Berta Sándor

Leáldozott az elektronikus könyv­olvasóknak?

Egy brit könyváruház-hálózat alig 3 év után kivonta a forgalomból az Amazon könyvolvasó készülékét.

A Waterstones 2012-ben vette fel a kínálatába az Amazon Kindle elektronikus könyvolvasót és azt remélte, hogy az eszköznek köszönhetően sikerül majd új ügyfeleket a könyvesboltokba csábítani. Az elmúlt években azonban kiderült, hogy az új termék inkább negatív, mint pozitív hatással volt az értékesítésre. A negatívumok közé tartozik, hogy a könyvolvasók elvették azt a helyet, amelyet a nyomtatott köteteknek tartottak fenn.

A The Bookseller arról írt, hogy az elektronikus könyvolvasók borzalmas eladási számokat produkáltak, náluk ez volt az indoka annak, amiért kikerültek a kínálatból. Az így felszabaduló helyre nyomtatott kiadványokat fognak elhelyezni. Az Amazon cáfolta a Waterstones állításait és közölte, hogy a Kindle és a Fire táblagépek eladásai egyaránt nőttek, még Nagy-Britanniában is.

A Waterstones konkurensének számító Blackwell's vezérigazgatója, David Prescott azt nyilatkozta, hogy már nem sok olyan ügyfél van, aki elsőre e-könyvolvasót vásárol, azaz nincs neki, és beszerez egyet. Inkább olyanok vannak, akik a régi készülékeiket egy új termékre cserélik. Az Enders piackutatója pedig arról beszélt, hogy a Waterstones lépése egyáltalán nem nevezhető meglepőnek. Douglas McCabe elemző kijelentette, hogy a növekvő könyvértékesítések és a stagnáló elektronikus könyveladások miatt az e-könyvolvasók az egyik legrövidebb életű fogyasztói technikának bizonyulhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hawkie22 #56
    Csatlakozom az elöttem szólókhoz. Mind Édesanyám, mind én nagy olvasók vagyunk. Mindkettönknek Kindle-je van, nekem Paperwhite, Anyu nem akart háttérvilágitást, azt mondta, úgyis felkapcsolja a lámpát, akkor meg minek.
    Lényeg a lényeg, könyvekre, szövegre tökéletes. Grafikon, ábra, ilyesmi (van szakkönyvem is Kindle-re), na arra nem ez a jó. De azokat se gépen, se táblán nem olvasok, azt papír formában érdemes.

    Most húgom és növérem is kapoot egy-egy Kindle-t, nekik is nagyon bejön. Szerintem még jó sokáig lesznek a piacon, csak tudni kell a felhasználónak, hogy mire használhatók és mire nem.
  • mizar1 #55
    80 éves Édesanyám csak úgy falja a regényeket egymás után a Kindle-n, amit tavaly kapott karácsonyra tőlünk. Erre való.
    Bolond szerintem, aki grafikás PDF-eket akar ilyenen olvasni. Nem erre van.
    Még a 9"-os DX sem erre van, bár az már erre is használható.

    Az olvasók lényege, hogy napvilágnál, pl. kertben lehet olvasni, könnyű, nem csak háttérvilágítással működik, tehát jobb a szemnek is.
    Próbáltam ugyanezt táblával, teljesen alkalmatlan erre, legföljebb alkonyatkor.
    Táblával nyilván jobb a PDF, de regényeket értelmetlen PDF-ben olvasni, legalábbis én így látom. Inkább átteszem mobi-ba és megy az olvasóra.


