezhetnek majd.

Bart Selman, a Cornell Egyetem professzora hozzátette, hogy a következő 2-3 esztendőben a félautomata és az automata rendszerek a társadalom szerves részévé válnak majd. Az önállóan közlekedő személy- és teherautók, a felderítő drónok, a teljesen automatikus kereskedelmi rendszerek és a háztartási robotok egyaránt el fognak terjedni. Az emberek bizonyos szintű szimbiózisban élnek majd a gépekkel, fokozatosan kezdenek megbízni bennük és együtt dolgozni velük. A Pentagon 19 milliárd dollárt fordít intelligens fegyverrendszerek kifejlesztésére.

Selman elmondása szerint a mesterséges intelligencia-kutatások az iparág 50 éves történetének messze a legmagasabb összegét érték el 2015-ben. A gépek már úgy látnak és hallanak, mint az ember, és az óriáscégek (Google, Facebook, Microsoft) pedig azon dolgoznak, hogy értsék is ezeket az információkat. Az adatok elemzését követheti a komplex feladatok végrehajtása, mely miatt nemrég még Stephen Hawking és Elon Musk is aggodalmát fejezte ki. "Az emberek fejlődését a lassú biológiai evolúció korlátozza, képtelenek lesznek felvenni a versenyt" - riogatott Selman.

Japánban 2035-ben már a munkák felét robotok végezhetik. Az USA-ban 2035-ig a munkák 47 százalékát, míg Nagy-Britanniában 35 százalékát végezhetnék el robotok. Az International Federation of Robotics (IFR) becslései alapján 2015 és 2018 között 35 millió szolgáltatóipari robot állhat munkába, közülük 26 millió a háztartásokba kerül majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #52
    A robottal valo termelesnek epp az az eredmenye, hogy sokkal tobb dolgot tudnak gyartani, sokkal olcsobban. Ennek koszonheto, hogy ma mar az alsobb osztalybeli haztartasokban is alaptartozek pl a laposteve es a mobiltelefon.
    Nem tudom hogy hoztad ki ebbol a gondolatmenetbol epp az ellenkezojet:) Raadasul a folyamat mar evszazada megy, es meg veletlenul sem ezen verzio fele haladtunk.
  • TokraFan #51
    En maximálisan science parti vagyok, nem a robotikaval van bajom. Viszont értelmet a technika fejlődésének csak akkor látom, ha az szélesebb körben szolgálja az emberiség fejlődését. Tudniillik, a gond az, hogy jelenleg sajnos nincs feltétlen kapcsolat a gazdagság es az értelem között, sőt, ha te kutató vagy, akkor neked kene legjobban tudni, hogy egy tudós általában nem a gazdagok rétegeiben mozog. Annál több maffiózó, korrupt tetű politikus, szervkereskedő, vagy pornóban utazó suttyo. Szeles a repertoár. Egyetemre -jobbakra-, legtöbbször nem az jut be, aki a legokosabb, hanem az, akinek a szülei meg tudjak fizetni. Következésképpen, feltehetően számos jobb képességű ember marad szegény, vagy siklik ki az élete, miközben a maffiózók száma egyre nő. Innentől abban a bizonyos őrzött területen, pont úgy körbe leszel véve gazemberekkel, mint most, csak meg sokkal durvább játékosokkal. Előbb a rendszert kene megvaltoztatni olyanra, ami alkalmas az emberiség szamara hasznos es haszontalan egyedek értelmes normák szerinti szétválasztására. Tehát nem gazdag es szegény alapon kellene szelektálni, hanem hasznos es haszontalan alapján. Addig minden csak rosszabb lesz, es a kiló kenyérért potenciális zsenik is ölni fogjak egymást a kerítésen kívül, miközben semmit nem erő tervek vígan el lesznek. Itt az en gondom ezzel...
  • Ahoy #50
    (Ami pedig náculás és emberkísérlet, és a hatásai sem teljesen kiszámíthatóak. Tipikusan az a rendszer amire nem lehet modellt kreálni, mert olyan sok az ismeretlen...)
  • Ahoy #49
    Igen, ez itt soha nem fog működni.
    Maximum egy radikális művelettel. Geneikailag módosítani embrionálisan egy teljes generációt. Hajlamosítás, több olyan gén ami ösztönzi a tudásvágyat, javítja a memóriát, gondolkozást stb... nem lehetetlen. Ugyanakkor ezt a generációt felnevelni egy norvég szintű jólétben.
    Putriban Einstein is lehet bicskás tolvaj lett volna... ez komplex hatás nagyon... de tényleg a kollektív megvilágosodás az egyetlen, ami egymás iránt felelős társadalmat hozna. Addig lazán combon szúr egy szál cigiért.
  • Ahoy #48
    Ja és rendesdn félreértetted amit mondtam. "A szegények öljék egymást a kifliért" mondatot csak azért írtam le, hogy érzékeltessem, van kiút a távoli jövőben... én nem szeretnék egy többségi bűnöző társadalomban élni, ahogy sajnos napmint nap szembesülök az utcai agresszióval. Amikor a cigány előveszi a bicskát fényes nappal cigit követelve, vagy amikor nem tudsz hazamenni mert egy banda letelepszik a házajtód elé, és alig tudsz elmenekülni miközben ütlegelnek (fél éven belül megtörtént eset) akkor ezekre az emberekre gondolok, hogy öljék egymást egy kifliért.