  • botyika #54
    nekem kindle paperwhite van ami világít. szerintem nagyon jó. nem kell olvasólámpa, mert a saját fénye megvilágítja az olvasót, így bármilyen fényviszonyok között bárhogy lehet olvasni. továbbá mivel könnyű, a könyv se nyomja az embert, nagyon kényelmes. a betű nagysága állítható, így anyukámnak sem folyik ki a szeme, hanem nagybetűre állítja és kényelmesen tudja olvasni a regényeit, hunyorgás nélkül. szerintem időseknek nagyon jó ajándék emiatt. angolul is lehet olvasni mert van benne szótár, sok új szót könnyedén megtanulhat az ember olvasás közben. én csak előnyét látom. régen is utáltam regényeket meg olyan könyveket venni amiket csak egyszer olvasok el. mióta megvan papír alapon csak olyan könyveket veszek amik tényleg érték és az ember bárhányszor elolvashatja. egyetlen hátránya, hogy kicsi a kijelző. ha lenne egy a4-es paperwhite, lehetne újságokat olvasni, stb, az lenne az igazi.
  • yamato41 #53
    Köszi a Sony cuccát, nem ismertem, finoman szólva is felkeltette az érdeklődésemet.
    Érdekes kérdés-válasz itt:
    http://goodereader.com/blog/electronic-readers/sony-digital-paper-price-reduced-to-799
    "I am very much inclined to buy this device because of the 13,3'' display. As a Humanities scholar I am working a lot with book scans, so the resolution should be fine.
    However, the file size could be a limitation. Some of my files easily get to 20 or 30 MB. Can the reader handle that, even with annotations, say on every page?"
    "Those are "small" files. Most of the things we tested were like 200 MB, and they worked more than fine."
    Ez az első e-inkes e-book olvasó a 10-es Pocketbook óta, amit komolyabban megnézek.
  • yamato41 #52
    Ezért van nekem egy szép Galaxy Note 10.1 2014-esem. Tökéletesen jó pdf-ek megjelenítésére, akár 300 MB-os cuccot is simán kezel, a 32GB memóriájában meg sok minden elfér, főleg hozzá még a felhőalapú tárhelyek (Dropbox 50GB van hozzá alapból). Az Adobe Reader szépen fut rajta. Persze sajnos nem hibamentes, mert mondjuk kéthetente egyszer megakad, de ettől még az a legjobb, a hiba inkább az Android miatt lehet. Persze nem a kindle árkategóriája.
  • Tetsuo #51
    Nekem Kobo Aura H2O van, de a nagyobb pdf-ek azon is behalnak ill. nem lehet kellően nagyítani stb.
  • Tetsuo #50
    Abszolút igazad van. Jó lenne, ha... de sajnos nem úgy van. A pdf nem e-book formátum. A színes magazinok, összetettebb grafikonok, műszaki rajzok, képletek garmadája, művészi fotók, egyéb illusztrációk - amik bizony megszokottak bizonyos típusú könyvek esetében, az e-book olvasókon nem élvezhetők - úgy néz ki, még jó darabig.
    Az újabb példányok tessék-lássék módon megpróbálkoznak a kisebb pdf-ekkel, de azokat 1:1-ben vagy bután nagyítva megjeleníti a 6"-os kijelzőn fekete-fehérben - elég keresrves a használata.
    A Kindle DX már elavult és lassú, a Sonyé sem tudja maradéktalanul a felsoroltakat, de mutatja, mire jó a nagyobb felület. Erről van szó.
  • yamato41 #49
    Tökéletesen leírtad, hogy miért nem vennék sohasem kindlét. Az e-book sokkal többet tud, mint amit a kindle meg tud mutatni belőle.
  • MartinIstiNZ #48
    Szerintem mint minden elektronikus kütyünél, a Kindle-nél is figyelembe kell venni, hogy mire jó. Azon a területen kívül meg nem feltétlenül a kütyü a rossz, hanem egyszerűen nem alkalmas rá. Mint ahogy az okostelefonokban is van legtöbbször zseblámpa funkció, de azért vakus fényképezőgépet csak korlátozottan helyettesít (akármit is állít a gyártó a legtöbb modellt illetően). Emlékszem amikor még kiskölök voltam és a pécsi Nevkó könyvtárból kölcsönöztem ki a Vadnyugati történetek c. könyvet (azt hiszem ez volt a címe), a maga A4-es méretével, 400-500 oldalas terjedelmével nem volt alkalmas igazán arra, hogy lefekvés után az ágyikómban kényelmesen olvasgassam. De ez nem a könyv hibája volt, sőt nem is hiba, hanem egyszerű fizikai jellemző. A Kindle a maga zsebkönyv-méretű kijelzőjével arra való, hogy az ember szöveget olvasson rajta, méghozzá olyan szöveget, ahol a tartalom a lényeg. Értem ezalatt azt, hogy nincs konkrét formája, illetve nem az a meghatározó jellege, hanem tényleg csak a szöveg. Ha már ábrák vannak benne, vagy egy fényképezett régi lexikon (pláne ha színes) reprodukciója (ami ugye technikailag képnek számít, ahogy már "elhangzott"), az nem Kindle-re való.

    yamato kérdésére válaszolva, miszerint "Miért ne lehetne akár lexikonokat e-bookként használni?" a válasz az, hogy simán lehet, de arra nem a Kindle az alkalmas eszköz. Mint ahogy a lexikonokat alapból nem A5 méretben adták ki sohasem. Lehet emiatt szidni az Amazont vagy akármelyik céget, de szerintem hiábavaló. A Suzukit sem szidom azért, mert a motoromon nem tudom a családot elvinni hétvégén az állatkertbe.

    A konvertálás kapcsán csak annyit, hogy én is jópár éve használok Kindle-t (azért azt, mert amikor vettem még kb. az volt a beszerezhető e-olvasó), soha nem volt bajom a könyvek rápakolásával. Oké, néha kicsit többet kellett szöszölni vele, de mivel én egyszerre egy könyvet olvasok (nagyon ritkán többet, de szerintem a legtöbb ember nem tizesével olvas egyszerre, az átlapozást, belenézést most nem számítom ide), ha 10 percet rászánok és utána 1 hétig olvasom az eredményét, nekem jó. Ha persze egyszerre akarnám az összes ekönyvemet áttenni rá, akkor hosszú időbe kerülne. De mivel nem ez a céleszköz mint tároló, arra ott a külső vinyó meg a laptop, nem rakom rá százasával a könyveket.
    Egyszer próbáltam képregényt, arra tényleg nem alkalmas a mérete miatt. Gondolom a képregényeket is a legtöbbször azért nem ebben a kis méretben adják ki, mert nem kényelmes (a Zseb-Garfield más tészta :o)) és ritkább is).

    Mostanában többször méláztam rajta, hogy a technika hiába tesz lehetővé egyre több dolgot, az esetek nagy részében bonyolultan teszi ezt, ami az átlagembernek nem kézenfekvő. Én IT-s vagyok, nekem általában nem okoz gondot, de sokszor látom, hogy bizony amit kell tenni hogy ez vagy az megvalósuljon, egyáltalán nem magától értetődő. Az asszony néhol küszködik is a dolgokkal rendesen, s amikor kéri a segítségemet látom hogy hol és min akad el, és ezek gyakran olyanok, ahol nem csodálom hogy nem jut tovább segítség nélkül. Ez a túl-elektronizált világ új jártasságokat kíván, más hozzáállást korábban ismert és kényelmes dolgok digitális megfelelőjéhez. A könyvekkel is így van. A döntés szélesebb körű, nem arról szól hogy egyszerűen megtetszik egy könyv és megveszed, aztán pár nap vagy néhány hét alatt elolvasod és erre vonatkozik a döntés, hanem előtte át kell gondolni egy csomó dolgot és utánajárni melyik eszköz mire alkalmas. Ez nem jó (még akár azt is mondhatnám hogy nem rossz, de őszintén megvallva szerint sok embernek inkább a rosszba hajlik), viszont adott. Előre ki kell gondolni, mik a saját követelményeim és hogy az eszköz élettartama alatt milyen jellegű módon akarom használni.

    Lehet acsarkodni ellene, de nem biztos hogy érdemes. Ludditák nehezen leszünk már tömeges méretekben, vagy ha igen, hát az sem lenne kellemes, szóval érdemes részrehajlás nélkül átgondolni.

    Bocs ha túl bő lére eresztettem, megszállt az "ihlet" a szavak írása közepette :o)
  • gothmog #47
    Almát a körtével