    Ha már a törvény nem engedi az önvédelmet fegyverrel, mert bár szívesen beleeresztettem volna egy karabélysorozatot azokba a kedves emberekbe akik nem engedtek hazamenni, ámbár nem etikus. Egy dolog marad, elvonulni a társadalom szennyéből...

    A nagyfokú munkanélküliség, szegénység, primitív iskolakerülő réteg csak fokozódni fog sajnos... még alapjövedelem mellett is. == lustaság
  • Ahoy #47
    Beteg felfogás? Szerinted én jónak tartom ezt? De ettől még A jővő egyértelműen ez LESZ. Nagyon kicsi az esélye, hogy mindenkinek jusson a robotok által termelt javakból. Túl sokan vagyunk, és nézz végig egy magyar átlag népességen: egy ilyen világban max várják az alapjövedelmet, vagy elnyesik a torkodat a pénztárcádért... mert alkalmatlanok az új munkahelyek betöltésére. Aki eddig a csirketelepen dolgozott most legyen mérnök vagy mi?

    Egy éhező, kilátástalan embertömegről van szó.

    Már most is több helyen katonákkal, biztonsági erőkkel védett gazdagnegyedek vannak fallal körülvéve. Ez egyre gyakoribb lesz, főleg a kultúrák keveredéséből adódóan. Nem harlem, nem kínai negyed lesz, hanem védett negyed és a többi.

    Lehet egy senki vagyok, de én feltettem a karrieremet és az életemet arra, hogy megoldást találjunk ezekre a problémákra és eljusson mindenkihez a technológia, főleg élelmezésben és egészségügyben. Kíváncsi volnék te mit teszel ezügyben?

    Gondolom te leszel az, aki elnyesi a torkomat amikor megyek haza, mert kirúgták az állásából egy robot miatt...
  • Sequoyah #46
    Tok mind1, mert vegtelenul naiv rendszer lenne, es nehany ember eleg lenne, hogy megboritsa az egeszet.

    A kapitalista rendszer elonye ezzel szemben epp az, hogy az emberek onzosegere epit, es a szabad piac torvenyei ezt probaljak win-win szituaciokka alakitani, amin minden fel nyer. Tobb-kevesebb sikerrel.
  • gforce9 #45
    Ezen lehetne változtatni, ha szürkeállományát kicsit használná az egyén. Minden egyén. Persze ehhez valamiféle globális megvilágosodás kellene, hogy egyedül nem megy.
  • Sequoyah #44
    Sajnos a vilag nem igy mukodik, ez csak egy utopia. Hiaba elelmezne Magyarorszag az ehezo afrikaiakat, mindig lesz valaki aki ezt csak kihasznalja, es igy mindenki rosszul jar vele vegul.

    Mivel az ember alapvetoen onzo (nem feltetlenul a rossz ertelemben), ezert a rendszerre szukseg van, a kommunicmus csunyan megbukott epp ezert, mert emberek alkotjak.
  • TokraFan #43
    Remélem belőled később sem lesz senki ezzel a beteg felfogással, ahogy most is egy nagy senki vagy szerencsére!